Harmatcsepp
Ki kicsoda?
Spiró György
Ki kicsoda? - Spiró György
1946. április 4-én született Budapesten. Apja mérnök, anyja színésznő volt. Magyar–orosz–szerb-horvát szakon diplomázik az ELTE Bölcsészkarán 1970-ben, illetve 1972-ben. Az Újságíró Főiskolán szociológus-diplomát szerez 1972-ben.
1970–71-ben a Magyar Rádióban újságíró-gyakornok. 1971 és 75 között a Corvina Kiadó szerkesztője. 1975-től három évig ösztöndíjas aspiráns. Az MTA kelet-európai kutatócsoportjának, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának tudományos munkatársa. 1978-tól a világirodalmi tanszéken, 1991-től az esztétika tanszéken tanít. 1981-ben kandidátus, 1997-ben habilitált professzor. Az ELTE Esztétika és Kommunikáció Tanszékének egyetemi docense. 2008-tól nyugdíjas.
1975–77-ig, majd 1978-ban ösztöndíjas drámaíró és dramaturg a budapesti Nemzeti Színházban, 1981 és 1992 között dramaturg a kaposvári Csiky Gergely Színházban. 1992–1995-ben a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója. 1990–1997-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára.
1975 és 1998 között tagja volt a Magyar Írószövetségnek, melyből kilépett. A Magyar P. E. N. Club tagja. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át nemzetközileg is nagyra becsült regényírói, drámaírói és esszéírói munkásságáért. 2010-ben az egyik legmagasabb lengyel irodalmi kitüntetést kapta a Messiások című regényéért.
Budapesten él, két gyereke van.
Fontosabb díjak, elismerések:
1982 – József Attila-díj
1987 – Kritikusok Díja (a Csirkefej című drámáért)
1990 – Erzsébet-díj
1993 – Déry Tibor-díj
1994 – Madách Imre-díj
1997 – Szép Ernő-jutalom
1998 – a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj
2002 – a Szépírók Társaságának díja
2004 – Pro Urbe Budapest
2004 – Szép Ernő-díj
2004 – Dramaturgok Díja (az Elsötétítés című drámáért)
2004 – Kritikusok Díja (a Koccanás című drámáért)
2005 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje – polgári tagozat
2005 – Füst Milán-díj
2006 – Kossuth-díj
2006 – AEGON Művészeti Díj
2009 – Visegrádi Díj
2010 – Angelus Közép-Európai Irodalmi Díj (a Messiások című regényért)
2012 – Artisjus Irodalmi Nagydíj
Beleolvasó: Feleségverseny
(részlet)
1.
Vulnera Renáta, akit az egész magyar nép egyöntetűen és rajongva imád, Kelenföld és Albertfalva határán született egy nyolcadik emeleti, lerobbant, két és fél szobás panellakásba, és Reának becézték, mert a Reni nem tetszett nekik.
Apja Vulnera Bódog, iskolai végzettségéről nincs adat. Anyja Somondó Emmő, sikeresen elvégezte az általános iskolát. Alaptalan az a híresztelés, hogy Békés megyéből kerültek volna fel Budapestre abban az időszakban, amikor a cigányokat odatelepítették a fővárosból és a Dunántúlról, hiszen a cigányok áttelepítése idején Renáta már elmúlt tizenhat éves. Az azonban megfelel a valóságnak, hogy Vulnera Bódog éveken át kapott segélyt mint Magyarországra áttelepülő külhoni magyar, vagy, ahogy akkoriban hívták, „magyarügyi menekült”. Sok magyarországi bennszülött élt a csalásnak ezzel a módjával, azt hazudva – és hamis papírokkal bizonyítva –, hogy magyarsága miatt valamelyik szomszéd államból kellett kisebbségiként az anyaországba menekülnie.
Vulnera Bódognak lehetett egy jóakarója a XI. kerületi önkormányzatban, ha a segélyt, amely nekik született magyarországiként nem járt, rendszeresen megkapta. Az állam által biztosított összeg harminc-negyven százalékát a kedvezményezettek a segélyt megítélő tisztviselőnek odaadták zsebbe, Vulnera Bódog is így járhatott el.
Minthogy regényünk elsősorban az emigrációban felnőtt magyar ifjaknak szól, akik sem a negyedszázada történteket, sem a mai Magyarországot nem ismerik, időnként rövid kor- és környezetfestéssel bővítjük ezt a páratlan történetet, őszintén remélve, hogy a cselekmény áradását nem akasztjuk meg.
Lakásukat még Rea születése előtt lekapcsolták a távfűtésről, és mindenki úgy oldotta meg a telet, ahogy tudta. Általában lyukat vágtak az ablakon, mert kémény az ilyen házakban nem volt, és az újra divatba 5jött vaskályha füstcsövét ott vezették ki. Az áramszolgáltatás bizonytalansága miatt az olajradiátor nem volt jó megoldás; télen amúgy is gyakoribb volt az áramszünet, mint nyáron. Az ilyen fűtés szabálytalan volt és tűzveszélyes, a kéményseprők időnként tízesével szálltak ki fekete riadóautóval tettenérés végett, de a szabálysértési eljárásokat az ügyészek többnyire undorral félretolták.
Amikor éppen működött az áramszolgáltatás (Vulneráék lopták az áramot), a nagyobbik szobában, ahol nappal tartózkodtak, régi típusú hősugárzót kapcsoltak be, amely úgy nézett ki, mint egy parabolaantenna, és fémszálak izzottak benne. Az ilyen lakásokban csak egy szobát fűtöttek vagy a félszobát. Ismét divatba jött a dunyha. A lábhoz két dolgot tettek éjszakára: a törülközőbe csavart, a kályha tetején előmelegített téglát, valamint a Termofornak nevezett gumipalackot, amit este meleg vízzel töltöttek meg. A feltaláló Mocháts Manó, aki a régi, lejárt szabadalmat a maga nevére jegyeztette be, fél évvel azt megelőzően tért haza egy kanadai kutatóintézetből, hogy a társaival együtt végigvitte volna a gravitáció közvetítő közegének meghatározását. A négytagú kutatócsoport három tagja nem megosztva kapta meg a Nobel-díjat, hanem mindhárman egy-egy egészet, csak a magyar kollégát hagyták ki belőle. Mocháts a hírt meghallván pesterzsébeti lakásán gutaütést kapott, felépülése után pedig megfogadta, hogy bosszút áll a kanadai kollégáin, és öt év leforgása alatt a Termoforral kilenc Nobel-díj összegénél is többet keresett. Az ő tanítványa Barrabi Rabár, a gravitációs bomba elvének kidolgozója.
A lakótelepeket az Állami Hőfok Intézet tisztviselői járták végig, hogy betartassák a lakószobákban központilag engedélyezett maximum 14,6 fokot. Volt nekik mindenféle modern mérőkészülékük, amit a kormány külföldről szerzett be drágán, ám ezeket a tisztviselőket a házak előtt komor férfiak várták, és ha a felkínált pénzt kevesellvén mégis be akartak menni a házba, jól megverték őket.
Vulneráék a volt Kondorosi úti uszodából lopták a meleg vizet, mint Rea fiatalabb bátyja, Vulnera Birs az első nyilatkozatában elmondta. A vezetéket szabályosan megépítették, csak engedélyt nem kértek rá. A víz nem volt forró, de a közbeékelt szivattyúnak hála, amit a ház összeadott, a nyolcadikon is lehetett mosdani és mosogatni benne.
6
Az uszoda rég nem üzemelt, de az épületet nyáron is fűtötték, innét volt a meleg víz. Vulnera Birs cáfolta, hogy a családnak a kábítószer-termesztésben része lett volna. Elmondta, hogy a termesztők az állami távfűtőművet, amelyről csak a lakosságot kapcsolták le, ingyen használták, de az uszodát, amely évek óta üresen állt, nem. Ehhez önkormányzati és rendőrségi kapcsolatok kellettek; Vulnera Birs, aki annak idején törzsőrmester volt, az értesüléseit a helyi rendőrkapitányságon szerezte.
Rea kicsi korában sokat játszott a volt uszoda területén; alultáplált, satnya gyerek lévén még ötévesen is átfért a kitöredezett, elrozsdásodott rácsokon. Néha vele tartott Birs, a bátyja, máskor Csetra, a nővére, aki azonban jobban szeretett a piacon kószálni, ahol az anya, Somondó Emmő eladóként dolgozott feketén. A két lány egyszer éppen a bozótosban játszott, amikor megszólalt mellettük az uszoda riasztója; nem is csengőhangja volt, hanem szirénaszerű, és a szomszédos házakból egyszerre vagy tíz fegyveres rohant elő. Arcukon símaszkkal becsörtettek az uszodába, ők ketten rémülten lapultak, Csetra remegve ölelte át Reát, és még Rea csitítgatta jóval idősebb nővérét. Ott lapultak, amikor a fegyveresek két megbilincselt alakot vezettek ki az utcára, mögöttük pedig a bűnjelet vitték: egy kitépett parlagfűtövet.
Birs később azt mondta, hogy csak a tövek kitépésére lép működésbe a sziréna, arra jönnek a kommandósok, egy-egy levelet nyugodtan le lehet szakítani, mert a riasztó a talajba van bekötve; ezt a lányok nem értették. Birs azt is elmagyarázta, hogy ezeket a növényeket a NYEU miatt nem szabad nekünk szabadtéren termesztenünk, mert ott meglátják a műholdak; épp ezért termesztik őket zárt helyen, és óvatosan adagolják a meleget, fűtik, de épp hogy, mert a műholdak az épületek hőmérsékletét is mérik, és ahol túl magas a hőmérséklet, oda bombát dobnak. Ezt még kevésbé értették, maga Birs sem nagyon, úgyhogy nem is próbálta még egyszer elmagyarázni.
A környék lerobbantnak számított. Az utcán pucér gyerekek ültek a mocsokban, úgy játszottak, pedig a környék házain a felirat büszkén hirdette, hogy „cigánymentes övezet”. Vulnera Bódog nem keresett annyit, hogy jobb környékre költözzenek, de a gyerekeknek számtalanszor tettlegesen is az értésükre adta, hogy „pucér valaggal nem ülünk a 7porba”. Ezt a mondatot Rea tette országosan híressé egyik első nyilatkozatában.
A környék lakásainak rossz állapota nem riasztotta el a védelmi pénzből élő maffiákat, és ha valaki nem volt hajlandó fizetni, akkor itt is kirámolták a lakását. Volt olyan lakó, akinek az első kirámoláskor mindenét elvitték, mégsem fizetett, és a következő alkalmakkor mindig az újra megcsináltatott bejárati ajtaját verték szét, egyebet a lakásban nem találván. A biztosítók a kirámolás ellen nem kötöttek biztosítást, az illető lakó beletörődött, hogy bejárati ajtó nélkül fog élni, a maffia pedig előbb-utóbb megunta a dolgot, és békén hagyta.
A Vulnera család nem fizetett védelmi pénzt a lakás biztonságáért, ami a fiúk foglalkozásával és baráti körével magyarázható.
Csetra közepes eredménnyel érettségizett, a piacon helyezkedett el, aztán továbbállt, a Józsefvárosban bérelt magának lakást, és csak hétvégén látogatott haza. Rea tizenkét évvel volt nála fiatalabb, és nem győzte a nővére csillogó-villogó ruháit csodálni. Reát nem világosították fel, hogy Csetra mivel foglalkozik, Birs nem tért ki rá, Vulnera Kolonc pedig, az idősebbik báty, aki alkalmi betörésekből tartotta fenn magát, erről sem volt hajlandó beszélni akkoriban, ahogy voltaképpen semmiről. Birs szidalmazta Csetrát, amikor csak az eszébe jutott; Rea nem tudta elviselni, hogy a bátyja állandóan kurvázza a nővérét; sejtette, hogy az nem valami jó dolog, és befogta a fülét.
– Nézzél már a szemeddel, bazmeg! – ripakodott rá ilyenkor Birs.
Rea nem nézett sehová, hanem a szemét is befogta.
Kolonc magas volt, kehes és hajlott hátú, az orra olyan lapos, mintha bokszolás közben betörték volna, ezen mindig csodálkoztak: két krumpliorrú szülőnek hogy lett ilyen gyereke. Bezzeg Birs, az igen, ő szőke, tömpe orrú, zömök, hízásra hajlamos. Kolonc gyakran hozott húgainak és öccsének ajándékot, azt mondta, a menyasszonya küldi őket; a gyerekek nagyon szerették az illető hölgyet, akit soha nem láttak. Kolonc amúgy összevissza hazudozott, megbízhatatlan volt, a kéréseket nem teljesítette, noha ígérgetni szeretett, sunyi volt és alattomos, „minden első mondata hülyeség, minden második mondata sumákolás”, legalábbis ezt olvasni róla a Titkosszolgálatok Egyesített Adattárában. Azt is hozzáfűzték még, hogy „nemileg gyáva”.
8
Rea az általános iskolát Albertfalván kezdte, ami csak látszólag esett közel a lakáshoz: a villamossíneket rég ellopták, a villamospótló busz kiszámíthatatlanul közlekedett, majd meg is szüntették. Az autóstoppolástól a szülei szigorúan eltiltották, biciklivel pedig azért nem mehetett, mert nagy unszolásra sem tanult meg biciklizni. Később talán már megtanult volna, de a család összes kerékpárjának lába kelt.
Másfél órát gyalogolt az iskoláig, másfél órát vissza, úgyhogy inkább az uszoda elvadult kertjében húzta meg magát. Télen belopódzott a fedett részbe, amelyet a génkezelt parlagfű miatt befűtötték, és nagyokat aludt. A második osztályt újra kellett volna járnia, akkor a szülei átíratták egy budafoki iskolába, amely még távolabb esett, de az iskolabusznak a közelben volt az egyik megállója, ráadásul Reát vizsga nélkül átvették a harmadik osztályba.
A busszal eljutott az iskoláig, de az osztályterembe már nem mindig: a hátitáskáját lerakta a portán, és elslisszolt. Mások is lerakták a táskájukat, és mentek csavarogni. Az állami kezelésben lévő épület fele pár évvel korábban beomlott, nem volt pénz helyreállítani, és a diákok nagy részét le se tudták volna ültetni. Utólag kikutatták, hogy Rea osztálytársnőinek harmada már tizenkét-tizenhárom éves korában kiállt az utcára; többségüket vagy maguk a szülők, vagy az idősebb testvérek futtatták.
A tanárok csak a tananyag elsajátítását követelték meg valamelyest, a diákok jelenlétét nem, sőt örültek, ha valaki nem látogatta az órákat, és nem csupán a helyhiány miatt: a diákok az igazgató megbízásából ugyanis följelentgették a tanáraikat, főleg a lányok a férfiakat szexuális bántalmazásért, és erre hivatkozva az igazgató bármikor kirúghatta őket.
Rea nem jelentette fel az osztályfőnökét, azt se tudta, melyik tanár lehet az. Osztályfőnöke ezért is emlékezett rá szívesen, noha sem az osztályfényképen, sem más akkori fényképeken nem ismerte fel.
Azoknak a munkaköröknek a betöltésére, amelyek valamelyes műveltséget követeltek, nem sikerült munkaerőt képezni. A magyar diákok az általános iskola befejezésekor kb. 80 százalékban nem voltak képesek egyetlen újságoldalt négy óra alatt elolvasni úgy, hogy tíz perc alatt szóban beszámoljanak róla.
9
A magyar gyerekek többsége nem tudott írni-olvasni. Lelkes pedagógusok ezért találták fel a Magyar Képírást, amely 500 jelből állt. Úgy számoltak, hogy ezt az ötszáz jelet nyolc év alatt mindenütt a gyerekek fejébe tudják verni. (Addig következetes jelírást csak a KRESZ tartalmazott.) Az ötlet nemzetközi sikert aratott, az Európai Képírás a magyar jelek közül 434-et át is vett. (Európában 600 jel a minimum, amit azonban Olaszország és Görögország 450-re, illetve 420-ra csökkentett.) A gyerekek ma is először a képírást tanulják meg, és csak utána a betűírást annyira, amennyire. A kínaiak ajánlatát, hogy írásukat ingyen az európai nyelvek rendelkezésére bocsátják, a NYEU kis többséggel elutasította.
A mai magyar képírás 630 jelet tartalmaz, ezzel mind a NYEU (Nyugat-Európai Unió), mind a KEU (Kelet-Európai Unió) 600, illetve 540 jeles írásánál igényesebb. (Igaz, hogy nálunk a 630 jelet csak a kisérettségire kell megtanulni, ami a gyerekek 16. életévének betöltésekor esedékes, míg a NYEU-ban már 8, a KEU-ban pedig 14 éves korban.) A KRESZ-jeleket ezekbe nem számítjuk be, szemben Portugáliával, Nagy-Albániával és Szlovéniával.
A következő években Rea jó időben a nagytétényi fennsíkon kószált, és az újgazdag kerteket és házakat nézegette, pontosabban a három-négy méter magas kerítéseket, amelyek mindent eltakartak, kertet és házat egyaránt. Egy régi, lerobbant budafoki házba gyakran becsöngetett, egész délelőtt ott nézte a tévét, és ebédet is kapott. Ilbuska néni, a magányos kisnyugdíjas hat macskát és négy kutyát tartott, a kutyaeledelből jutott a macskáknak és Reának is. Ilbuska néni időnként megsimogatta a fejét és megkérdezte, mit látni a tévén, mert ő alig látott valamit, olyankor Rea elmesélte, később pedig kitalált mindenféle nem látható képeket, Ilbuska néni csodálkozva hallgatta, amitől Rea további ihletet kapott. Ilbuska néni megérte a Nagy Fordulatot; Rea nagy szeretettel emlékezett meg róla, és hatalmas ezüst hollós koszorút küldött a temetésére.
A lógások ellenére Reát csak hatodik általános után csapták ki, addig kegyelemkettesekkel átengedték. Apja a kettesek miatt minden év végén felpofozta, aztán megfeledkezett róla. Az iskola fejpénzt kapott a tanulók után, ezért a tanárok nem szívesen buktattak, az igazgató csak 10a legsúlyosabb esetekben járult hozzá egy-egy kicsapáshoz, ahhoz általában már tanárverés vagy sorozatos lopás kellett. Konzervatív, elit iskola volt a budafoki, amilyen kevés maradt az országban; az ilyen iskolában elvileg meg kellett tanulni a tananyagot. Az elit iskolában a tanár feleltetett és osztályozott, és az érdemjegy ellen a diák nem élhetett fellebbezéssel.
A normális iskola ezzel szemben azt az akkoriban elterjedt, demokratikusnak nevezett nézetet képviselte, hogy nem a tudás megszerzése a fontos, hanem a gyerekek személyiségébe való be nem avatkozás. Ha egy ilyen iskolában a gyerekek többsége úgy szavazott, hogy a Nap forog a Föld körül, akkor a tanárnak abban az osztályban ezt a nézetet kellett elfogadnia, és a továbbiakban – az érettségit is beleértve – képviselnie. Ha a gyerekek többsége megszavazta, hogy a Föld lapos, akkor a tanárnak az érettségiig abban az osztályban ezt a nézetet kellett képviselnie. Ha egy másik osztályban azt szavazta meg a többség, hogy a Föld tetraéder alakú, akkor ott azt a nézetet kellett képviselnie mindenkinek, még annak a tanárnak is, aki a másik osztályban ezzel összeegyeztethetetlen nézetet fogadott el.
Ha a gyerekek úgy akarták, akkor azt szavazták meg, hogy megnyertük mind az első, mind a második világháborút. Szavazással Mohácsnál megverhettük a törököt. Szavazattöbbséggel Amerikát is mi fedezhettük fel Mátyás király vezetésével, aki híres, hollóval ékesített, Kolombo Korvino nevű vezérhajóján kitartóan távcsövezgetve sikeresen áthajózta New Yorkba a Fekete Sereget, amely utóbb a kegyetlen, emberevő indiánok elleni hősi harcban is kitűnt. (A példa a legjobb budapesti normál iskola, a Fazekas egyik érettségi dolgozatából való.)
A matematikai képletekről, a fizikai és kémiai átalakulásokról is lehetett szavazni, és ha a tanár véleménye kisebbségben maradt, a leghülyébbeket sem buktathatta meg. Ezt a gyakorlatot tévéműsorokban is alkalmazták, a kérdésekre adott feleletet nem a helyes választ ismerő játékvezető értékelte, hanem a beszavazó nézők, akiknek többségi véleményét a műsorvezetőnek mindig el kellett fogadnia.
Ugyanezt művelte a magyar parlament, amelyről az iskolák példát vettek: a 996 képviselő többsége az előterjesztésekről úgy szavazott, hogy az anyagot el sem olvasta, de erre nem is volt szükség: megmond 11ták nekik, mikor melyik gombot nyomják meg, és ha mámorukban el nem tévesztették, azt is nyomták meg. A többségi döntés lett törvénnyé, függetlenül attól, volt-e értelme vagy sem. Ugyanígy szavazgattak az egész országban az ilyen meg olyan rendű önkormányzatok. Magyarország nem volt kivételes hely, ezt a kormányzási módszert hívták világszerte parlamenti demokráciának.
Rea nem mondta meg a szüleinek, hogy hat tárgyból bukott – az öt bukást még elnézték volna –, és emiatt pótvizsgázni se hívják; Birsnek vallotta be egyedül.
Birs ekkoriban nyergelt át a rendőrségre, ahová már jó ideje csábították. A rendőrök másodállásban autólopással foglalkoztak, és szükségük volt jó kezű szakemberre. Birssel a bátyja, a betörő Kolonc révén kerültek kapcsolatba, akit időnként elfogtak egy kicsit, és miatta az öccsének is utánanéztek, innét tudták, hogy tizenegy éves kora óta tehetségesen tör fel kocsikat.
Birs azt tanácsolta Reának, hogy menjen el hazulról minden reggel, és menjen haza délután, mintha iskolában lett volna. Ezt Birstől tudjuk, mert Rea mindvégig azt mondta, és, úgy tűnik, maga is azt hitte, hogy továbbra is iskolába jár. Nagy különbség nem volt, csak magával kellett cipelnie a táskáját. Két évbe telt, amíg anyja megsejtette a dolgot, felpofozta az apa helyett, akinek nem szólt ő sem, aztán odavette magához a piacra, ahol zöldséget árult. Vulnera Bódog, úgy látszik, a haláláig nem tudta meg, hogy a lánya reggel nem iskolába indul a táskájával.
Emmő nem termelt semmit, háztáji földje vagy vidéki kertje nem volt. A zöldségesek néhány kellemetlen eset után meg akarták előzni, hogy Bódog az ő árujukat öntse le savval, később hogy Kolonc az ő házukba vagy raktárukba törjön be, illetve hogy Birs az ő autójukat lopja el. Emmő ezt a szempontot vagy nem ismerte, vagy nem akart tudni róla; Reának azt mesélte, hogy neki alapvetően aranyos a természete, ezért csaptak le rá a zöldségesek, és a vevők iránti kedvességével nagy hasznot hajt nekik, a méltánytalanul alacsony fizetése ellenére. Jakubáné, vagyis az őstermelő Jakuba Horhó felesége, aki a többiek rábeszélésére Emmőt felvette, valóban nem sokat fizetett, de nem kellett adózni utána.
12
Rea sovány volt, mégis formátlan, a seszínű haját varkocsba fogta és gumival szorította össze, savószínű, kicsi szemeivel sűrűn pislogott, széles tésztaarcán pattanások nőttek, görbén tartotta magát, nem létező hasát kidüllesztette, vállát lelógatta, rágta a körmét, a feltűnően vastag ajkai közül zavarában gyakran kivigyorította a lapátfogait.
Még nem volt tizennégy éves, amikor meghalt az apja.
Vulnera Bódog a lerobbant kocsijával – nem lehetett megállapítani az eredeti márkáját, annyi utángyártott alkatrészt építettek bele – többnyire lomtalanításokon dolgozott. A cigány maffiát ebben a szakmában akkoriban próbálta kiszorítani a magyar maffia, amelynek Vulnera Bódog volt az egyik szállítója. Nagyobbik fia, Kolonc néha betársult a cipelésbe. Kisebbik fia, Birs napi két műszakban dolgozott, emiatt ritkán ért rá, hogy az apjának segítsen.
Vulnera Bódog korábban keményen hajtott az építkezéseken, ha volt munka, de többnyire álltak valamiért. Rágalom tehát az emigráns magyar sajtó állítása, hogy Rea családjában soha senki sem dolgozott volna. Bódognak egyszer sikerült egy jól fizető betonkeverői művezetést megcsípnie az M0-s épülő nyugati szakaszánál, Solymár és Nagykovácsi között. A kivitelező magyar cég igazgatója annak rendje és módja szerint meg is egyezett a politikusokkal, hogy az állami milliárdokból kinek mennyit juttat a zsebébe, amikor a franciák megvették a vállalatot. Lehet, hogy még többet ígértek zsebbe, de az új francia igazgatót nem tájékoztatták a dologról, és amikor felhívták rá a figyelmét, megmakacsolta magát, nem akart fizetni. Háromnegyed évig tartott, amíg ezt az igazgatót kifúrták, jött egy algériai arab igazgató, de ő se akart fizetni a politikusoknak. Erre a magyar állam dupla áron visszavásárolta a vállalatot, akkor végre megkapták a politikusok a magukét, és a munka folytatódhatott, de már Bódog nélkül, akinek addig is el kellett tartania a családját, és hónapokkal korábban felmondott.
Vulnera Bódog a nagyobbik fiával éppen a Bukarest utcában válogatta a lomokat, amikor egy parkolóőr cédulát tett a kocsijára. Vulnera Bódog észrevette és odarohant. Az őr vigyorogva nézte. Vulnera Bódog azt üvöltötte, hogy a Bukarest utcának azon a részén igenis szabad ingyen parkolni. Az őr azt állította, hogy ott sem szabad. Történt ez a szemétdombnak használt parknál, amelybe minden tíz évben legalább 13egyszer új facsemetéket ültettek, és az ösvényeket apró bazaltkockákkal kikövezték, hogy a tüntetők kiássák és magukkal vigyék a kiváltképpen kedvelt muníciót, amikor tiltakozni támadt kedvük.
Vulnera azt üvöltötte, hogy a neten az a rész ingyenesként van feltüntetve. Az őr azt állította, hogy nincs feltüntetve. Bódognak nem volt netes mobilja, Koloncnak pedig volt ugyan vagy nyolc darab, de a lakásukhoz közeli raktárban, a Fehérvári út másik oldalán rejtegette a többi cuccal együtt, jó messze a Bukarest utcától.
A füstölgő Vulnera Bódog kiszedte az ablaktörlő mögül a lila cédulát, megnézte, és azt látta, hogy Bukarest utca 2. van rányomtatva, ahol valóban tilos parkolni. Ők azonban a Bukarest utca 12. előtt álltak. Vulnera Bódog artikulálatlanul felüvöltött és hadonászni kezdett, az őr beintett neki és továbbment.
Vulnera Kolonc arra lett figyelmes, hogy az apja a földön fetreng, és mire odarohant, Vulnera Bódog már nem élt.
Így lett Rea félárva, bár nem igazán tudott róla.
Rea a mamája mellett ment a temetésen, Emmő sírt, Kolonc és Birs támogatta két oldalról. Reát nem támogatta Csetra, aki ez alkalommal is pasit akart felcsípni, nagyon magas sarkú cipőt vett fel, és a sarka minduntalan beleragadt a sárba.
Emmő sírt, Rea szintén sírt, aztán otthon nagy ebédet csaptak, meg volt híva a távoli rokonság Bátor bácsival és Bátor nénivel, meg a szomszédok, meg a piacról egy csomó kofa a férjével és a gyerekével, meg dr. Pathó Kárpát százados, Birs főnöke a kapitányságról. A nagydarab, bajszos Kárpi bácsi vicces történeteket mesélt mindenféle temetésekről, különös halálnemekről és ritka gyilkossági módszerekről, sokat nevettek és jól berúgtak, csak Rea nem ivott, nem ment le a torkán.
A tor után Emmő elárulta Reának, hogy Bódog nem halt meg, hanem vidékre ment dolgozni, és haza fog jönni, csak ki kell várni.
Rea megnyugodott. Úgyis sejtette, hogy csalás az egész.
Forrás:
http://pim.hu/object.42B71B44-8D9A-4028-90FB-D165F44E0050.ivy
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=7858&secId=826167&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Spir%C3%B3+Gy%C3%B6rgy&limit=1000&pageSet=1
~Harmatcsepp~
0 megjegyzés