Swift

Kuncz S. Erzsébet - Zuhanás

"Újra lehet kezdeni 30 év házasság után?
Mit éreznél, ha a férjed szennyesét válogatva a kezedbe akadna egy idegen ruhadarab, egy másik nő bugyija?
Kuncz S. Erzsébet történetének hőse, Nóra, átélte a pillanatot, amikor rádöbbent, hogy nem ő az egyetlen nő párja életében. Összezuhant… akkor lett vége mindennek. Vagy éppen akkor kezdődött el?
A boldognak tűnő házaspár felnevelt két gyereket, megéltek együtt vidám és nehezebb időszakokat, és várták, hogy végre jöjjenek a megérdemelt „unalmas évek”. A sors azonban máshogy hozta, és életüket már külön utakon járják.
Nóra megtapasztalta azt, amitől minden feleség retteg: megannyi közösen eltöltött év után lecserélték egy fiatalabbra. Ahogy mások, ő sem hitte, hogy ez vele is megtörténhet: hogy megcsalják és elhagyják.
A szörnyű felismerés után azonban megrázta magát, és bár idő kellett hozzá, de úgy döntött, nem rokkan bele, inkább túllép rajta. Megígérte magának, hogy boldog lesz!
Kuncz S. Erzsébet története és Nóra elszántsága az újrakezdésre példaként szolgálhat bárkinek."



Nóra a kezdetektől avatott be házasságába, a mindennapjaiba, és részletesen mutatta be mindazokat az eseményeket, amik a válásig vezetett.
Mint húszas éveimben járó "fiatal", nem volt sem férjem, sem válásom, de én is átestem már olyan (el) váláson, ami hatalmas sebet hagyott maga mögött, és sok időt igényelt, hogy ezek a sebek begyógyulhassanak. Pedig nem voltunk házasok, nem voltak gyerekeink, és nem 30 évet éltünk le egymás mellett. 
Érdekelt, miként tud egy nő egy ekkora változáson, és egyben ilyen mélységes fájdalmon átlépni/túllépni. Nóra életéről szól a történet, de olyan valósághűen és reálisan került minden sor bemutatásra, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni, ez a tengernyi fájdalom átélésre került, és emiatt sikerülhetett ilyen valósághűre a könyv. 

Már csak az a kérdés, vajon a regény mekkora része fikció, és mekkora az a rész, ami a valóságra épül Erzsébet élményeiből?
Maga a könyv elsőként bemutatja, hol lehetettek elrontva a dolgok, ezzel felhívva a figyelmet a még házas nőknek, hogy mikre figyeljenek, és miben változtassanak, amíg még van lehetőségük rá. Nóra nem állítja be magát szuper nőnek, tudja, sok hibát követett el, és beismeri, ketten kellettek ehhez. 

De emellett valahogy mégsem tudunk szemet hunyni a férj hűtlenségén, s a lebukását követő időszakról, és a hozzáállásáról. Nehéz olvasmány volt? IGEN! Hiszen hogyan lehetne könnyű ezt a rengeteg fájdalmat, csalódást könnyedén venni?
Nóra erős, és bár évek teltek el a történtek óta, mégsem sikerült túltennie magát mindezen. A könyv olvasása közben úgy éreztem, eggyé váltam Nórával, én is vele ültem a repülőn, és hálás voltam Annának, hogy ilyen jó hallgatóságnak bizonyult. 
Nem tudom menny idő kellhet, hogy az ember feldolgozza, hogy a férje elhagyta egy fiatalabb nőért, de remélem, Nórának jót tett az utazás, amire indult. 
Emellett bízom benne, lesz folytatása a regénynek, mert kíváncsi vagyok, mi fog történni Nórával a jövőben, és hogy túl tudja-e tenni magát a történteken, képes lesz-e még egyszer szerelembe esni ilyen nagy csalódások után, vagy inkább egyedül éli le további életét? 

Sok hibát követett el, (mint amiket szerintem sokan egy hosszú házasság során), de mindvégig hűséges feleség volt, és nagyon jó családanya!
A könyv tanulságos lehet mindannyiunk számára, hiszen útmutatóul szolgál, miben változtassunk, és ki esetleg még egy hosszú kapcsolat előtt áll, tudja, miben kell, és miben nem ajánlatos fejet hajtania. 

Ti mit gondoltok, mi szükséges ahhoz, hogy egy házasság jól működjön, és ne végződjön válással? Mi lehet a jó házasság titka? Milyen apróságokkal szoktatok kedveskedni a párjaitoknak? Kíváncsian várom a véleményeteket, tapasztalataitokat lentebb a megjegyzés rovatban! :)

A könyvet az Álomgyár Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni, ezúton is nagyon szépen köszönöm! :)


Felkeltette az érdeklődésed a könyv? Ide kattintva 15%-os kedvezménnyel van lehetőséged megvásárolni! 



Egy kis érdekesség:

Válások száma Magyarországon: egy kis válás statisztika


A házasságkötések száma Magyarországon kb. 45 ezer házasságkötés. Ma alig több mint feleannyi házasság köttetik, mint az 1980-as években. Ezzel szemben a válások száma dinamikusan emelkedik, az utóbbi 3 évben például évi 5%-kal. De vajon mennyi a válások száma Magyarországon?
Kb. 24-25 ezer válás történik évente Magyarországon. Ezzel a statisztikával hazánk Európában nem a legrosszabb, de nem is a legjobb számokkal bír, mondhatjuk, hogy a középmezőnyben foglal helyet. Íme a KSH elérhető legfrissebb adatai:
1995. év    24857
1996. év    22590
1997. év    24992
1998. év    25763
1999. év    25605
2000. év    23987
2001. év    24391
2002. év    25506
2003. év    25046
2004. év    24638
2005. év    24804
2006. év    24869
2007. év    25160
2008. év    25155
Európában egyébként nem mi vagyunk a győztes ország. A válási arány Belgiumban a legmagasabb. Ott a házasságok háromnegyede végződik válással.

Statisztikai érdekesség: hány házasságkötésre hány válás jut?

1980-as évek: 1000 házasságkötésre 346 válás jut.
2000-es évek: 1000 házasságkötésre 562 válás jut.

További meglepő adatok a válásról

  • A válóperek 71%-át a feleségek kezdeményezik.
  • A két legfőbb válóok a megcsalás, félrelépés, hűtlenség, illetve az alkoholizmusból eredő problémák.
  • 2005-ben a statisztikai adatok szerint 333 ezer elvált férfi és 491 ezer elvált nő volt Magyarországon.
  • Ma minden tizedik felnőtt ember elvált a házastársától.
  • Korábban 10-14 év után döntöttek válás mellett.  A rendszerváltás óta ez kitolódott 20 évre.

Fontos megjegyzés: sokan tipikus válságidőpontnak tartják a házasság 7. évét. Ez azonban a számadatok szerint nincs így: a statisztikák szerint a hét éve házasok egyáltalán nem szakítanak kiugró számban.
Forrás: http://valasinfo.hu/valas/valasok-szama-magyarorszagon-egy-kis-valas-statisztika

~Harmatcsepp~

Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images