Swift

Ki kicsoda? - Cserháti Éva


Cserháti Éva 1975-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-spanyol szakának elvégzése után főleg nyelvtanításból élt. Közben igyekezett minél több műfordítói munkát elvállalni, mivel saját anyagot alkotni nem mert. Írás hiányában a fordítás nyújtotta számára a szövegalkotás örömét. Ezért, amikor 2005-ben úgy alakult, hogy egy vitorlás fedélzetére költözik Spanyolországba, a műfordítás vált teljes állásává. 2007-ben szerkesztőtársával együtt létrehozta az LHO (Literatura Húngara Online) spanyol és kezdetben katalán nyelvű magyar irodalomról és kultúráról szóló webmagazint, amely a Magyar Könyv Alapítvány égisze alatt üzemelt.
Tizenkét kötet jelent meg eddig spanyol fordításában, olyan jelentős szerzőktől, mint Kaffka Margit vagy Tóth Krisztina. Párhuzamosan folytatta a spanyol művek magyarra fordítását, számos klasszikus mellett az ő tolmácsolásában olvashatunk olyan bestsellereket, mint a Zorro Isabel Allendétől vagy az Öltések közt az idő, amely María Dueñasnak hozta meg a nemzetközi elismerést. 2014-ben mesterfokozatot szerzett a Közép-Európai Egyetemen, és ez a harmincas évei végén megszerzett diploma adta meg a végső löketet és a kellő önbizalmat ahhoz, hogy végre saját műveket alkosson.
Palackposta az első regénye, amelyet reményei szerint egy krimi-sorozat fog követni. A könyv megírását személyes élmények ihlették, a Földközi-tengeren eltöltött évek, a kikötői élet különös dinamikája, az időjárás meghatározta mindennapok. A szerző saját helyét keresve számos sorstársával készített interjút, olyan nőkkel, akik szerelemből, kényszerből vagy saját indíttatásból választották a vitorláséletet. Az önreflexív alapanyagot azonban sodró lendületű, cselekményes történetbe sűrítette, így keresve a választ a kérdésre: Miért nem nők állnak a kormánynál?
Cserháti Éva biztosított számunkra beleolvasási lehetőséget is a regényébe, amelyet ide kattintva érhettek el.
Ha bővebb információt szeretnétek Éváról, a honlapján még sok érdekes dolgot olvashattok róla:
http://cserhatieva.com/
És amennyiben kedvet kaptatok a regény elolvasásához, ide kattintva 15%-os kedvezménnyel van lehetőségetek megvásárolni. :)


Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images