"A ​húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között.

Azonban az iskola vezénylő tábornoka – aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja – megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.

Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól… mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki „törékeny" embereket, hanem felperzselik őket.

Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is.

Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja.

Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy meghalni."

Nagyon vártam ezt a könyvet, hogy megjelenjen. Először a TikTok felületén találkoztam vele, mikor is az eredeti regényről mondtak kritikákat. A véleményeket tekintve megosztó műről beszélünk, van aki imádja, és van aki nem érti a hype-ot. Én a népesebb csoportba tartozom, aki egyszerűen rajong ezért a könyvért.

Mivel egy majdnem 800 oldalas műről beszélünk, így nem sikerült munka mellett egy nap alatt elolvasni, szükségem volt 3 napra hozzá. Egyszerűen magával ragadott a történet, úgy kellett kényszerítenem magam, hogy legyetem, emlékeztetve maga hogy a felnőtt emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy alvás nélkül induljanak el a munkahelyükre.

Rebbecca Yarrostól eddig csak a Full ​Measures – Tiéd vagyok című kötetét olvastam. Eredetileg arra számítottam, hogy ebben a kötetben is a romantikus szál fog dominálni. Hát, hatalmasat tévedtem. A központban inkább a sárkánylovasok kiképzésének kegyetlen valósága kerül középpontba.

"Egy sárkány a lovasa nélkül tragédia.
Egy lovas a sárkánya nélkül halott."

Ez az idézet tökéletesen összefoglalja a könyv hangulatát.

Violet karaktere azonnal megnyert magának, közel éreztem magamhoz a visszahúzódó, könyvekbe temetkező szürke kisegér karaktert. Mikor az anyja a legnagyobb halálozási aránnyal rendelkező, rendkívüli erőnlétet és ügyességet igénylő kvadránsba kényszeríti, rendkívül megsajnáltam.

Xaden karakterétől kezdetben nagyon tartottam, nagyon tehetségesen hozta a kegyetlen személy látszatát. A történet előrehaladtával egyre többet tudunk meg a múltjáról és a tényleges személyiségéről. A cselekmény alatt egyre inkább megszerettem őt. Érezhető volt, hogy tele van titkokkal, emellett mégis egy gondoskodó és felelősségteljes karakter rejtőzik.

Az abszolút kedvenc karakterem mégis Tairneanach volt. Őt tartják az egyik legveszélyesebb sárkánynak, aki a harcok során hatalmas fenyegetést jelent. Ennek ellenére a személyiségét egy szarkasztikus nagybácsiként tudnám leírni. Az egész könyvben az ő meglátásain nevettem a legnagyobbakat. Annak ellenére, hogy azt hangoztatja, hogy ő milyen csodálatos, tévedhetetlen és Sgaeylen kívül nem szeret senkit, az emberekkel pedig nem törődik, Violet minden lépését figyelemmel kíséri, folyamatosan védelmezve őt.

Imádtam a könyv minden oldalát, kifejezett erőfeszítéseket kellett tennem, hogy le tudjam tenni. A könyv végi csattanó rendkívül meglepett, késztetés éreztem, hogy rögtön a kezembe vegyem a második kötetet. Rögtön fel is mentem az internetre, hogy azt is megvegyem, de sajnos konstatálnom kellett, hogy az majd csak 2024. június 24. napján jelenik majd meg. Régen éltem meg ekkora pofára esést. 

Összefoglalva tehát, azt hiszem, hogy az elmúlt 2 évben ez volt a legjobb könyv, amit csak olvastam. Alig várom, hogy következő júniusban a második kötet is a kezembe kerülhessen.

"A ​családomban mindenki gyilkos. Néhányan – az eszelősebbek – többször is öltek már. Tudom, hogy ez így elég drámaian hangzik és előítéleteket szülhet, de hidd el, nem vagyunk rossz emberek. Vagy legalábbis nem mindannyian.

Engem Ernest Cunninghamnak hívnak, de nyugodtan szólíts Ernnek vagy Ernie-nek. És igen, bárcsak végezhettem volna azzal a nyomorulttal, aki kitalálta, hogy a nagy családi összejövetelünk egy síparadicsomban legyen, mert akkor most nem ragadtunk volna itt egy haláleset miatt, amihez esküszöm, semmi közöm nincs.

De ennél ez egy hosszabb történet. Remélem, van időd meghallgatni.

A családomban mindenki gyilkos Agatha Christie és Arthur Conan Doyle találkozása a Tőrbe ejtve-filmekkel és A csütörtöki nyomozóklubbal. Ördögien csavaros történet, ami a klasszikus krimik szabályrendszerét tiszteletben tartva nyújt valami felejthetetlenül újat. Az ausztrál Benjamin Stevenson rendkívül eredeti és humorban bővelkedő műve hazája egyik legnépszerűbb megjelenése volt tavaly: vezette az eladási listákat, és nem meglepő módon az HBO jelentkezett be a megfilmesítési jogokért."

Szeretem a krimiket, így esett a választásom is erre a regényre. Mivel a Tőrbe ejtve filmekhez hasonlították, egyértelmű volt hogy el akarom olvasni, mivel ez az egyik kedvenc közös filmünk a férjemmel. 

Az elején nekem kimondottan tetszett ahogy mint olvasót, megszólít az író, illetve az is, hogy előre felvázolta mire számíthatunk és pontosan melyik oldalakon fogunk gyilkossággal találkozni. Kiemelkedőnek tartottam az írói stílust, különleges hangulat lengte be az oldalakat. Minden egyes családtagnak szentelt egy-egy fejezetet így mindenkiről folyamatában formálódott a véleményünk. Voltak szerethető, illetve kevésbé szerethető karakterek is. Ahogy haladtunk előre, rájöhettünk mindenkinek vannak hátsó szándékai, és egyikük sem tökéletes. Valahol minden egyes családtagnak az élete félresiklott, egyfajta kudarcot vallott. 

Olvasás közben azt éreztem egyre inkább fogy a varázs. Nem volt gyors és könnyed olvasmány a rengeteg információ és esemény miatt, mivel kifejezetten cselekménydús volt szerintem. Időre volt szükségem hogy megemésszem a történteket, összerakjam a fejemben az újabb darabkákat és változtassak a teóriámon. Csakhogy egy idő múlva lankadt a figyelmem, és egyre kevésbé találtam a helyem ebben a szövevényes pókhálóban, már nem kötött le annyira...

A végső jelenetekben valóban hasonló érzésem volt mintha egy Tőrbe ejtve filmet néznék, csakhogy nem ütötte meg azt a szintet, amit sajnáltam. Egyébként az kifejezetten tetszett ahogy a végén összeállt a kép, a befejezés teljesen megdöbbentett. Biztos esélyt fogok adni a folytatásnak mert látok benne fantáziát, remélem a sorozat következő kötete végig fenn tudja majd tartani az érdeklődésem, és fenn tudja tartani azokat az érzéseket is, amit az elején éreztem. 

Egyébként pedig ugye a HBO felvásárolta a jogokat a megfilmesítésre, aminek kifejezetten örülök, mert ez a történet szerintem a vásznon jobban fog tetszeni mint könyv formátumban, ami egyébként ritka. Kíváncsian várom. 

Ha kíváncsiak vagytok további tartalmakra, kövessetek Instán ide kattintva.

 "A Manipulátor

A dark romance duológia első része."

Én megedzett lélekkel indultam neki, nem tudtam mi fog rám várni, még nem olvastam dark romance kategóriában. Valamiért a fejemben azt képzeltem, egy szellem lesz az Árnyék, így meglepődtem, mikor ráébredtem, nem erről van szó. Ez valóban egy macska - egér 'játék' ahonnan nincs menekvés.

A regényt két részre bontanám, így könnyebben el tudom mondani melyiket hogy éltem meg. Az első részében megismerjük Adeline-t, akit egy ismeretlen elkezd zaklatni. Számomra borzongató volt, féltem mit hoz a következő oldal, én is ugyanúgy rettegtem, mint Adeline. Egyre ijesztőbb ahogy az Árnyék folyton csak közeledik, arra várva, hogy lecsapjon. Vajon mi a célja? Meg fogja ölni? Adeline hiába kér segítséget a rendőrségtől, nem történik semmi, sőt, minden nyomot eltüntetnek...

Már a házba is benn járt. Figyel. Egyre közelebb jön. 

Mivel ez egy dark romance regény, sejthetitek mi történik mikor az Árnyék átlépi a határt és megérinti Adeline-t. Felkavaró az az erőszak, ami a szemem előtt játszódik le. A nyelvezet számomra helyenként már-már alpári. De mégis tovább olvastam...

Zade személye az utolsó oldalig kettős maradt. Kedveltem, de mégis utáltam. Kedveltem azért a nézetért amit vall, hogy védtelen gyerekeket és nőket ment meg az élete árán is, de gyűlöltem azért, amit Adeline-nal tesz. Bár logikus érveket fektetett le miért teszi azt és úgy amit csinál, engem egyáltalán nem győzött meg, és csak még jobban megvetettem miatta. 

Bár sokaknak Zade karaktere jobban tetszett mint Adeline, én mégis az ellen tábort erősítem. Sokaknak irritáló lehet az, hogy Adeline milyen döntéseket hozott, mégis ha logikusan átgondolom, hiába cselekedett volna másként, kevésbé vakmerően vagy akár a józan észt követve, a végkifejlet akkor is ugyanaz maradt volna. Mert Zade elől nincs menekvés. Imádtam a könyv első felében a titokzatosságot, a napról napra növekvő veszélyt.

A második felénél azt éreztem, egyre több mocsok hullik rám. A gyermek kereskedelemmel foglalkozó részeket inkább mint kívülálló olvastam, szándékosan nem képzeltem magam elé, nem akartam hogy nyomot hagyjon bennem. Majd ahogy a maffia szál erősebb hangvételt kapott, ismét jobban élveztem az olvasást, kíváncsi voltam mi fog történni. 

A befejezése szerintem zseniális, aki csak egy kicsit is kedvelte ezt a sötét hangulatú regényt, biztos el fogja olvasni a folytatást. Alapjáraton nem szeretem ezt a típusú lezárást, de nyugtat, hogy közel van a március amikor is megjelenik a következő rész, így elnézem H. D. Carltonnak. 

Bármennyire is beteg volt, én szerettem. 

"Felkavaró ​történet igazságról, hazugságról és a boldogság kereséséről.

Amikor a vámosok megtaláltak a francia határon egy kamion rakterében lapulva koszosan és büdösen, tizenkét éves voltam. Fogalmam sem volt róla, hogy az útlevelem hamis, és néhány papagáj módra ismételt francia szó kivételével csak oroszul beszéltem. Nem tudtam elmagyarázni, hogyan jutottam el a Kaukázusból idáig, az emberi jogok és Charles Baudelaire hazájába. A legnagyobb baj, hogy útközben elveszítettem Gloriát. Gloria Bohème-et, aki azóta vigyázott rám, hogy anyám meghalt. Vele a háború, a határok, a nyomor és a félelem ellenére szabadon éltem. Rettenetesen hiányzott nekem, de nem mondtam le a reményről, hogy egyszer megtalálom ezt a hatalmas szívű asszonyt, aki elvarázsolta az életemet."

Keresem, de nehezen találom a szavakat. A borító egyáltalán nem adja vissza a könyvnek azt a mélységét, amit olvasás alatt átéltem. Egy gyermek szemén keresztül láthatjuk, milyen is háborús menekültként élni - napról napra, nem tudva mit hoz a holnap. Szerencsére egy csodás asszony karolja fel, aki segít elkísérni őt ezen a hosszú, kudarcokkal teli úton, hogy végre megtalálja az igazi édesanyját.

"Tudja, hogy nem szabad összetörni az álmaimat, különben még egy darabot elveszítek a szívemből, és a végén már csak morzsák maradnak belőle."

Maga a regény igazán rövid, csupán 180 oldal, mégis mennyi életigazság elhangzott benne...

Szívszaggató látni, hogy egy kisgyermek miként éli meg a folytonos menekülést, a szerettei elvesztését. Mégis felemelő az a gyermeki naivitás ahogy Blase Fortune a veszteséget éli meg, mennyit jelent a hit és a remény. Nem lenne szabad egy gyermeknek ennyi szenvedésen keresztülmennie. Felkavaró miként hat a háború, főleg annak tudatában, hogy jelenleg is nem messze tőlünk hasonló események zajlanak. Nem tudtam elkövetkeztetni a mai valóságtól, hogy vajon hány gyermek osztozik ugyanebben vagy épp hasonló sorsban. Nekik még gondtalanul kellene élvezni a gyermeki éveiket, hallomásból se lenne szabad ismerniük a halál, éhezés, kirekesztés, menekülés fogalmát. 

Emellett pedig Gloria viselkedése is példaértékű, az utolsó leheletéig bátran küzdött, hogy Blase-nek a legjobbat adhassa. Tanulságos történet egyben az anyai szeretetről és önfeláldozás határtalanságáról. 

Most, hogy az utolsó oldalt is elolvastam, egyszerűen csak hálát adok azért a békés életért, amit én és a családom élhetünk. Minden nap van mit ennünk, van fedél a fejünk fölött, biztonságban vagyunk és szerethetjük egymást. Néha az ilyen aprónak tűnő dolgok másnak a mindenséget jelentené.

Számomra ez a könyv a mély gondolatai miatt és a mondanivalója miatt kedvenc lett, és ajánlom mindenkinek elolvasásra! Nem tudtam könnyek nélkül befejezni, és biztosan újra fogom olvasni! 

"Odalépek hozzá. Lehajolok, hogy megcsókoljam mozdulatlan homlokát. A hatalmas bánat ellenére, ami letaglóz, elmosolyodom, és megszorítom a kezét, nagyon erősen. Mindazok között, amit tőle kaptam, ott van a csalhatatlan orvosság a csüggedés ellen: a remény. S ekkor, miközben kicsordulnak a könnyeim, megígérem neki, hogy úgy élem az életem, ahogy ő tanította. Mindig csak menni előre.

Új látóhatárok felé."

Az első oldaltól egyfajta nyomasztó érzés kerített hatalmába. Fontos és egyben nehéz témákat boncolgat Kuang: elnyomás, kihasználás, rabszolgaság, kizsákmányolás, rasszizmus és még sorolhatnám. Ezek mind egyenként is nehéz témák, nemhogy egyszerre szembesüljön vele az olvasó. A cselekmény lassú folyású, amit az elején még élveztem is. Úgy gondoltam ez kell is ahhoz, hogy teljes mértékben azonosulni tudjunk Robin helyzetével, mi is elmélyülhessünk ebben a társadalmi helyzetben és pontos képet kapjunk arról, milyen is egy kutató/professzor élete - milyen kitartás és eltökéltség kell ahhoz, hogy valaki ezt az utat végig tudja csinálni. Érdekes volt, ahogy R.F. Kuang átadta a rengeteg kutatómunkával összegyűjtött információt, úgy éreztem én is gazdagodom tőle, és mást nyújt, mint az átlag olvasmányaim. 

Csakhogy a kezdeti lelkesedés alább hagyott, egy idő múlva egyre nehezebben tudtam értékelni a szavak jelentésének hosszú fejtegetését, elkezdett untatni. Mintha egy hullámvasúton ültem volna... Körülbelül a 200. oldalnál tarthattam, mikor erősen elgondolkodtam, abbahagyom az olvasását. Annyira tömény volt minden egyes oldal, az érdeklődésemet elvesztettem, és azt éreztem, már szenvedés az olvasás. Erre a legjobb példa, hogy már szívesebben álltam neki takarítani, mint hogy folytassam. Aztán valahogy túllendültem rajta, és folytattam. Talán csak dacból nem akartam feladni.

Swift egyre inkább keresi a helyét, egyszerre gyűlöli és imádja Bábelt, és a Hermész kiutat kínál neki. Csakhogy fel tudná-e adni azt a kényelmet és tudásszomjat, amit a Bábelben mind kielégíthet? Szembe tudna-e menni az Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézettel, hiába tudja mennyire kihasználják őt? 

"A hatalom nem a toll hegyén található. A hatalom nem cselekszik a saját érdekei ellen. A hatalmat csak olyan ellenszegüléssel lehet térdre kényszeríteni, amilyet már nem tud figyelmen kívül hagyni. Nyers, tántoríthatatlan erővel. Erőszakkal."

Az események a továbbiakban sem lettek gyorsabbak, nem indult be a gépezet, továbbra is tartotta a lassú építkezést. Kisebb meglepetéseket okozott, de semmi eget rengetőt.

Végigrágtam magam a 628 oldalon, talán az utolsó 100-150 oldal alatt kicsit ismét jobban lekötötte a figyelmem, de számomra ez volt az idei évem legrosszabb olvasmánya. Jelen esetben nem találkozott a kereslet a kínálattal, nem én voltam ennek a regénynek a célközönsége, és ezt követően ha azt látom bármelyik könyvnél, hogy a dark academia típusába tartozik, háromszor átgondolom biztos el szeretném-e olvasni. 

R. F. Kuang munkásságát elismerem és tisztelem, egyértelműen brutál sok energia, kutatómunka előzte meg a regény megírását, de nem hiszem, hogy a jövőben olvasni fogok tőle. Mély nyomott hagyott bennem, de nem úgy, ahogy szerettem volna. 

1828, Kanton. Robin Swift elárvul a kolera következtében, és hamarosan Londonban találja magát a titokzatos Lovell professzornak köszönhetően. Ott éveken keresztül tanul latint, ógörögöt és kínait, hogy felkészüljön a napra, amikor beiratkozik a patinás Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézetébe – más néven a Bábelbe. A torony és annak hallgatói a fordítói világ szíve, és ami még fontosabb, a mágiáé is. Az ezüstmunka – a fordítások közben elsikkadó jelentést ezüstrudak segítségével hasznosító tevékenység – a briteket páratlan hatalommal ruházta fel, mivel ezt a misztikus eljárást a Birodalom gyarmati terjeszkedésének szolgálatába állították.

Robin számára az Oxford utópia, amely által tudásra tehet szert. A tudás azonban meghajol a hatalom előtt, és mint Britanniában nevelkedett kínai rájön, hogy a Bábelt szolgálni nem jelent mást, mint elárulni a szülőföldjét. Ahogy halad a tanulmányaival, Robin a Bábel és az árnyak közt rejtőző, a birodalmi terjeszkedést megállítani akaró szervezet, a Hermész Társaság közé szorulva találja magát. És, amikor Britannia alaptalan háborút hirdet Kína ellen az ezüst és az ópium miatt, Robinnak döntenie kell…

Meg lehet változtatni egy nagyhatalmú intézményt belülről, vagy elkerülhetetlen az erőszak, ha forradalomról van szó?"

"Egy rablás…

Egy medál…

Egy szerződés…

Sarah csupán gyerek volt, amikor elrabolták, és elvesztette az emlékeit. Tíz évvel később tolvajként él, és azt tervezi, hogy új életet kezd Amerikában Tessával, akit húgaként szeret.

Csakhogy minden terve meghiúsul, amikor Tessa eltűnik, őt pedig eladják egy titokzatos idegennek. Vajon mit akar tőle ez a férfi? Létezhet olyan egyezség közöttük, ami segíti Sarah-t?

Aiden egy otthonvilágát elhagyó égi, aki évek óta kutatja a szervezetében keringő méreg ellenszerét. Éppen kirabolják, amikor megpillantja gyógyulása kulcsát: egy medált.

Hirtelen új lehetőség nyílik meg előtte, amikor megvásárolja a tolvajt, aki kirabolta. Csakhogy Sarah olyan emlékeket és érzéseket ébreszt benne, amiket már rég eltemetett.

Vajon Sarah és Aiden képes segíteni egymást? Az érdekkapcsolaton túl szövődhet köztük igazi szerelem? Visszakapja Sarah az emlékeit? És ha igen, lesz benne köszönet?

Egyedülálló, a régenskorban gyökerező fantasytörténet."

A KMK oldalán egy akció keretében sikerült beszerezem ezt a könyvet, a borító fogott meg elsőként. Ennek oka, hogy sokkal jobban szeretem az egyszerű, letisztult, szolid borítókat, amit ez a regény is képvisel. 

Sarah még gyerek volt mikor elrabolták és tolvajlásra kényszerítették. Emlékei nem voltak a gyerekkoráról, így biztos volt abban, őt is eladták, mint társait. Mindennapos volt számára a félelem, rettegés, éhezés. Ahogy teltek az évek, fiatal felnőtt lett, és bár a klánon belül nem volt helye szeretetnek, mégis egy kislányt pártfogolt, akiben saját magát látta. Csakhogy a kislány, Tessa hibázott, így a Vezér meg akarja büntetni, persze Sarah közbelép. Azért hogy megóvja a kislányt, bevállalja a lehetetlennek tűnő küldetést. Ekkor ismerkedik meg Aidennel, akit sikeresen meglopott, és egy különös fordulatnak köszönhetően hamarosan már a férfi rabszolgája lesz. 

Egyezséget kötnek, Aiden segít Sarahnak visszaszereznie Tessát, cserébe a lány átadja neki az ellopott térképet és a medált, ami Aiden életének kulcsa. A két szereplő teljesen más egyéniség, mégis egymásra vannak utalva, és egy különleges utazásra visznek ezzel minket. Nagyon izgalmas és érdekes volt, ahogy Sarah és Aiden viszonya változik. A kezdeti ellenséges hangnem szinte észrevehetetlenül átalakult. Kedveltem ezt a párost. Aiden igazi úriember, becsületes, követi az értékrendjét, és képes a saját érdekeit mellőzni, hogy a lány biztonságát biztosíthassa.  Sarah nekem néha túl sok volt, zavartak a döntései, számomra kicsit idegesítő volt, de tiszteltem az elszántságát, bátorságát. Talán a két karakter ellentéte is volt az, ami miatt ilyen jól működött közöttük a kémia. 

Kimondottan tetszik, hogy nem egy sorozatról van szó, hanem ugyanazon világban szereplő FOKA tagokat mutat be minden egyes regény. Így nem ért egyáltalán hátrány, hogy nem olvastam Hercz Júlia előző regényét az Arany és Ónixot, bár rajta vagyok a hiányosságaim pótlásán, már beszereztem, sőt, a Gyöngy és Rubinra is leadtam már az előrendelésem. :)

Ismét egy színvonalas magyar író által írt könyvhöz volt szerencsém, ami jól esik a lelkemnek, mivel szerintem van egy fajta előítélet és sokan szívesebben olvasnak külföldi szerzőktől. Remélem idővel ezeket a gátakat le tudjuk rombolni, és nagyobb teret engedünk a hazai íróknak is, mert higgyétek el, Hercz Júlia munkássága is méltó a figyelemre! 

A Gyöngy és Rubin napokon belül, 2023.12.08-án érkezik:

Elinor azóta tudja, hogy ő csupán ízletes falat a démonok számára, amióta gyermekkorában megtámadták. Felnőve csatlakozott a démonvadászokhoz, ám egy nap holtan találja a mentorát. A nyomok egy rókadémonhoz, Lord Merryweatherhöz vezetnek. Elinor bosszútól és félelemtől hajtva saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást.

Shin, Merryweather bárója sosem tudott ellenállni a nőknek, főleg az olyanoknak, akik a legelképesztőbb indokokkal csábítják légyottra. Ám arra nem számított, hogy épp egy bárókisasszony akarja megölni… Már azt tervezi, miképp is fogja behajtani az elmaradt éjszakát, amikor azzal szembesül, hogy gyilkossággal vádolják, és csupán négy hetet kap ártatlansága bizonyítására. És ha mindez nem lenne elég, a kisasszonyról kiderül: nemcsak ismerte az áldozatot, hanem ő a gyöngy, akinek a szívét fel kellene falnia, majd kivonni belőle az esszenciát, hogy segíthesse az otthonvilágában maradtakat.

Vajon be tudja bizonyítani az ártatlanságát? Megtalálják az igazi gyilkost? És mi lesz Elinorral? Meghal, vagy sikerül megszabadulnia az átoktól, ami egész eddigi életét beárnyékolta?

Hagyd, hogy elcsábítson!"

Arany és Ónix:

A lebilincselő és sodró lendületű regény a 19. századi Angliában játszódik, ahol az udvariasság és az életveszély kéz a kézben jár. Miközben a szereplők útra kelnek megmenteni valakit, szinte tapintható az érzéki feszültség, és számos izgalmas helyzetet szül.

A történet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regénye.

Hagyd, hogy megbabonázzon!"

Ebben a hónapban 9 könyvet sikerült elolvasnunk. Ebből kettőt a Tesóm, hetet pedig én olvastam. Ha szeretnél bővebben olvasni róluk, a borítókra kattintva megteheted.

Tesóm olvasmányai:

 

   

  

Delia Owens - Ahol a folyami rákok énekelnek: