Swift

Cora Carmack - Összpróba (Szakítópróba 1,5)



"Garrick Taylor és Bliss Edwards sikeresen megtalálta a boldogságot egymás mellett egy kissé… khm… rázós indítás után. Ehhez képest már gyerekjáték lesz megismerkedni a szülőkkel, nem igaz?

Attól kezdve azonban, hogy a repülőgépük leszáll Londonban, újabb és újabb bökkenők jelentkeznek: egy rosszalló anyósjelölt, számos (többnyire) jelentéktelen galiba, és rájönnek, hogy talán mégsem készültek fel még annyira a közös jövőre, mint gondolták.
Mint kiderül, a szerelmet megtalálni sem könnyű, megtartani azonban még nehezebb."




Az előző könyvben (Szakítópróba) megismerhettük Bliss és Garrick nem mindennapi kapcsolatának történetét, és az írónő megajándékozott minket egy rövidke betekintéssel, miként is alakul a továbbiakban a kettejük dolga.
:)

Nagyon tetszett, ahogy kinyitottam a könyvet, látható volt, hogy összesen 500 darab lett kiadva ebből a könyvből,  és a 214. számú lett az enyém. Így aki ezután kedvet kap ehhez a sorozathoz, még meg tudja vásárolni a limitált kiadás keretein belül ezt a könyvet! :)


Ez a rész arra épül, hogy Bliss megismerkedik Garrick szüleivel. Csakhogy nehezítő körülményként ráébredünk, nem az a fajta anyós és apósjelölt, akit szeretnénk magunknak… Anyagi jólétben élnek, Garrick apja jólmenő üzletember, az anyja pedig igencsak fennhordja az orrát. Fiúknak is megtervezték a jövőjét, csakhogy Garrick elmenekült ettől az őrülettől, és a saját életét próbálná élni. (És persze ebből sejthetjük, Bliss sem az a meny, akit maguknak képzeltek…) 


Viszont nem elég ez a családi őrület, még egy 'probléma' ütötte fel a fejét… Blissnek nem jött meg… Innentől fenekestül felfordul minden, hiszen anyagilag nincsenek felkészülve egy gyermek érkezésére, a család még az eljegyzést sem dolgozta fel, nem hogy egy kisbaba érkezését.


Örültem, hogy ha csak 100 oldalra is, de betekintést kaphattam, hogy miként alakul a páros kapcsolata. 

Őszintén én sajnáltam, hogy a családhoz való indulást, és az ehhez kapcsolódó félelmeket elnyújtotta, majd a megérkezést követően nagyon gyorsan történtek az események, és igazából hagytak egy kis űrt maguk után. Szerintem egy picit bővebben is ki lehetett volna fejteni a történetet, mert nekem hiányérzetem maradt utána… de persze ez az én véleményem. Viszont ha kerek egészében nézem, mindenképp érdemes volt elolvasni, tetszett, ahogy Cora megírta a pár jövőjét, és persze hozta Bliss tipikusan szerencsétlen énjét... :)


Mindig öröm látni, ha egy kapcsolat ilyen pozitív fordulatot vesz, nagyon megkedveltem a szereplőket, remélem azért szentelni fog még az írónő a későbbiekben nekik még legalább egy könyvet. :)
 

A könyvet a Content 2 Connect Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni, ezúton is köszönöm Nekik! 



Felkeltette az érdeklődésed?
Most akciósan vásárolhatod meg ide kattintva.




10/8,5

~Harmatcsepp~

Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images