A háború jegyesei
General Press
Harmatcsepp
Helen Bryan
romantikus
történelmi
Helen Bryan: A háború jegyesei
"Crowmarsh Priors álmos, kis falu Anglia déli partjainál. A második világháború azonban mindent megváltoztat: a fiatal férfiak bevonulnak, és új lakók jelennek meg a jól ismert házakban. Egy fiatal, titokzatos, amerikai nő; egy botrányairól híres, londoni, jó családból való fruska; a bécsi zsidóüldözés elől menekülő, terhes fiatalasszony; London egy munkásnegyedéből származó csitri. A négy fiatal nő kiszakadva a megszokott kerékvágásból, új életet kénytelen kezdeni, amelyben csak egymásra számíthatnak, és egy kortársukra, a néhai lelkész lányára.
Szerelem, féltékenység, árulás, tragédiák sora alakítja sorsukat, a háború is egyre fenyegetőbb, a német vadászgépek már a falu felett húznak el, és mintha valaki a helyiek közül előre értesítené őket…
Ötven év után az asszonyok újra összegyűlnek a faluban, de nem csak ünnepelni és emlékezni. Visszatérnek, hogy bosszút álljanak, hogy megtorolják annyi ártatlan ember halálát.
Helen Bryan (A medál rendje) regénye érdekfeszítő és érzelmes könyv, széles történelmi tablóval, egy kortalan barátság történetével."
Nagyon szeretem a történelmi regényeket, hiszen amellett, hogy szórakozunk az olvasása közben, még hasznos információkhoz is juthatunk, és sokat tanulhatunk ezekből a regényekből.
Sok könyv foglalkozik az I. vagy éppen a II. Világháborúval, és ebből kifolyólag egyre nehezebb újat mutatni, hiszen már Dunát lehet rekeszteni belőlük. Viszont Helen Bray most egy teljesen más oldalról közelítette meg ezt a szörnyű eseményt ezzel igencsak nagyot alkotva.
Sokszor elfeledkezünk, hogy nem csak azoknak az embereknek változott meg gyökerestül az élete akik harcoltak a fronton, hanem azoknak az anyáknak, gyermekeknek az élete is, akik otthon maradtak férj, férfi, vagy családfenntartó nélkül.
"De a mai program elsősorban a nőkről szól. A nőkről, akik otthon maradtak, ritkán hallunk;azokról a nőkről, akik ébren tartották az otthon tüzét, miközben a háborús munkák terhe nehezítette a dolgos életüket. Feleségek, lányok, testvérek és anyák, akik aggódtak a távol, a fegyveres testületekben harcoló szeretteikért, és otthon erejüket megfeszítve néztek szembe a beígért német invázióval. Ezek a nők keményen kitartottak, mosolyogtak, és megtették a magukét, miközben a családjukról gondolkodtak, és közösségük éltetői voltak."
Nagyon kemény feladat lehet az egyik napról a másikra élni, miközben élelemre alig jut a jegyrendszer miatt, és nem tudod, viszont látod-e még a férjed, szeretőd.
A könyv érkezését követően nehezen vetettem bele magam, pedig nagyon vártam, hiszen a fülszövege is elárulta, nem lesz hiányunk izgalomban. Viszont az első napokban nagyon lassan haladtam, mivel kicsit sűrű napok, illetve hetek álltak mögöttem.
Az első fejezet már nagyon tetszett, azonnal megkedvelem Alicet, viszont a második fejezetnek már nem Ő volt a főszereplője, hanem Evangeline, majd a sorban követte Tanny és Elsie. Mind különböző életet éltek, más életritmust követtek. Nem is értettem, miért van szükség ennyi szereplőre, és kíváncsian vártam, a háborún kívül mi köti össze az asszonyokat?
Mint mondtam, izgalomban nem volt hiány.
Így utólag azt kell mondjam, igenis kellettek ők négyen, hiszen így kerek a történet, és érzelmek hosszú sorát éltem át velük. Örültem, mikor valamelyikőjük kedvesére, később férjre talált. Mosolyogtam, miközben mindannyian meglelték a helyüket ezekben a nehéz időkben, és büszke voltam rájuk, hogy igenis talpon maradtak. De a nehéz pillanatokban is mélységesen együtt éreztem mindannyiukkal. Gyászoltam minden egyes elvesztett életet, gyermeket, családot, és szülőket. Gyászoltam velük együtt a háború minden pillanatát... Rettegtem a szirénák hallatán, és féltem velük együtt a pincékben, míg kétségek gyötörtek, vajon Ő lesz-e a következő áldozata ennek a végtelen gyilkolásnak?!
Kedves Olvasó! Ajánlom elolvasásra a könyvet, de csak egy feltétellel! Ha tanulsz a hibámból, és akkor veszed a kezedbe a könyvet, ha tudod, az egész nap a Tied, és senki, és semmi nem akadályoz az olvasásban! A történelmi regények között egy kiemelkedő gyöngyszemre bukkantam, amit vétek lenne kihagyni!
Egy igazán szívhez szóló, szívszorító történet. Köszönöm a General Press Kiadónak ezt a fantasztikus élményt, hiszen nélkülük nem állt volna módomban elolvasni ezt regényt!
Felkeltette az érdeklődésed? Akkor csapj le rá még ma ide kattintva! :)
Egy kis érdekesség: Bombázás Magyarországon a II. világháború alatt
A II. világháborúban összesen 1024 magyar települést bombáztak legalább egyszer az amerikai, brit vagy szovjet gépek.
Az amerikaiak és britek Budapestet 37-szer, Győrt 21-szer, Szombathelyt 16-szor, Szolnokot 13-szor, Debrecent és Szegedet 9-szer támadták. A 15. amerikai légi hadsereg repülői 26 422 tonna bombát dobtak le magyarországi célokra – a magyar városok elleni légitámadások gerincét ez adta.
A Magyarország elleni légitámadásokról a repülőgépipar, a kőolajipar, az üzemanyaggyártás, a vasúti közlekedés szétzúzása, a normandiai partraszállás előkészítése, majd a német fegyverletétel kikényszerítése érdekében döntöttek a szövetségesek. A ledobott bombák méretét és típusát mindig a megsemmisítendő cél határozta meg. Vasútállomások, nehézipari telepek, gyárak ellen nagy hatóerejű, nagy tömegű rombolóbombákat, olajipari létesítmények ellen főként kisebb tömegű gyújtóbombákat, míg repülőtéri létesítmények, repülőgépek ellen repeszbombákat vetettek be. Az aknahatású rombolóbombák voltak a legnagyobbak: magyar célpontokra 500-1000 kg tömegű példányokat dobtak általában, de előfordult csaknem kéttonnás bomba is. A ledobott amerikai bombák kb 8 százaléka nem robbant fel, ezért – főként az építkezések helyszínén – jelenleg is gyakran találnak második világháborús bombákat, időnként óriásbombákat. Ferihegy környékén tízezer robbanótest is a földbe kerülhetett, ezeknek jelentős része mai napig ott is maradt.
Bombatípusok
A bombákra felírták a fontosabb adatokat, a tömegét fontban (pl.: 100, 250, 300, 500, 1000, 2000, 4000 LB) és típusát (DEMO - romboló, FRAG - repesz, INC - gyújtó, TM - célkijelölő). Például a DEMO 1000LB felirat, egy körülbelül féltonnás rombolóbombát jelöl (magyarországi célokra leggyakrabban DEMO 500LB és DEMO 1000LB bombákat dobtak az amerikaiak). A rombolóbombák töltete TNT (trinitro-toluol) és ammónium-nitrát keveréke volt, a bombatesteket pillanathatású, vagy késleltetett, fej-, fenék-, esetenként oldalgyújtóval látták el. A nagyobb tömegű bombáknál a késleltetett robbanás azért volt fontos, hogy a bombatest minél mélyebbre tudjon fúródni a célba, mielőtt felrobban, hogy minél nagyobbat pusztítson. A hosszú késleltetésű idejű bombák a helyreállítási munkákat akadályozták. Ezek pillanatgyújtóval robbanva jókora körben pusztították az épületeket, lökéshullámuk a több utcával odébb álló házakat is lerombolta, nem csak a célpontot.
Három pokoli év
Magyarországot először 1942. szeptember 4-én érte bombatámadás. A támadók feltehetőleg szovjet gépek voltak. Öt nap múlva ismét éjszakai bombázás: körülbelül húsz szovjet gép repült Budapest fölé, a déli részen okoztak kisebb károkat. Ezután majd egy évig sem szovjet, sem angol-amerikai gépek nem támadtak magyar célpontokat. Az első amerikai bombák 1943. október 24-én estek magyar földre. A Bécsújhelyet bombázó gépek Somogy, Zala, Vas, Sopron megyében dobtak le úgynevezett kényszervetésben élesítetlen bombákat, hogy a sérült, műszaki hibás bombázók megszabaduljanak terhüktől, magasságukat és sebességüket tartani tudják, ne szakadjanak le a köteléktől.
A német megszállás után két héttel, 1944. április 3-án, hétfőn délelőtt érte – készületlenül – a szövetségesek első célzott légitámadása Budapestet és peremvárosait. Április 3-án, és az összes további bombázáskor - különösen a pontosságra kevéssé törekvő éjszakai brit akcióknál – jellemzően nagyon nagy volt a szórás, a bombaszőnyeg szétterülése, elcsúszása. Ennek fő oka az, hogy az egyes célpontokat támadó kötelékek negyedik-ötödik hulláma a portól és füsttől már nem látta tisztán a célt, így a gépek gyakorlatilag célzás nélkül, találomra oldották ki terhüket. A célpontot sokszor nem sikerült megsemmisíteni, viszont a környéken annál nagyobb volt a pusztítás – részben a civil létesítményekben, lakóházakban.
A nappali bombázás a Dél-Olaszországban állomásozó amerikai 15. légi hadsereg (15. AAF) feladata volt. A 15. AAF 1944-ben öt bombázóezredet, összesen 32 bombázócsoportot, 120 századot foglalt magába, századonként 6–9 darab, egyenként 5–7 tonna bombateher szállítására alkalmas nehézbombázó repülőgéppel. Zömmel Consolidated B-24 Liberator típusú gépek támadták hazánkat, de az 5. bombázóezred Boeing B-17 Flying Fortressekkel repült. A 15. AAF a főváros ellen általában 300–600 B-17-es és B-24-es bombázót, Győr ellen 80-120, a többi nagyobb város ellen 30–80 bombázót indított.
A brit 205. bombázócsoport Handley Page Halifax, Consolidated B-24 Liberator és Wickers Wellington bombázóinak az éjszakai bombázások és a Duna aknásítása volt a feladata. 1944 szeptemberétől a szovjet légierő is beszállt Magyarország bombázásába: általában éjszaka támadta a fővárost kétszáz, 1–2 tonna bombát szállító Il-4-es, Pe-2-es gép, Debrecent 80–100 gép, más városokat ennél kisebb kötelék.
Célpontok
A nehézbombázók többek között Közép-Európa vasúti hálózatának szétzúzására szálltak fel, hogy elvágják a romániai olajtól nagyban függő Németország utánpótlási vonalait és megakadályozzák az esetleges erőátcsoportosítást. Ennek előszeleként a június 2-ára virradó éjjel Szolnok pályaudvarát támadták a britek. a célmegjelölő gépek hibájából csaknem nulla hatékonysággal, javarészt az állomástól negyven kilométerre lévő területet bombázva, a pályaudvart érintetlenül hagyva. A java azonban nappal következett: összehangolt támadásban Debrecen, Kolozsvár, Miskolc, Nagyvárad, Szeged és Szolnok pályaudvarát szőnyegbombázta a 15. AAF - a vidéki légvédelem csökevényessége miatt eredményesen. A legrosszabbul Szolnok és Debrecen járt: a szolnoki pályaudvart és környékét 870 rombolóbomba terítette be, a debreceni pályaudvarra és pár száz méteres körzetére 102 bombázó kétszer ennyi bombát vetett, végérvényesen megváltoztatva a két város képét.
Békéscsaba 1944. szept. 21
Foglyok és propaganda
A 15. amerikai légi hadsereg Magyarország felett 1968 embert veszített, 1069 eltűnt a bevetések során, 481 fogságba esett, és 377-nek sikerült a holttestét megtalálni. Az ejtőernyővel kiugrott repülőszemélyzetet földet érés után nemegyszer támadás érte a lakosság részéről.
A Magyar Futár egyik 1944-es cikkében a következő olvasható: „Az élve elfogott pilótákra és hajózó személyzet tagjaira vetett egyetlen pillantás elárulja: miért olyan kegyetlenek a szövetségesek támadásai, s mi az oka, hogy ilyen lelkiismeretlen cinizmussal dobják le a robbanó gyermekjátékszereket... A bűnöző klasszikus típusa egytől-egyig valamennyi fogoly, vagy amerikai zsidó, akit az európai nemzetek elleni gyűlölet csillapíthatatlan dühe hajt minél vadabb rombolásra." A Nyilaskeresztes Párt következő röpcédulákat terjesztette: „Bombázták Budapestet, szemet szemért! Minden magyar életért száz zsidót!" „Követeljük: telepítsék a zsidókat a légitámadások által veszélyeztetett városrészekbe!”
Az 1944 októberi sikertelen kiugrási kísérlet, és Szálasi hatalomra jutása után, a Vörös Hadsereg szárazföldi előretörése miatt már kelet felé irányuló német és magyar bombatámadások is napirenden voltak. Az utolsó amerikai és szovjet bombák Szombathelyre hullottak 1945 március 26-án és 27-én.
Forrás: http://www.ng.hu/Civilizacio/2010/06/Bombatomeg_Magyarorszagra
~Harmatcsepp~
1 megjegyzés
Szia!
VálaszTörlésA karácsonyi kívánságlistámra már felkerült többek között ez a könyv, de örülök, hogy megerősítetted ezt a döntésem! :D