Swift

Zavodni Gréta Virág - A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt


„Attól félek, hogy a körülöttem lévőket jobban meg fogja viselni ez, mint engem. De én tudom, hogy kitárul előttem Tibet kapuja, hogy olyan dolgokat tapasztalhassak meg, amiket a későbbiekben a lehető legjobban tudok majd hasznosítani. Nincs bennem félelem, harag, kétség, nincsenek miértek, csak küzdés van, és akarat. Nem látok mást, kizárólag egy egészséges embert, akinek végig kell járnia egy utat, hogy aztán még egészségesebben folytathassa a tökéletes életet.”
ZAVODNI GRÉTA VIRÁGnál 2011 márciusában diagnosztizáltak a leukémia egy súlyos változatát, a T-sejtes Non-Hodgkin limfómát. A fiatal lány három éven keresztül kemoterápiás és sugárkezelések sorozatát kapta, de maradt ereje arra, hogy közben a kezdetektől megörökítsen minden fontos pillanatot. Bejegyzéseiből a benne lejátszódó lelki folyamat és a kezelések, beavatkozások tanulságos, érdekfeszítő, őszinte története bontakozik ki, melynek végállomása – göröngyös út után – a gyógyulás. A kötet Gréta győzelméről és újjászületéséről szól; az ő példája pedig másoknak is erőt adhat, hogy soha ne adják fel a harcot.

Már régóta felkeltette a figyelmem Gréta önéletrajza, viszont nem akartam úgy belekezdeni a könyvbe, hogy az életem nem volt teljesen rendjén. Időt és figyelmet akartam hagyni minden egyes sornak, mert ez a legkevesebb, amit az általa megélt évek tiszteleteként adhatok. 

Elsőként is szeretném megdicsérni a borítót, nagyon igényes, és figyelemfelkeltő. Kertelés nélkül vezet bele abba, aminek rövidesen mi is a részesei leszünk...

Mindez egy blog keretein belül indult, és a későbbiekben jött az ötlet, hogy könyv formájában kerüljön megjelenésre. Ezáltal pontos dátumokkal követhetjük az események zajlását, érzékeljük az idő lassú, mégis rohanó száguldását.
Mielőtt belekezdtem a könyvbe, azt gondoltam, a téma nehézsége miatt nehéz lesz haladnom vele. Mégis egy éjszaka és egy délelőtt elég volt ahhoz, hogy felfaljam a könyvet. Nehéz volt letenni, mert vártam a pozitív válaszokat, vártam, hogy Gréta kijöhessen a kórházból, vagy hogy éppen egy picit elmehessen pihenni... 

Ez a rövid idő  míg a könyvet olvastam, úgy érzem térdre kényszerített. Félreértés ne essék, nem betört, hanem az a mélységes tisztelet, amit érzek Gréta iránt, az iránt, ahogy és amilyen módon végigvitte az életének ezt a szakaszát, egyszerűen nem lehet elmenni mellette úgy, hogy ne hajtanék fejet! 

Büszke vagyok rád Gréta! 

Elképesztő az az akaraterő, ahogy végigvitted ezt a harcot, erőt jelenthet azoknak az embereknek, akik a nyomodba lépnek. Fényt hozhat az alagút végébe a példád, hiszen megcsináltad. Nem is akárhogyan! 

Nagyon motiváló volt a könyv, és miután elolvastam, azt éreztem, egészséges vagyok, enyém a világ, élnem kell, harcolnom kell, hogy ez ne is változzon!

Óriási tapsot érdemelnek emellett azok a szereplők is, akikről bár kevés szó esett, de mindvégig éreztük, ott vannak Gréta mellett, segítik Őt, és kitartanak. Bennem egyáltalán nincs keserű szájíz azzal kapcsolatban, hogy nem engedett be jobban az életébe, hogy nem ismerhettük meg a párkapcsolatát, otthoni, családi viszonyait mélyebbről. Úgy éreztem, így is épp elég komoly bizalmat szavazott az olvasók részére, hiszen sokan még ennyit sem engednek látni magukból. 

Szerencsére a családom egészséges, senki nem küzdött rákkal, így fogalmam nem volt róla, mi is a menete. Persze nyilván én is tudtam, hogy nehéz, és hogy évekig tart, vannak előttem képek ahogy elképzelem, mivel sok film nyúlt már ehhez a témához. De egyáltalán nem láttam bele mélyebben. Eddig is minden tisztelettel hajoltam meg azok az emberek előtt akik felépültek, de ezután egyszerűen szavakba sem tudom írni, mennyire csodálom Őket! Hogy mindezt számokkal is alátámasszam:

802 nap kemoterápia után (2011. április 12. - 2013. június 21. ) Gréta ezeken esett túl, és ez még nem a vége:

  • Kórházban töltött napok száma: 257.
  • Kórházban töltött éjszakák száma: 59.
  • Kemoterápiás infúzió: 172.
  • Vérvétel: 162.
  • EKG: 16.
  • Transzfúzió (vérpótlás): 17 alkalommal (összesen 36 zacskó vér).
  • Trombocitapótlás: 15 alkalommal.
  • Fehérvérsejt-növelő injekció: 147.
  • Branül: 10.
  • Centrális véna: 4.
  • Lumbálás (gerincfolyadék mintavétel):13 (összesen 20 tűszúrás a gerincembe).
  • Csontvelővétel: 3.
  • CT:7.
  • Röntgen: 9.
  • Műtét: 4.
  • Herpesz: 3.
  • Nyaksugár: 6.
  • Koponyasugár: 15.
És akkor még nem ejtettünk szót a mellékhatásokról. Ez nem egy szaftos, romantikus regény, hanem egy komoly harcot, küzdelmet, élni akarást leíró könyv. Pontosan úgy volt kerek, ahogy volt!


Pontosabb képet kaptam a rákról, és a hozzá tartozó kezelésekről, menetükről, és arról, hogyan kell hozzáállnunk, ha túl akarjuk élni! Bátran ajánlom mindenkinek elolvasásra, mert ebből csak tanulni lehet! Köszönöm Gréta, hogy mindezt megosztottad velem! 

A könyvet az Álomgyár Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! :)

Felkeltette az érdeklődésed? Ide kattintva 15%-os kedvezménnyel van lehetőségetek megvásárolni! 





Egy kis érdekesség: Mi is az a Non - Hodgin limfóma?


Non-Hodgkin limfómák:

A non-Hodgkin limfómák a B- és T-limfocitákból kialakuló daganatok széles csoportját alkotják.
Több, mint 20 különböző betegség tartozik bele ebbe a daganatcsoportba, eltérő mikroszkópos képpel, sejtekkel és klinikai lefolyással. A non-Hodgkin limfómák döntő többsége (85%-a) B-sejt, kevesebb mint 15%-a pedig T-sejt eredetű. Az Amerikai Egyesült Államokban évente körülbelül 65.000 új non-Hodgkin limfómás esetet diagnosztizálnak és az új betegek száma különösen az idősek és a károsodott immunrendszerűek között évről évre nő. Ez utóbbiak közé tartoznak a szervátültetettek és a HIV- fertőzöttek (humán immundeficiencia vírus).
A non-Hodgkin limfómát kiváltó ok nem ismert, de néhány ritkább fajta esetében erősen felmerült a gyanú, hogy valamilyen vírus okozhatja. Egy, a Dél-Japánban és a Karib-szigeteken előforduló, gyorsan növekvő, ritka non-Hodgkin limfóma típust valószínűleg a HIV-hez hasonlóan a retrovírusok közé tartozó I-es típusú humán T-sejt limfotrópikus vírus (HTLV-I) vált ki. A non-Hodgkin limfóma egy másik fajtáját, a Burkitt-limfómát sok esetben az Epstein-Barr-vírus idézi elő.

Panaszok, tünetek:


A gyakran fájdalmatlan nyaki, hónalji vagy lágyéki nyirokcsomó-megnagyobbodás az első tünet. A megnagyobbodott mellkasi nyirokcsomók a légutakat nyomhatják köhögést és nehézlégzést okozva. Hasüregi nyirokcsomók különböző szerveket nyomhatnak, amely étvágytalansággal, székrekedéssel, hasfájással és a lábak fokozatos dagadásával járhat.
Mivel a limfóma megjelenhet a vérben és a csontvelőben is, egyes tüneteket az alacsony vörösvértest-, fehérvérsejt- vagy vérlemezkeszám okozhat. A túl kevés vörösvértest vérszegénységet vált ki, az illető fáradékony és sápadt lehet, valamit nehézlégzése alakulhat ki. A túl alacsony fehérvérsejtszám fertőzések kialakulásához vezet, míg alacsony vérlemezkeszám esetén bevérzések és vérzések jelenhetnek meg. A non-Hodgkin limfóma gyakran érinti a csontvelőt, az emésztőrendszert, a bőrt és esetenként az idegrendszert, ami a legkülönfélébb tünetek megjelenésével jár. Egyesekben mással nem magyarázható, elhúzódó lázas állapot, úgynevezett ismeretlen eredetű láz észlelhető, amely általában a betegség előrehaladására utal.
Gyermekekben általában az első tüneteket (a vérszegénységet, a kiütéseket és az idegrendszeri tüneteket: például gyengeséget és érzészavart) a csontvelő, a vér, a bőr, a belek, az agy és a gerincvelő limfómasejtes beszűrődése okozza. A rendszerint mélyen fekvő, megnagyobbodott nyirokcsomók a tüdő körül folyadék-felszaporodáshoz vezethetnek légzési nehézséget okozva; a belek nyomása étvágytalanságot és hányást eredményezhet, valamint a nyirokerek elzáródása folyadék-felszaporodást okoz, főként a karokban és lábakban.

Kórisme és osztályozás:


A non-Hodgkin limfóma diagnózisának felállításához biopsziát végeznek, mely segítségével elkülöníthető a Hodgkin-kórtól és egyéb, nyirokcsomó-megnagyobbodással járó betegségtől.
Habár a non-Hodgkin limfómába 20 különböző fajta tartozik, mégis három fő csoportba szokták besorolni. Kezelés nélkül az alacsony malignitású (kevéssé rosszindulatú) limfómák túlélése több év, közepes malignitású (mérsékelten rosszindulatú) limfómáké csak néhány hónap, míg a magas malignitású (nagyon rosszindulatú, agresszív) formáké csak hetek. Bár a non-Hodgkin limfómák általában a középkorúak és idősek megbetegedése, gyermek- és fiatal felnőttkorban is kialakulhatnak, főleg az agresszívabb formák.


Forrás:
http://drinfo.eum.hu/drinfo/pid/0/betegsegKonyvProperties/oid/0/
KonyvReszegyseg.4_4451;jsessionid=0F08D0894BFB3FDB65887A
B9A4799D63

Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images