1. Marie Vareille: Az utolsó gyufaszál
Ez a könyv a családon belüli erőszakot mutatja be egy kislány, Abigaëlle szemén keresztül, miközben a jelenben annak pszichés következményeivel is szembesülünk.
Már önmagában szinte minden fejezet nagyon erős volt, de a történet végére egyáltalán nem számítottam. A befejezés egyszerre volt felkavaró, sokkoló és szívszorító. Őszintén mondom, nem maradt szárazon a szemem.
Az Az utolsó gyufaszál számomra az a könyv, amelyet nehéz volt olvasni, mégis örülök, hogy elolvastam. Nagyon nehéz témát dolgoz fel, ezért természetesen nem való mindenkinek, de aki szereti a lélektani regényeket, annak mindenképpen ajánlom.
Ez egy olyan történet, amelyet biztosan nem fogok egyhamar elfelejteni.
2. Lisa Ridzén: Darvak vonulása
A Darvak vonulása az öregedésről, a kiszolgáltatottságról, a magányról és azokról a nehéz döntésekről mesél, amelyeket időnként azokért kell meghoznunk, akiket szeretünk.
Bo felesége már idősek otthonában él, ő pedig egyre inkább magára marad. A napjai többnyire eseménytelenül telnek, amelyeket csak az ápolók látogatásai törnek meg. Közben folyamatos állapotromlásával és a múlt emlékeivel is meg kell küzdenie.
Talán azért is érintett meg ennyire ez a könyv, mert a történetben bemutatott helyzethez személyes tapasztalatok révén is tudtam kapcsolódni. Nálunk is jelen van három generáció ebben a folyamatban, és ez a könyv segített egy kicsit jobban megérteni a szüleim és a nagyszülői oldal érzéseit, nehézségeit.
Különösen nehéz Hans helyzete, hiszen édesapja haragszik rá azokért a változásokért és döntésekért, amelyeket valójában kényszerből kellett meghoznia.
A könyv olvasása közben azonban egyre jobban megértettem a döntések mögött húzódó érzéseket. Segített abban, hogy ne csak fekete-fehéren lássak egy ilyen nehéz élethelyzetet, hanem megpróbáljam megérteni mindkét oldalt.
Nekem személyesen nagyon sokat adott ez a történet, és úgy érzem, rengeteg apró gondolatot, „morzsát” vittem magammal belőle.
3. Melissa Da Costa: Az ég minden kékje
És végül az a könyv, amely nemcsak az idei évem, hanem az egész életem egyik nagy kedvence lett.
Az ég minden kékje már év elején került a kezembe, mégis gyakran eszembe jut. Émile fiatalkori Alzheimer-kórban szenved, az orvosok pedig mindössze két évet adnak neki. Mindössze 29 éves, így talán a korom miatt is különösen közel éreztem magamhoz a történetét.
Megértettem, miért akar útra kelni. Miért szeretné elkerülni, hogy a családja végigkövesse a betegsége és a haldoklása minden nehéz pillanatát.
Émile és útitársa, Joanne története lassan bontakozik ki, és talán éppen ebben rejlik a könyv egyik legnagyobb varázsa. Ahogy egyre jobban megismertem őket, egyre közelebb kerültek hozzám. Láttam a jó és rossz oldalukat, a hibáikat, a félelmeiket, és közben észrevétlenül belopták magukat a szívembe.
Éppen ezért volt annyira fájdalmas, amikor Émile állapota egyre rosszabbra fordult. Joanne mérhetetlen hűsége és az, ahogyan végigkísérte őt élete utolsó szakaszán, mélyen megérintett.
Fél év telt el azóta, hogy olvastam, de még most is könnybe lábad a szemem, ha felidézem a történetet.
Ez a könyv számomra nemcsak az idei év legmeghatározóbb olvasmánya, hanem életem egyik nagybetűs kedvence is.
Ez volt tehát az én idei TOP 3 meghatározó olvasmányom.
Kíváncsi vagyok, Ti olvastátok-e már valamelyiket? Ha igen, nagyon érdekel, hogy Nektek mit adott, hogyan hatott rátok.
És ha tudtok még hasonló, mélyebb, lélektani, érzelmileg erős regényeket, nagyon szívesen fogadom az ajánlásaitokat. Az utóbbi hónapokban valahogy egyre inkább azok a könyvek találnak el, amelyek után még napokig – vagy akár hónapokig – van min gondolkodnom.
