Clélie Avit – Itt vagyok

"Elsa nem érez hideget, szomjúságot, éhséget. Egy hegymászó baleset után kómába zuhanva, hónapok óta érzéketlenül fekszik egy kórházi ágyon. Illetve nem teljesen érzéketlenül.

Hall.

Csak ezt senki sem tudja.

Thibault az édesanyját kíséri be a kórházba az öccséhez,

ő viszont nem hajlandó bemenni hozzá. Neheztel rá a halálos balesetet miatt, amit okozott. A kórházban bolyongva véletlenül Elsa szobájába téved. Ahová ettől kezdve rendszeresen visszatér…"

Elsőként is szeretném elmondani, olvastam már egy hasonló típusú könyvet, annyi különbséggel, hogy ott a főszereplő hallani sem hallott. Nem maradt túl sok kellemes élményem róla.

Mikor megláttam, hogy a Könyvmolyképző Kiadó egy hasonló könyvet adott ki, felébredt a kíváncsiságom, és el szerettem volna olvasni. Érdekelt, hogy ez a könyv mennyivel lehet jobb minőségű, mint az előzőleg olvasott...

Természetesen nem ért csalódás, sőtt! Bőven többet kaptam, mint amire számítottam. Sajnos ez egy nagyon rövidke olvasmány, csupán 206 oldal, de szerintem minőségileg a toppon van.

Az utolsó lapokon olvashatjuk, hogy ez a regény egy pályázatra készült, amit elsőkönyves szerzőknek hoztak létre, hogy bizonyíthassanak. Egy idézetet kellett felhasználniuk, amiből ihletet merítenek, mégpedig így szólt:

"Mindenki azt gondolta, hogy lehetetlen.

Aztán jött egy hülye, aki ezt nem tudta. És megcsinálta."

Clélie Avit nyert, mégpedig ezzel a könyvel. És nem véletlenül!

A kóma, és a hozzá tartozó mesterséges életben tartás egyébként is egy érzékeny téma, hiszen nehéz állást foglalni, hogy mi jobb a betegnek és a családnak. Szóval mindezek alapján ugrottam bele Clélie Avit könyvébe.

A fejezetek Elsa és Thibault (jajj de szeretem ezt a nevet) szemszögéből íródott. Nem tudnék dönteni, melyikük nézőpontjából olvastam szívesebben a történetet. :)

Thibault egy remek ember, és varázslatos a találkozásuk története is. Hiszen elsőként menedéknek használta Elsa kórtermét, mígnem minden nap már várta az órát, mikor látogathatja meg a gyönyörű lányt. Csodáltam a kitartását, és a hitét, ami nem kis örömet csempészett Elsa szívébe.

Elsa nagyon nehéz helyzetben van, hiszen mindenki azt hiszi, hogy már csak a gépek tartják életben, miközben igenis tudatánál van, hall mindent, csak épp válaszolni nem tud rá. Egyre ritkábban látogatják őt, és minden nap csak magányosabb lesz, amíg nem találkozik Thibaultal.

Igazán különleges a kettejük kapcsolata... A történet nagyon könnyed, és gyorsan olvasható, de azért okoz némi fejtörést is! Minden szereplő nézőpontját és döntését meg tudjuk érteni, de személy szerint nem tudtam döntést hozni, hogy kit támogatnék, ha egy ilyen helyzetre kerülne sor.

Szerintem a könyv ereje abban rejlik, az utolsó oldalakig nem lehetett tudni, mi lesz a befejezés. Csak remélni lehetett, hogy jó irányba fordul Elsa élete...

Mindenképp érdemes elolvasni, nekem azok a ritka könyvek közé tartozik, amit biztos hogy újra olvasok!

A borító nagyon tetszett, teljesen illik a könyvhöz, kiválóan tükrözi a történetet. (Bár azt nem teljesen értem, miért az ifjúsági könyvek közé sorolták, mivel felnőttekről szól, és nem feltétlen gyerekeknek/ fiataloknak íródott.)

A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! :)

Felkeltette az érdeklődésed? Ide kattintva 16%-os kedvezménnyel tudod megvásárolni.

Egy kis érdekesség: Érdekes ébredések kómából

Életmentő gondoskodás

Dr. Mihai Dimancescu, a New York-i székhelyű Nemzetközi Kómakutató Intézet (International Coma Recovery Institute) igazgatója speciális gyógyterápiát és kommunikációs technikát dolgozott ki a kómában fekvő betegek kezelésére. Dimancescu tapasztalatai alapján az agy regenerálódását segítő terápiában részesülő személyek több mint 90 százaléka felébred a kómából, de a komplex kezelés nélküli „visszatérés” esélye kevesebb mint egy százalék. „A kóma nem állapot, hanem folyamat” – vallja Dr. Amy Mindell neurológus, aki szerint a kizárólag orvosi kezelést nyújtó intézményekben bekövetkezett megannyi csodálatos gyógyulás szinte kivétel nélkül a hozzátartozók rendszeres jelenlétének, szeretetének és biztatásának köszönhető.

A 45 éves Fiona Smith és családja 1995 nyarán szenvedett autóbalesetet Franciaországban. A brit orvosnő két gyermeke kisebb sérülésekkel megúszta a szerencsétlenséget, férje azonban életét vesztette, Fiona pedig kómába került. Az angol orvosok reménytelennek minősítették a gyógyulást, de az asszony szülei nem fogadták el a diagnózist, és egy másik kórházban kezeltették tovább lányukat. A figyelmes ápolásnak, a mindennapi tornáztatásnak és az ingergazdag környezetnek köszönhetően három hét múlva visszanyerte öntudatát, s néhány hónappal később teljesen egészségesen hagyta el az intézményt. Fiona orvos létére szembesült azzal, hogy a szakma milyen könnyen tör pálcát egy-egy beteg felett. „A családok többsége egyszerűen nem meri megkérdőjelezni a félistennek tekintett orvosok szakvéleményét, akik a hosszú ideje kómában fekvő emberekre gondolkodás nélkül kimondják a halálos ítéletet. Életre szóló köszönettel tartozom a szüleimnek, mert ha nem segítenek a gyógyulásban, valószínűleg örökre elbúcsúzhattak volna tőlem” – nyilatkozta felépülése után.

Tanya Liu tajvani médiasztár 2002. május 10-én szenvedett súlyos vonatbalesetet Angliában. A 41 éves riporternő az agyhalál állapotában került egy londoni kórházba, ahol több orvos egybehangzóan konstatálta, hogy öntudatra ébredésére és felépülésére nincs esély, és azt javasolták rokonainak, hogy felhasználható szerveit ajánlják fel a rászoruló betegeknek. Az asszony szülei azonban elutasították a diagnózist, és egy pekingi klinikára szállíttatták lányukat. Egy különleges gyógynövény-terápia és az agy elektromos ingerlésének hatására Liu három hónappal később magához tért a kómából, és azóta teljesen meggyógyult.

Döbbenetes „feltámadás”

A világsajtó időről időre szenzációs riportokban számol be olyan esetekről, amelyek főszereplői rendkívül szokatlan és megdöbbentő módon ébredtek fel az öntudatlan állapotból.

A közelmúltban több mint hat évig tartó kóma után tért vissza az életbe egy coloradói asszony, aki 2000 novemberében szívroham és agyvérzés következtében került vegetatív állapotba. Christa Lilly három napon keresztül ébren volt, beszélgetett családjával, és exkluzív interjút adott egy tévécsatornának, de ezt követően újból „visszaaludt”. Lilly az ébren töltött rövid idő alatt szembesült azzal, hogy legkisebb lánya már 12 éves, és időközben három unokája is született. A 49 éves nő a beszéd újbóli megtanulását tartotta a legnagyobb kihívásnak, és a legjobban annak örült, hogy rendes ételeket ehetett. Dr. Randall Bjork neurológus megmagyarázhatatlan csodának tartja az asszony ébredését, és reméli, hogy Lilly esete ráirányítja a figyelmet a „ciklikus felébredés” jelenségére, amellyel eddig méltatlanul keveset foglalkozott az orvostudomány. Lilly édesanyja pedig tovább folytatja a harcot: „A Jóisten vigyáz rá, és időnként visszahozza, hogy láthasson minket, ezért kimondhatatlanul boldog vagyok.”

Egy idős brit férfi azután ébredt fel a több hónapos kómából, hogy lekapcsolták a lélegeztetőgépről. A 65 éves Simon Jones egy ritka betegség szövődményeként esett kómába 2006. június 5-én, és – mivel heteken át nem állt be változás az állapotában – rokonai hozzájárultak ahhoz, hogy véget vessenek a „szenvedésnek”. A családtagok és az orvosok nem kis meglepetésére a férfi szinte azonnal felébredt, és magától lélegezni kezdett. Az utólagos vizsgálat szerint diagnosztikai hiba történt, így a család pert indított a kórház ellen. A kómából visszatért férfit tíz nappal később már ki is engedték, így részt vehetett lánya esküvőjén.

A brit Thelma Pickard hat éven keresztül reménykedett abban, hogy lánya egyszer majd felébred a kómából. A 25 éves Amy Pickard 2001-ben esett kómába, mert a barátja erőszakkal heroint adott be neki, és akkor kezdett reagálni a külvilági ingerekre, amikor kísérleti célból egy recept nélkül kapható altatót juttattak a szervezetébe. „A szemébe visszatért a csillogás” – számolt be a változásról a reménykedő anya, de az orvosok szerint akár több évbe is telhet, amíg valódi áttörést érnek el a lánynál.

A 21 éves Zach Dunlap egy kis híján végzetes műhibának köszönheti az életét. A súlyos motorbalesetet szenvedett amerikai fiatalembert – négy hónapos kóma után – 2007. november 19-én nyilvánították halottá egy texasi kórházban, szerveit pedig donorok számára ajánlották fel. A sebész éppen hozzálátott Zach ép szerveinek kioperálásához, amikor a zokogó szülők és rokonok jelenlétében megmozdította a végtagjait. Első pillanatban az orvosok sem hittek a szemüknek, ezért a boncasztalon fekvő férfi talpát megkarcolták egy zsebkéssel. Dunlap erre az ingerre is reagált, majd teljesen magához tért a kómából. „Kiválóan érzem magam, bár az elhúzódó felépülési idő miatt időnként elveszítem a türelmem – mondta vidáman Zach, aki az éber kómában azt is hallotta, amint a feje fölött kimondták a halálos ítéletet. A fiatalember rendkívül hálás családtagjainak, mert az utolsó pillanatban is kitartottak mellette, és szerencsés megmenekülésének emlékére megtartotta a zsebkést.

Egy kínai férfi úgy ébresztette fel nejét a tíz éve tartó kómából, hogy rendszeresen harapdálta a lábfejét. Zhang Kui felesége 1998-ban egy munkahelyi balesetben szerzett fejsérülés miatt került tudattalan állapotba. „Zenét hallgattam vele, beszéltem hozzá és énekeltem neki, simogattam és csiklandoztam, de egyik módszer sem vezetett eredményre” – mesélte a férj. Az isteni szikra akkor pattant ki a férfi agyából, amikor eszébe jutott a talpon található rengeteg idegvégződés. Először gyengéden harapdálta az asszony lábujjait, majd egyre nagyobb gyakorlattal művelte ezt a tevékenységet. Kitartása meg is hozta a gyümölcsét: a felesége egy napon harapdálás közben megszorította a csuklóját. A nő már tudja mozgatni a karjait és mosolyog, de a beszédre még képtelen. A kínai pár 28 évvel ezelőtt kötött házasságot, és a férj most új csodára vár, hogy ismét hallhassa a felesége hangját.

A Halottnak a csók című morbid filmsorozatba illő jelenet játszódott le 2008. október 19-én az olaszországi Palermóhoz közeli Bagheria városában. Egy szicíliai férfi négy golyóval a fejével felébredt a kómából, leleplezte az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet tettesét, majd meghalt. A 66 éves Antonio Tripoli – akit tíz nappal korábban, fényes nappal lőttek fejbe az utcán – orvosai legnagyobb megdöbbenésére tért magához, de a kórházba siető rendőrök kérdéseire mindössze kézmozdulatokkal, mutogatással, fejrázással és bólogatással tudott válaszolni. Amikor a „beszélgetés” során váratlanul előkerült unokaöccse fényképe, Tripoli határozott mozdulattal rábökött a fotóra, és minden lehetséges módon tudatta a rendőrökkel, hogy a rokon támadt az életére. Néhány órával később elveszítette eszméletét és elhunyt. Az áldozat 32 éves unokaöccse ellen a hatóság nyomozást indított.

A nemzetközi sajtó alig egy hónappal ezelőtt tudósított egy újabb nem mindennapi esetről: több mint tíz éves kómából ébredt fel egy belorussziai asszony, akinek köszönhetően megnyugtató eredménnyel zárhattak le egy már-már feledésbe merült rendőrségi aktát. A 34 éves hölgy ugyanis felismerte azt a férfit, aki annak idején megtámadta és csaknem megfojtotta az utcán, amelynek következtében kómába esett. A támadó fantomképét a nő leírása alapján készítették el, és rövidesen kiderült, hogy egy korábban nemi erőszakkal büntetett férfi követte el a bűncselekményt. A bíróság 13 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a visszaeső bűnözőt, ám a férfi ügyvédei fellebbeztek a döntés ellen. A védelem képviselői szerint nem lehet hinni egy tíz évig kómában fekvő nő állításainak. A vizsgálatok szerint azonban a hölgy emlékezete teljesen megbízható, és maradandó sérülés nélkül épülhet fel a támadásból.

Két évtized némaság

Az új-mexikói Albuquerque városában élő Patricia White Bull 26 éves korában, császármetszéssel hozta világra negyedik gyermekét. A műtét közben azonban tüdőembóliája alakult ki, és az átmeneti oxigénhiány olyan súlyos agykárosodást okozott, hogy az asszony állandósult vegetatív állapotba került. A férj még három évig reménykedett a csodában, majd gyermekeivel együtt visszaköltözött a szüleihez. Patriciát egy speciális intézetben helyezték el, ahol mesterségesen táplálták, megvédték a fertőzésektől és rendszeresen tisztába tették. Családja időről időre meglátogatta ugyan, de gyermekei számára csupán egy élettelen test volt az ágyban, aki már nem várta őket ebéddel a tanítás után, nem simogatta meg a fejüket, és nem oszthatták meg vele örömüket vagy bánatukat. Így telt el tizenhat reménytelen év.

1999 karácsony estéje éppen úgy indult az „élő halottak házában”, mint az év többi napja. Az ügyeletes ápolónő Patricia ágyát igazította, amikor egy hangot hallott: „Kérem, ne csinálja ezt!” Az ápoló felpillantott, és rémülten látta, hogy Patricia nyitott szemekkel, rosszallóan néz rá. Az intézet felbolydult. A személyzet értetlenséggel állt az esettel szemben, amely alapjaiban változtatta meg a kómában fekvő betegekről szerzett tapasztalatokat. A család leírhatatlan boldogsággal fogadta a több mint másfél évtizeddel korábban „eltávozott” asszony csodával határos visszatérését. Patricia állapota pedig napról napra javult: január elején már érthetően formálta a szavakat, szilárd táplálékot evett, sőt írni is tudott, és néhány hónap alatt fokozatosan felépült.

Az arkansasi Terry Wallis közel húsz év kóma után ébredt ismét tudatára. Az akkor 19 éves fiatalember 1984-ben, egy súlyos autóbalesetet követően esett kómába, és a vegetatív állapotnál alig éberebb szinten ragadt: képtelen volt koordinált mozgásokat végezni, és gondolatait vagy érzelmeit sem tudta megosztani a külvilággal. A visszafordíthatatlannak tartott állapot azonban egyszer csak megszakadt: Wallis 2003. június 12-én, 38 évesen magához tért. Először csak annyit mondott az éppen őt meglátogató édesanyjának, hogy „Mama”, de néhány nappal később már kólát kért és tejet akart inni a reggelihez.

Az orvosok szerint a férfi memóriája – a balesetéhez kapcsolódó emlékeken kívül – kifogástalanul működik, de lábadozása alatt rengeteg újdonsággal kellett megbarátkoznia: először is 19 éves lányával, aki a baleset idején még csak hathetes múlt. Wallis döbbenten tapasztalta, hogy az Egyesült Államok elnöke már nem Ronald Reagan, és a nemzetközi politikai helyzet is jelentősen megváltozott: a hidegháború véget ért, lebontották a berlini falat és megszűnt a Szovjetunió. Az amerikai férfi természetesen a két iraki és az afganisztáni háborúról, valamint a 2001. szeptember 11-i terrortámadásról sem tudott. Wallis számára meglepő lehetett a személyi számítógépek elterjedése és az internet térhódítása is, amely 1984-ben mindössze néhány amerikai egyetem belső hálózata volt.

Terry Wallis szenzációs felépülése éveken keresztül foglalkoztatta a tudósokat. Dr. Nicholas Schiff neurológus és munkatársai a férfi agyáról különböző képalkotó eljárásokkal készített felvételek elemzése után arra a megállapításra jutottak, hogy Wallis agya szó szerint „újradrótozta” magát, vagyis a súlyosan károsodott idegsejtek között részlegesen helyreállt bizonyos kapcsolat, amely újra lehetővé tette számára a beszédet és a mozgást. „A legtöbb szakember feltételezése alapján az agy csak a sérülést követő néhány nap vagy hónap során képes visszaállítani az elvesztett funkciókat, ezért a kórházak nagy részében lemondanak ezekről a betegekről, és a későbbiekben sem foglalkoznak a felépülésükkel. A legújabb eredmények tükrében érdemes lenne felülvizsgálni ezt a vélekedést” – jelentette ki dr. Steven Laureys, a belgiumi Liége Egyetem professzora.

Különös „világrekorddal” büszkélkedhet a 67 éves Jan Grzebski is, aki szintén 19 évi kóma után tért magához 2007. június 1-jén. Az egykori lengyel vasutas 1988-ban egy üzemi baleset következtében került öntudatlan állapotba. Egyik kórházból a másikba utalták, végül felesége hazavitte, és páratlan önfeláldozással, egyedül ápolta. A férfit tavasszal tüdőgyulladás miatt szállították újra kórházba, és ekkor rehabilitációs kezelésben részesítették, amely egészen rendkívüli eredménnyel járt: Grzebski a csaknem két évtizedes szünet után váratlanul megszólalt. Az időközben felépült férfi egy teljesen új világban találta magát. „1988-ban még a kommunista párt irányította az országot, a boltokban csak teát és ecetet lehetett kapni, a húst jegyre adták, és a benzinkutaknál hatalmas sorok kígyóztak. Most azt látom, hogy mindenki mobiltelefonnal jár-kel az utcán, a boltokban pedig annyi árut halmoznak fel, hogy beleszédültem” – álmélkodott az idős férfi, akinek időközben mind a négy gyermeke megházasodott, és tizenegy unokája született. Mint elmesélte, halványan emlékszik a kórház falai között megrendezett családi eseményekre, sőt azt is fel tudja idézni, hogy családtagjai hogyan próbáltak meg vele kapcsolatot teremteni.

A kómából visszatért betegek elgondolkodtató beszámolói akaratlanul is újra meg újra felvetik azt a kérdést, vajon meddig tartható fenn az orvosok – törvényesen is támogatott – tévedhetetlenségi mítosza, s milyen lehet védtelenül és kiszolgáltatva elviselni a „kegyes halál” folyamatát, ha az egészségügyi intézmény gazdasági vagy „emberiességi” okokból úgy dönt, hogy megszünteti a menthetetlennek ítélt beteg kezelését. Pedig a „csoda receptje” – az odaadó gondoskodás és biztatás, a családi összetartás és szeretet, a gyógyulásba vetett hit és remény – az életet adhatja vissza azok számára, akik a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben is számíthatnak aggódó családtagjaik, rokonaik és barátaik segítségére.

Forrás: http://misztikusvilag.blog.hu/2014/12/03/soha_ne_add_fel_532

~Harmatcsepp~

Milyen könyvet olvassak?

Sziasztok! Kíváncsian várom a véleményeteket a bejegyzésekkel kapcsolatban lent a hozzászólásoknál, vagy pedig az alábbi email címen: milyenkonyvetolvassak@gmail.com

5 megjegyzés

Green Beer2016. január 10. 3:07
Én tegnap vettem a könyvet és rögtön elkezdtem olvasni.Még csak az elején tartok,de már most imádom! És ezek az érdekességek,hogy ki hogy kelt fel nagyon tetszett. Téyleg érdekes volt. :)
VálaszTörlés
Válaszok
Unknown2016. február 2. 11:59
Szia, egészen véletlenül keveredtem ide :) olvastam a könyvet, és awwwh imádtam, teljesen egyetértek azzal amit írtál :) és nagyon izgalmasak a felkelt emberek sztorijai! Gratu a bejegyzéshez!!
V.
VálaszTörlés
Válaszok
Unknown2016. február 2. 11:59
Szia, egészen véletlenül keveredtem ide :) olvastam a könyvet, és awwwh imádtam, teljesen egyetértek azzal amit írtál :) és nagyon izgalmasak a felkelt emberek sztorijai! Gratu a bejegyzéshez!!
V.
VálaszTörlés
Válaszok