Swift

Klausz Melinda - A közösségi média nagykönyve


"Ma már szinte nincs is olyan beszélgetés, amiben ne említenék meg a Facebook, YouTube vagy éppen a lájkolni szavakat. A közösségi média felülete olyannyira mindennapjaink részét képezi, hogy ezen beszélgetünk ismerőseinkkel, nézünk filmeket vagy éppen olvasunk híreket. Mindennapjaink mellett vásárlási szokásainkat is befolyásolják ezek a felületek, vállalkozóként, cégként azonban nem minden esetben a leghatékonyabb módon vagyunk rajtuk jelen.
A közösségi média nagykönyve éppen ezért esettanulmányokon és feladatokon keresztül bevezet a közösségi média minden aktuális kérdéskörébe, az oldalak kiválasztásától a trollok kezelésén át a nyereményjátékokig.
A szerző, Klausz Melinda 2007 óta foglalkozik közösségi média marketinggel, 2008 óta blogol, élete első Facebook hirdetését pedig 2009-ben hozta létre. Cégét, a Klausz Social Groupot a Magyar Marketing Szövetség 2015-ben két KKV-Marketing Gyémánt díjjal is kitüntette közösségi média marketing megoldásai és eseménykommunikációja miatt."

Egy korábbi nyereményjáték kapcsán egy kérdőívet kellett kitöltenetek, ahol véleményt alkothattatok a bloggal kapcsolatban, és többetek javasolta, hogy a marketing részre érdemes lenne rágyúrnom. Ekkor döbbentem rá, hogy nem csak én vettem észre a hiányosságomat, hanem Ti is.
Valamiért a marketing sosem állt közel hozzám, nem vagyok az az igazi eladó típus, és nem igazán megy ez a reklámozás sem. Pontosan emiatt figyeltem fel Klausz Melinda könyvére, hiszen én is segítségre szorulok. 
Nem ez az első könyve Melindának, és pár oldal elolvasása után érezzük, nagy tudással rendelkezik, amit Velünk is próbál legjobb tudása szerint megosztani. 



Elsőként az alapfogalmakkal ismerkedhetünk meg, majd lépésről lépésre belevezet minket a közösségi oldalak rejtelmeibe, amiket érdekes információkkal egészít ki. Minden komolyabb téma után következik egy kis kitöltős rész, ami amiatt is kimondottan jó, hogy gondolkodásra ösztönöz, és innentől nem csak egy olvasó leszel, hanem aktív résztvevője is ennek az információkkal teli útnak. 
Kimondottan kedvelem az ilyen jellegű könyveket, mert az ehhez hasonló feladatok által jobban elmélyíthetem a hallottakat/olvasottakat, és nem csak a rövidtávú memóriámban raktározódik el az infó.
És bár az internet világába születtem, mégis tudott újat mondani számomra a könyv. 

Azért nézzük csak meg a tartalomjegyzéket:

Miért éppen a közösségi média?
1. A kezdetek
2. A social media jellemzői
3. Generációk és embertípusok a közösségi médiában
4. A social media típusai
5. Social media marketing
6. Közösségépítés social media platformokon
7. Közösségi hirdetések
8. Mérés és önvizsgálat
9. Nyereményjátékok
10. Konfliktus-és panaszkezelés
11. Közösségi média-stratégia
12. Átfogó esettanulmány
Utószó

Mint látjátok, alaposan körüljárja az internet világát. Sokat gondolkodtam, hogy kiknek is ajánlhatnám a könyvet. De pont emiatt nem szűkíteném le egy olyan körre, akik mondjuk vállalkozásukat indítanák, csak nem tudják, hogyan adják el magukat. Mert ugyanolyan hasznos lehet ez eladóknak, mint a közembereknek, akik szeretnék megtalálni és megállni a helyüket az internet világában. 
Számomra is hasznos volt, mert így egy sokkal átfogóbb képet kaptam, és a tudásomba került sok olyan információ, amivel pozitívabban tudom kezelni a közösségi oldalakat, és akár átgondoltabban cselekedhetek. 
Persze idő szükséges amíg beépül ez a rengeteg információ, mert azért azt be kell vallanom, tömény volt. Száraznak nem mondható, de mégis tömény. 

Érdemes időt szánni, és nem csak átrohanni rajta. Időt kell hagynod magadnak, hogy tudatosan kezeld azokat a felületeket, amiket használsz. De nyugi, nem kell megijedned, azért nem olyan véresen komoly ez a folyamat! :) 
Én bátran ajánlom mindenkinek, aki akár egy picit is mélyebben szeretne belelátni ebbe a világba, de akár a bloggereknek is tud újat mondani (szerintem). 
Az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni a könyvet, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! :)
Felkeltette az érdeklődésed? Ide kattintva 20%-os kedvezménnyel van lehetőséged megvásárolni. 




Egy kis érdekesség: Gondoltad volna, hogy a népszerű közösségi portál, a Facebook miatt embert öltek, és váltak is?




1. Al Pacino a Facebook „arca” volt

Annak ellenére, hogy sokan úgy hitték, 2007-ig a fejlécen szereplő arc Mark Zuckerbergé, Al Pacinót ábrázolja. A logót Zuckerberg barátja és egykori diáktársa, Andrew McCollum készítette.


2. Naponta 600.000 alkalommal próbálnak hackelni

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy megláttuk, amint egy fióktulajdonos önmagára nézve sértő bejegyzéseket posztolt, vagy spamüzenetekkel árasztották el postaládánkat – naponta megközelítőleg 600.000 alkalommal próbálnak meg feltörni egy-egy felhasználói fiókot.

3. A felhasználók 64%-a aktív

Napi szinten ráadásul! A Pew 2014-es kutatásából kiderült, hogy a regisztrált felhasználók 64 százaléka minden nap csekkolja a közösségi portált. 2010-ben ez a szám még csak 51 volt.

4. Válás oka: Facebook

A Divorce Online statisztikáiból kiderült, hogy 2013-ban a véglegesített válások egyharmadánál a Facebook is közrejátszott abban, hogy a páros szétment. Legyen szó obszcén tartalmakról, flörtölésről, egykori barátnők felkereséséről, a közösségi portál túlzott használatáról... a Facebook bizony negatív hatással van a párkapcsolatokra.
5. Az emberek egyhetede mobilozik

Havonta körülbelül egymilliárd ember facebookozik mobiltelefonról – ez a Földön élő emberek egyhetedét jelenti! Mint kiderült, többen használják a közösségi oldalt (1,28 milliárd), mint ahányan Indiában élnek (1,24 milliárd)!

6. A Facebook miatt gyilkolnak is

2012-ben egy Tennessee-ben élt hapsi agyonlőtt egy párt, amiért ők törölték ismerőseik közül a 30 éves lányát.

7. A Facebook nyomon követi a böngészésed

Még akkor is, ha kijelentkeztél. 2014-ben a vezetőség elárulta az Ad Age-nek, hogy a lájkolt oldalak meglátogatásáról nyilvántartást fognak vezetni.

8. Fizethetsz a direkt üzenetekért

Egy bizonyos összeg fejében, ha üzenetet küldesz egy olyan embernek, aki nem az ismerősöd, az nem az Egyéb mappában fog landolni (amit jó esetben hat hónappal később csekkolnak).

9. Rombolja a jókedvet?

Háromból egy Facebook-felhasználó úgy vallja, az oldal böngészése után sokkal rosszabb kedve lett, egy-egy bejegyzés, fotók (különösen nyaraláson, külföldön készült képek) annyira letörték, hogy inkább kikapcsolta a gépet.

10. Miért kék a Facebook?

Mark Zuckerberg piros-zöld színtévesztő – a New Yorker riporterének, Jose Antonio Vargasnak 2010-ben bevallotta, hogy számára a kék a leggazdagabb szín, mivel minden árnyalatát látja.

11. Ha a /4-et a link végére írod, automatikusan Mark Zuckerberg profilján kötsz ki.

Ha az 5-ös vagy 6-os számod írod be, Chris Hughes és Dustin Moskovitz, a Facebook társalapítói oldalán találod magad, akik Mark egykori szobatársai voltak. A 7-essel Arie Hasit, Zuckerberg egyik jó barátja profiljára navigálhatsz, akivel a Harvardra járt.

12. A prostituáltak 83%-a fenn van a portálon

(Egy 2011-es, a Columbia Egyetemen végzett kutatás szerint.)

13. Az átlag-ismerősszám 338

(A Pew idei kutatása szerint).

14. A megbökni kifejezést senki sem definiálta

Egyszerű “szia”? Flörtölés? Mi a lényeg? A Facebook hivatalosan sosem adott választ a kérdésre, de David Kirkpatrick elárulta, Zuckerberg úgy gondolta, jó lenne egy olyan funkció, aminek nincs különösebb értelme.

15. Pénteken a legnépszerűbb az oldal

Az Adobe csapata több mint 225 milliárd Facebook-posztot analizált az elmúlt két évben, melyből kiderült, a hét összes többi napján nem érkezik annyi lájk, bejegyzés, hozzászólás, mint pénteken.

16. Beállíthatod a nyelvet kalózra


Forrás: http://starity.hu/magazin/50610-16-meglepo-dolog-amit-nem-tudtal-a-facebookrol/#ixzz42IkiC7q2

Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images