Swift

Ki kicsoda? - Kincses Nóra


A Ki kicsoda? rovatban Kincses Nóra mutatkozik be Nektek, fogadjátok sok szeretettel! :)


Sziasztok, a nevem Kincses Nóra és író vagyok.
Illetve még nem. Csak szeretnék az lenni. Majd egy nap. Most még az elején vagyok.
Hol is kezdjem.
Csongrádon születtem, ott is jártam nyolcosztályos gimibe. Gyerekkorom nagy részét a sport töltötte ki, eveztem az utánpótlás válogatottban is. Közben 12 évesen megkaptam a Harry Pottert és persze minden megváltozott. Szegedre mentem egyetemre, ahol Esztétikát, Színházat és Filmet hallgattam alap- és mesterképzésben is, plusz még a Károlin is elvégeztem a színház szakot, itt talán már látszik, nagy álmom volt a színházi munka. Írni már az egyetemi éveim alatt kezdtem, eleinte drámákkal foglalkoztam . A Szegedi Egyetemi Drámaversenyen harmadik lettem, plusz a kolinkban színjátszó egyesületet szerveztem, és fel is léptünk néha Beugró típusú előadásokkal, néha saját írásokkal.
Aztán jött a színházszerelem és két évig dolgoztam is több helyen a szakmában, dramaturg asszisztensként darabokat írtunk. Végül ez az álom dugába dőlt, de már nem bánom, jó élmény volt. Jelenleg irodai munkán vagyok nappal, Batman éjszaka. Kezdetben több történethez is hozzáfogtam, írtam tíz oldalt aztán bámultam a laptopomat, hogy ez zseniális, de hogyan tovább? Nem volt egy teljes történetem, egészen mostanáig. Az első könyvemet, a Felettünk a csillagos éget, cirka 5 évig írtam, kisebb- nagyobb kihagyásokkal. Az egész a Van Gogh rajongásomból indult és bár volt, hogy megfeneklettem, az nagyon sokat segített, hogy eljutottam olyan helyekre, amik a festő életében fontos szerepet játszottak. Kutattam, helyszínre jártam, olvastam és végül elérkeztem egy történetig, amit használni tudtam. Valahogy keretet adott egy másiknak, egy olyan cselekménynek, ami szintén régóta forgott már a fejemben. A kettőt egybe öntve lett kész az első könyvem, amit sok-sok kérdés és vacillálás után kiadtam.
Ezzel író vagyok? Nem, nem hiszem. Olvasó vagyok még mindig. Imádom a jó történeteket, legyen az sci-fi, dráma, krimi vagy képregény, mindenre vevő vagyok. A színház, filmek, sorozatok szenvedélye sose halt el, és ez mind együtt folyamatosan segít új sztorikat találni. Nagyon remélem, hogy ezekkel az új történetetekkel tudok is valamit mondani. Szeretem, ha valaminek van üzenete. Egyetlen igazi célom van ezzel: ha már egy ember is azt mondja a könyveim elolvasása után, hogy megérte, akkor én már jól vagyok. Nem akarom én megmenteni a világot, olyan történeteket szeretnék mesélni, amik lekötik az embereket, érdekesek, izgalmasak és esetleg még valami üzenet is meghúzódik a háttérben. Ez a célom, de hogy sikerül-e, azt már az olvasók, Ti döntitek el. Mindenesetre szurkolok.

Bármilyen kérdésre nyitott vagyok, keressetek meg Facebook vagy e-mailben.

Kincses Nóra - Felettünk a csillagos ég

Fülszöveg:
Adott egy férfi és egy nő, akiket összehozott a vak véletlen a világégés közepén. Egyikük sem tudja, miért áll a romok között. A nő csak azt tudja, hogy menni kell, menni a semmiből a kitudja mibe. Útközben a legkülönfélébb emberekkel találkoznak, akik mind máshogy reagáltak erre a nem várt szituációra. Egy apokaliptikus road-movie bontakozik ki országokon és hónapokon át, egyetlen végcél felé. Az ő történetükkel párhuzamosan pereg Vincent van Gogh bátyjának, az impresszionisták mentorának, Theo van Gogh műkereskedő zaklatott és regényes életrajza. Az, hogy mi köti össze a XIX. században élő testvérpár életét a 125 évvel későbbi világvégével, az út végére kiderül. A régmúlt és a személyes múlt alakítja a jelenüket, döntéseiket és lehet, hogy a jövőt is.
A regény megrendelhető ide kattintva.
Illetve a könyvről készült értékelést ide kattintva érhetitek el.


Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images