Swift

Felépülünk /Film/


Ritkán nézek filmet, mert nehezen köti le a figyelmem, és a felénél el szoktam unni, de most egy olyan filmről szereztem tudomást, amit Veletek is meg szeretnék osztani. 

A Felépülünk egy olyan magyar(!) dokumentumfilm, ami bemutatja a drog világát, és a függőknek esélyt adhat! Úgy gondolom a mai világban szinte minden fiatal próbált különböző drogokat (örülj neki, ha a gyereked csak füvezett!!!), és ebből sokan függővé is váltak. Mint ex aktív dohányos, tudom milyen az, ha valaki függ valamitől, milyen, ha nem kapom meg a napi adagom... Pont ezért még ezerszer jobban tisztelem ebben a dokumentumfilmben azt az öt embert, aki felvállalta magát, és beszámolt a kezdetektől a leszokásig mindenről. Név szerint:

Ferencz Attila
Gönczi Gábor
Józsa Péter
Kiss-Lukasik Tímea
Wenhardt Gábor

Azt hiszem sokkal elrettentőbb, mint egy olyan drogos film, ahol intravénásan adagolják magukba a drogokat. Sokkal emberibb oldalát mutatja a függőségnek. Elgondolkodtató, elszomorító és egyben mégis felemelő. Mikor a tegnapi nap folyamán megnéztem ezt a dokumentumfilmet, tudtam, hogy ennek a filmnek minél több emberhez el kell jutnia

Szóval kedves Szülők, ezt nézessétek meg a fiatalokkal! Akik pedig úgy érzik, hogy olyan, mintha ez a dokumentumfilm róluk szólna, ajánlom figyelmetekbe a lentebb található helyeket, hogy Ti is segítséget kérjetek és kapjatok egy új élethez!

Sajnos a film mérete miatt nem tudom beilleszteni, de ide kattintva a teljes film megtekinthető!


MRE KIMM Drogterápiás Otthona


Cím: 2465 Ráckeresztúr, Rákóczi F. u. 45.

Telefon: 06 25/522-100


MRE KIMM Fiatalkorúak Drogterápiás Otthona
Cím: 2465 Ráckeresztúr
Központi telefon: 06 (25) 522-101

Válaszút Drogkonzultációs Iroda
Cím: 1122 Budapest, Csaba u. 3.
Telefon: +36 1 224 0122, +36 30 639 5362

Megálló Csoport Alapítvány
megallo.org
Cím: 1084 Budapest, József utca 49.
Telefon: +36 1 303 65 74 

Kék Pont Alapítvány
Cím: 1095 Budapest, Gát u. 25. I/8.
Telefon: 06-1-215-78-33, 06-70/607-49-69

Egészségdokk Közhasznú Alapítvány
Cím: 8000 Székesfehérvár, Mártírok u. 2. I. em.
Telefon: 06 (30) 9837 470

Leo Amici Alapítvány
Cím: 7300 Komló, Bajcsy-Zs. u. 30.
Telefon: 06 (72) 482-903, 06 (30) 560-5277

addikt.hu
Cím: Teréz krt. 41. Budapest, Hungary
Telefon: 06 (20) 446 3751

Narcotics Anonymous

Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images