Swift

Solymári Dániel,Pallos Tamás - Ferenc ​pápa útján


"Egy szerény életvitelű jezsuita lépett a nyilvánosság elé 2013-ban. Bergoglio, az egykori Buenos Aires-i érsek ma Ferenc pápaként szól a tömegekhez. Hangja szelíd, de egyben határozott. Együttérez és irányt mutat: legyen szó társadalmi egyenlőtlenségről, menekültpolitikáról, vallási konfliktusokról. Kijelentéseire az egész világ odafigyel. Köztük az a tizenkét közéleti személyiség, aki tizenkét fejezetben, tizenkét nézőpontból közelíti meg a „reformok pápájának” gondolatait. 

A könyvben megszólalnak: Bagdy Emőke, Beer Miklós, Fabiny Tamás, Farkas Beáta, Haranghy Csaba, Heller Ágnes, Köves Slomó, Kozma Imre, Oláh Jolán, Tulassay Tivadar, Várszegi Asztrik, Vizi E. Szilveszter
A kötet az első, magyar szerzők által készített teológiai-közéleti könyv Ferenc pápáról, amely a szentatya 80. születésnapjára jelenik meg."
Amiatt döntöttem úgy, hogy elolvasom ezt a könyvet, mivel az utóbbi időben azt éreztem, ki kellene lépnem a komfort zónámból. Ekkor jött szemben velem ez az életrajzi mű, és mivel egyébként sem tudok sokat Ferenc pápáról, megragadtam a lehetőséget.
Nagyon érdekesnek találtam a könyv felépítését, miszerint a különböző fejezetekben különböző emberek szólalnak meg, és nyilvánítanak véleményt Ferenc pápa különböző nyilatkozatairól. Furcsa volt pszichológust, vezető rabbit, evangélikus püspököt, közgazdászt, a Vízművek főigazgatóját, gyermekorvost egy témában megszólalni. Nem értettem, hogy ezek az emberek hogy kerülnek a képbe?
Ahogy nekikezdtem az olvasásnak, az első fejezetből kiderült, hogy egy nagyon mély mondanivalókkal teli olvasmánynak leszek a részese. Nem a vallást akarták az olvasóba traktálni, 'csak' beszélgettek az interjúalanyokkal, hogy különböző témákban mennyire értenek egyet a pápával. Így nem csak egy interjúnak lehettünk részesei, hanem esélyt kaptunk, hogy táguljon a látókörünk, és elgondolkodjunk. 
Talán ha egy szóval kellene összefoglalnom a könyvet, azt mondanám útmutatás.
Azt hittem mielőtt belekezdtem az olvasásba, hogy a könyvet az idősebb korosztálynak ajánlhatom, akik ráadásul érdeklődnek a római katolikus hit iránt. Viszont elolvasva a könyvet azt kell mondanom, ajánlom a fiataloktól kezdve az idősebbekig, római katolikustól az ortodox vallásig bárkinek, mert nem a vallás a fontos. 
Én nagyon sokat kaptam ennek a könyvnek köszönhetően, és szeretném kiemelni Solymár Dániel illetve Pallos Tamás munkáját, mert hozzáértő és alapos munkát végeztek, és nagyon jól építették fel egyrészt az interjúkat, másrészről pedig a könyv egészét! 
Nagyon jól megismerhettem ennek köszönhetően Ferenc pápát, és egy sokkal kerekebb képet kaptam a személyiségéről és az élethez való hozzáállásáról. Példaértékű a gondolkodásmódja, és az a tisztaság, ami a lényéből árad. És ezáltal a vallás is közelebb került hozzám. Köszönöm! :)
Emellett pedig nagyon szépen köszönöm az Athenaeum Kiadónak is, hogy elolvashattam a regényt! Ha felkeltette az érdeklődésed, ide kattintva 20%-os kedvezménnyel van lehetőséged megvásárolni.


Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images