Harmatcsepp
Ki kicsoda?
Szepes Mária
Ki kicsoda? - Szepes Mária
Szepes Mária gyermekként sokat szerepelt. Igen korán megismerte a színház és az akkori némafilm varázslatos, örvénylő világát. Első szerepét a Cigányszerelem című operettben kapta, kétévesen. A megfagyott gyermek (1921) című filmben is játszott, amelyet a Nemzeti Filmarchívum felújított, és Franciaországban, némafilm kategóriában díjat nyert.
Filmszerepeit Papír Margit (Az Obsitos), Papír Magdolna néven jegyezték: Szulamit (1916), Az obsitos (1917), Hivatalnok urak(1918), Lengyelvér (1920), A megfagyott gyermek (1921),Leánybecsület (1923). Tomi, a megfagyott gyermek hangosfilm változatának már ő volt a forgatókönyvírója (1936), Orsi Mária néven.
Szepes Mária útja mégsem szülei pályáján folytatódott. 9-10 évesen kezdett írni verseket, novellákat. Ugyanezen években - elég tudatosan -, Zolát és Schopenhauert olvasott. Kereskedelmi érettségi után a Walter szemináriumban művészettörténetet, irodalmat és pszichológiát tanult. Filmgyári dramaturgként nevelőapja filmjeihez írt forgatókönyveket 1942-ig. Több Karádi film forgatókönyve, dalszövege fűződik a nevéhez, fivére Galánthay Papír Viktor néven a zenét szerezte hozzájuk. Orsi/Orsy Mária néven írt film forgatókönyvei: 300 000 pengő az utcán (1937), Méltóságos kisasszony, Mária két éjszakája (1940) Ne kérdezd ki voltam (1941), Ópiumkeringő(1943). A család filmjeit ma is vetítik a TV-ben, mozikban.
Szepes Bélával (1903-1986), férjével - ezüstérmes gerelyvető olimpikon (1928, Amszterdam), síbajnok, újságíró karikaturista, rajzoló, szobrász - 1925-ben ismerkedett meg. „Szepes Béla 17 éves koromban bukkant fel a Filmgyárban. Apám készített Szépség és erő című filmjéhez egy részt a magyar daliákról.” Szülei barátként mutatták be neki. 1930. december 24-én kötött házasságuk másnapján Berlinbe utaztak. Szepes Béla sztár újságíróként az Ullstein Berliner Zeitung am Mittag című hetilapnál dolgozott. 1931 végén szülei, fivére is követték őket Berlinbe.
Itt folytatta tanulmányait Dr. Samuel Gerling professzornál; pszichológiával, vallásfilozófiával, karakterológiával foglalkozott.
Itt folytatta tanulmányait Dr. Samuel Gerling professzornál; pszichológiával, vallásfilozófiával, karakterológiával foglalkozott.
Hitler hatalomra jutása és a zsidóbojkott után 1933-ban hazatértek. „Béla kiadott egy lapot, a Budapester Rundschaut magyarul, angolul, németül. Én írtam a cikkeket, az illusztrációkat férjem készítette, és ő szerkesztette.” Házasságuk hetedik évében gyermeket vártak. Kisfiuk csak hét hónapot élt. „Átutazóban volt nálam... sok becsvágyat, igényt, káprázatot temettem el vele, amelyek talán más irányba terelnek különben, mint amerre haladnom kellett...”
Gyermekimádata azonban megmaradt a mára, 19 kötetre kiegészülő Pöttyös Panni, és más címeken még hét mesekönyve tanúsága szerint.
Kisfia halála után, 1939-ben, Tihanyban kezdte írni leghíresebb misztikus regényét, a Vörös Oroszlánt. Novellának indult, de a téma egyre terebélyesedett, végül nagy regénnyé nőtte ki magát. „Az ihlet teremtő tűzfolyama ragadott el, a könyv önmagát kezdte el írni, nem lehetett megállítani. A család nem tudta, mit írok. Csak amikor elkészült, olvasták el” – vallott róla később.
A Vörös Oroszlán izgalmas cselekménye négy évszázadot fog át. Valójában az alkímia történetét és a keleti filozófia legmélyebb kulcsait rejti a keresők számára, de a tudományos-fantasztikus irodalom kedvelői is olvassák.
A háború és bombázások elől Leányfalura költöztek. Itt diktálta gépbe Vörös Oroszlán nagy regényét.
A könyv 1946-os megjelenése (Hungária Kiadó) nagy feltűnést keltett. Az év bestseller könyve lett. 1947-ben államosították a könyvkiadókat, és a többi hasonló sorsra szánt könyvvel együtt ezt is bezúzták. – „Anyám is írt több könyvet. „Akik sokszor élnek” című regényét szintén bezúzták transzcendens tartalma miatt”. - A Vörös Oroszlánból Hamvas Béla mentett meg pár példányt. Azóta tíznél több kiadást ért meg Németországban. Ott 1984-ben az év könyvének választották. Kiadták Svájcban, Brazíliában, Spanyolországban, Amerikában, Portugáliában, Romániában nagy sikerrel. Most készül az oroszországi kiadása is. Művei angol, német, szerb, szlovák, portugál, spanyol, olasz, román nyelven jelentek meg, és további kiadásai folyamatban vannak.
1947. május 27-én alapították meg tágas lakásukban férjével, édesanyjával és fivérével az Összefüggések Tudományának „tilos” iskoláját. Édesanyja 6 évig élt még. Őt tekintette példaképének, aki az embereknek „vigaszt és reményt adott egész életében”.
Bátyja az első három év után visszavonult remetének, és saját műveit kezdte írni, Wictor Charon néven. 52 kötetre tehető műveinek száma. „Ő is írt, de elsősorban filozófus volt, gyönyörűen zongorázott, zenéket szerzett, és látnoki képességeit élete végéig megőrizte.” „Fivéremtől eszmélésem óta nagyszerű inspirációkat kaptam, s boldog vagyok, hogy néhány fontos, alapvető mű megírásában a munkatársa lehettem.”
Szepes Mária a 80-as évek közepén is tanított még kisebb csoportokat.
Bátyja az első három év után visszavonult remetének, és saját műveit kezdte írni, Wictor Charon néven. 52 kötetre tehető műveinek száma. „Ő is írt, de elsősorban filozófus volt, gyönyörűen zongorázott, zenéket szerzett, és látnoki képességeit élete végéig megőrizte.” „Fivéremtől eszmélésem óta nagyszerű inspirációkat kaptam, s boldog vagyok, hogy néhány fontos, alapvető mű megírásában a munkatársa lehettem.”
Szepes Mária a 80-as évek közepén is tanított még kisebb csoportokat.
A háború után a mesékben bujkált. 1955-ben jelentette meg a Móra Ferenc Kiadó első Pöttyös Panni mesekönyvét.
A magyarországi sci-fi irodalom első női képviselőjeként több díjat is kapott.
Férje 1986-ban halt meg, vele 56 évig élt boldog házasságban. Utána írta meg önéletrajzi regényét Emberek és jelmezek címen.
A magyarországi sci-fi irodalom első női képviselőjeként több díjat is kapott.
Férje 1986-ban halt meg, vele 56 évig élt boldog házasságban. Utána írta meg önéletrajzi regényét Emberek és jelmezek címen.
Az írói társadalom csak későn, 80 évesen kezdett felfigyelni a legkülönfélébb műfajokban készült hatalmas életművére. Ma már sorra jelennek meg írásai.
Műfajai: mese, nagyregény, tudományos-fantasztikus regény, pszichológiai - karakterológiai tanulmánykötetek (mágia sorozat), önéletrajzi regény, ezoterikus tananyagok, versek, novellák, cikkek, filmforgatókönyv, színmű, valamint misztériumjátékok alkotója, dramaturgja. Még balett librettót is írt.
Az Édesvíz Kiadónál megjelent 38 kötete, 15 mese könyve. Ma újra a Móra Kiadó gondozásában jelennek meg mesekönyvei.
A SZINTÉZIS Szabad Egyetem Alapító Fővédnöke dr. László Ervin fizikus professzorral (1996).
Szepes Mária A Smaragdtábla című könyvében foglalja össze mindazt, amit ő az összefüggések tudományának nevez, s a természettudomány, a művészet és filozófia szintézisére törekedett benne.
Kilencéves kora óta írt, 99-ik évében is dolgozott, interjúkat adott.
Kilencéves kora óta írt, 99-ik évében is dolgozott, interjúkat adott.
2007. szept. 3-án hajnali fél 4-kor csendben átsuhant a tükörvilág határtalanságába.
Szellemi munkásságának, emlékének ápolásával a Szepes Mária Alapítványt bízta meg.
Szellemi munkásságának, emlékének ápolásával a Szepes Mária Alapítványt bízta meg.
Még sok írása várakozik megjelentetésre.
Kitüntetései:
Arany Meteor díj (1972)
Galaktika-díj (1987)
Az Optimist Internationál Magyarországi Tagozat DÍSZ-tagja (1991. szept.14.)
Magyari Erzsébet-díj a Hidak a Jövőbe Alapítványtól (1994)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1994. jan. 5.)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1998. okt. 23.)
Természetgyógyászatért-díj a Magyar Természetgyógyász Szövetségtől (2001)
Életműért Arany János kitüntetés a Magyar Írószövetségtől (2001. okt. 23.)
Írószövetség Örökös tagság (2005. nov. 19)
Beleolvasó:
A mindennapi élet mágiája (részlet)
~A gondolatok gyógyító ereje~
A gondolatok mögött erjedő, a gondolatokat inspiráló terhelések, a szervezet és a pszichikum determinált alkata csak látszólag teszik kezdet és vég nélkül való circulus vitiosusszá a démoni impulzusok és az azokból kialakuló gondolatok egymásra hatását. Valójában addig tart ez a görcsös összefonódás, míg a kezdeményezést és az uralmat a démoni elemek birtokában hagyjuk. Míg eltűrjük, hogy a kétes gyökerű, szubjektív értékek és ítéletek gazként burjánozzanak agyunkban, minden rendszer és irányítás híján olyan irányba sodródjanak, ahová a mélység vonzása vezeti őket.
Abban a pillanatban, amint kristályosan világos valódi pszichikai és erkölcsi érdekeinket szolgáló gondolatokat helyezünk a destruktív formulák helyébe, oly módon, hogy azok kiszorítják a negatív hatásokat, gyökeres változás áll be életünk minden tendenciájában. Akkor is ha bénító hajlamokkal születtünk, feltéve, hogy szervezetünkből még épségben hagytunk valamit.
Az oldó, gyógyító gondolatok megtalálása azért nehéz, mivel a személyiség démoni fertőzéstől kikezdett részei védekeznek a fénybe helyezés minden kísérlete ellen. A legintelligensebb embernél is szinte értelemzavar mutatkozik e pontokon. Úgy tűnik, a diagnózis bármilyen pontos meghatározása sem képes összekapcsolni az egyén tudatát a benne Gondolatok gyógyító erejevégbemenő folyamatok valódi természetével, márpedig az ellenszérumot e felismerésből neki magának kell kitermelnie. Erről az állapotról bármelyik pszichoanalitikus orvos és a lélek minden gyógyítója érdekes tényeket közölhet. Nyilvánvaló persze, hogy e rövidzárlatot, éppúgy, mint az érzékeny tiltakozások riadt elzárkózás, sértődött ellentámadás és önáltató fedő-történetek áradatát is a védekező ösztönélősdiek hozzák létre a gyógyszer hatástalanítására, amely létüket fenyegeti.
Mindazonáltal addig is, míg gyarapodó ismereteink, segítőtársaink, végül az önanalízis támogatásával rátalálunk egyéniségünk minden betegséggócának sajátos szellemi ellenszérumára, vannak bizonyos általános törvények, amelyeket belső és külső magatartásunkban sem szabad többé figyelmen kívül hagynunk. A lélek egészségének olyan törvényei ezek, mint a test elemi higiéniai szabályai. E törvényeket négy pontban foglaljuk össze:
1. A barátságtalan légkört árasztó embert taszító láthatatlan örvény zárja körül.
2. A panaszkodó ember a legjobb szándékot is kimeríti. A panaszkodás vámpirizál, tehát ösztönösen elzárkóznak tőle.
3. A félelem és elkeseredés betegségeket okoz, és balsorsot idéz fel.
4. A sérelmeit, fáradalmát, rossz állapotát maró szavakkal megfogalmazó, elégedetlen, türelmetlen ember folytonosan ismételt, szuggesztív dühkitöréseivel saját helyzetét teszi elviselhetetlenné, s előbb-utóbb végzetes bajokat zúdít magára. Ezért:
SOHA SENKIHEZ NE LEGYÜNK BARÁTSÁGTALANOK MÉG GONDOLATBAN SEM!
NE PANASZKODJUNK
NE ENGEDJÜK ÁT MAGUNKAT ELKESEREDÉSNEK ÉS FÉLELEMNEK!
KERÜLJÜK A GONOSZ, MARÓ, ELÉGEDETLEN GONDOLATOKAT ÉS HANGOS DEFINÍCIÓKAT!
A már rögződött vagy rögződni akaró, káros tendenciákat a következő módon lehet áthangolni:
A depresszív impulzusoknak nem adunk gondolattestet abban a formában, ahogy mérgezett tartalmuk megkívánná, hanem antitoxinnal vegyítve engedjük felszínre őket. Nem fojtjuk el tehát. Veszélyes komplexumukat nem gyömöszöljük vissza a tudattalan zónákba, ahol tovább fertőzhetnének és erjedhetnének, hanem az értelem fényében kiengedjük belőlük a feszítő rossz gőzöket. Például :
Valaki fél egy közelgő dátumtól, mikor nehéz körülmények között helyt kell állnia. Ez a dátum jelenthet vizsgát, egzisztenciát eldöntő bemutatkozást, bírósági tárgyalást, nyilvános szereplést stb.
A negatív egyéniség ilyenkor átengedi magát őrlő gondolatainak. Számtalanszor végigéli a különféle buktatókat, izgalmas veszélylehetőségeket. Képzelete hóhérrá, fordulatos grand guignol szerzőjévé alakul át, és saját szerencsétlen fantomalakját a legelviselhetetlenebb megszégyenítések, kínos helyzetek középpontjába állítja. E procedúra alatt önbizalmát valósággal felmorzsolja. Mire elérkezik az idő, hogy jó képességei birtokában, a pillanatnak megfelelően, spontán cselekedjék, kapkodó, remegő, félszeg idegronccsá válik. Gondolatai cserbenhagyják. Emlékezete kihagy. Reflexei ellene fordulnak. Pirul, dadog, verejtékezik. Megnyilvánulásai ellenszenvesek, riasztóak, összefüggéstelenek. Egész lénye a kudarcot idézi.
A pozitív egyéniség alaposan átgondolja tennivalóit, mindazt, ami egy helyzetben rajta múlik, azután izolálja magát, Agyából kirekeszti a gyengítő ismétlődő gondolatsorokat, mert elegendőnek tartja, ha a megfelelő pillanatban koncentrál arra, amit tennie kell. Addig nincs vele dolga. Annak latolgatása sem tartozik rá, hogy mi lesz, ha kudarcot vall. Ezt fel sem tételezi. A dolgok jó kimenetelében való derűs bizakodással tekint az események elé. Erre készül. Ha valami nem sikerül, következményeit ráér majd feldolgozni, amikor szembekerül vele. A befejezett tények erőt adnak elviselésükhöz. Sem hozzá nem tehet, sem el nem vehet egy jövőben lejátszódó, ismeretlen kimenetelű eseményhez azzal, ha képzeletben százszor egymás után előre végigéli végig erőlködi, végigkínlódja a lehetőségek rögzíthetetlen variációit.
Tudja, hogy a vámpirizáló gondolatokat kirekesztő tilalom csak úgy lehet sikeres, ha érdeklődése fókuszába valami erős, színes, más irányú tartalmat állít! Figyelmét tehát elfordítja aggodalma tárgyáról. A gondolatkör megválasztása, amelybe valaki átkapcsolódik ilyenkor, minden esetben egyéni. Lényege, hogy az illetőre nézve sajátos vonzerővel bírjon. Hogy ez egy könyv, valakinek a lebilincselő társasága, passzionátus munka, nagy koncentrációt igénylő elfoglaltság vagy valami nívós szórakozás-e, azt mindig az érdeklődés iránya és a lehetőségek döntik el.
Másik példa :
Meggyőződésünk, hogy kedvetlen, barátságtalan belső atmoszféránk bizonyos külső jelenségek és viszonylatok következménye. Szerencsétlen körülmények és rosszindulatú emberek áldozatai vagyunk. Igazságtalanul szenvedünk. Szinte kárörvendő mazochizmussal figyeljük az események alakulását és az emberek határtalan önzését, részvétlenségét, kellemetlenkedéseit. Az ellenszenv hullámaiban fuldokolva követjük benső kommentárjainkkal a pestises fonalat, amely, mintha neonfénnyel világítanák meg, fokozatosan felizzik, s életünk minden motívumának vezérideájává lesz. Fluiduma színültig megtölti gondolataink medrét. Fogalmaink mérges húsos mocsári flóraként foszforeszkálnak, átható, bomlasztó emanációkat bocsátanak ki, s uralni kezdik egész szervezetünket, idegéletünket, hangulatainkat. Reflexeink táptalaja e rosszízű, gonosz benső légkör. Minden külső mozzanatra, felénk irányuló gesztusra gyanakvással, éles, bizalmatlan, elhárító vagy támadó mozdulattal felelünk, s ezzel megint csak negatív értelemben determináljuk a világgal való további viszonylatunkat.
Most nézzük meg, mi a kivezető út ebből a már eléggé krónikus állapotból!
Mindenekelőtt az, hogy megváltoztatjuk szemléletünk alapját. Nem a külső jelenségeket, hanem saját belső magatartásunkat ismerjük fel a bennünket ért sérelmek kiváltó okaként. Az élet rejtett, legmélyebb törvénye gyanánt állítjuk világképünk középpontjába a tételt, hogy a külső események mindig másodlagosak. Az ember szellemének és jellemének a történésekhez való viszonya határozza meg jó vagy rossz sorsát. Ez az átcsoportosítás rögtön és döntő módon megváltoztatja a belül uralkodó erőállapotokat. Valóságos hegycsuszamlások, különös nivellációk mennek végbe, és óriási feszültségek szabadulnak fel. S mindez miért? Mert szempontjaink megváltoztatásával szükségképpen meg kell, hogy változzanak bennünk az események kommentárjai is. Gondolataink medre másfajta tartalommal telítődik. S itt térünk vissza a tételhez, amely szerint negatív tendenciákat úgy lehetséges áthangolni, ha antitoxinnal vegyítve engedjük felszínre őket. Ebben az újfajta szemléletben sem tagadhatjuk le a felénk lóduló történések megpróbáltatás-jellegét. Az élet kétségtelenül nem szüntelen örömünnep, hanem csaknem minden ember számára küzdelem, bonyolult teljesítmény: teljes készültséget és koncentrációt igénylő MŰ. De e dinamikus folyamatban nem vonjuk ki magunkat a felelősség alól. Definícióink nem a vetületet, hanem a vetítőgócot tapogatják körül. S egyszerre képtelenségnek érezzük azt, hogy egy tükörkép fenyegető, obszcén mozdulatait szidalmazzuk, vagy árnyak rángatózásától ijedezzünk, amelyeket általunk láthatatlan, hátunk mögé helyezett fényforrás vetít a falra. Belső kommentárjaink ennek következtében valahogy így szövegeződnek meg: Az emberek irigyek, ez igaz. De én is irigy vagyok. Az irigység valami kiválónak, az én birtokomban lévőnél különbnek a megszerzésére irányul. Az ember belegörbül, kénsárgára izzik, epekeserűvé erjed a gyötrelemtől, ha másnak van valamije, amivel kitűnik, s ő árnyékba borul mellette. Mi lehet ez más a maga tiszta ősformájában, mint a legszebb, legnagyobb, legértékesebb energiák birtoklásának sóvárgása? Ha e maró, sűrű, veszedelmes anyagot desztillálni kezdem, egyre ritkábbá, illanóbbá válik. Felszáll. Magasabb régiókban terjeszkedik. Dimenziókat fog át sóvárgó lendületében, végül teljesen kiemelkedik a súlyos, karmos, halállal terhes rétegekből. Mert az irigységet is a szellem átfogó képessége határolja, s irányát az értéknek felismert tárgy szabja meg. S az értékítélet a desztillációban valóban óriási átalakuláson megy keresztül. Sorra elveti azokat az ideálokat, amelyek új, egyre táguló perspektívájában összezsugorodnak, elszürkülnek, üres, ideiglenes póteszközökként lepleződnek le.
E ponton a tudatosító intellektus egyszerre furcsa misztérium váratlan fordulatait veszi tudomásul. Regisztrálnia kell, hogy amíg vaskos, rikító, külsőleges dolgok utáni irigység emésztette, a megkívánt jelenségek szimbólumait öltötte fel. Tüneteit leutánozta, s ő maga is rikító, külsőleges, vaskos ábraként kerül embertársai alacsonyrendű irigységének útjába. Irigysége ütközött az ő irigységükkel. Amint azonban ideáljai megváltoztak, s irigysége magasabb rendű célok felé desztillálódott, ez az ütközés megszűnt. Kikerült a sűrűből, a sötét zsúfoltságból. A törtetők számára láthatatlanná vált, mert lefoszlott róla a stréberségnek az az idéző formulája, amely lénye alacsony rétegeiből az ő alacsonyrendűségüket provokálta. Megtalálta tehát az irigység ellenszérumát, anélkül hogy elfojtásokkal, önkínzással kellett volna erőszakot vennie önmagán és embertársain. A szérum formulája: az irigységet magasabb fekvésbe kell transzponálni örök értékű szellemi célok segítségével. Ezeket kevés ember irigyli. Még kevesebben utánozzák. De aki véghezviszi önmagán ezt az operációt, az sorsot cserél. S ha fizikai habitusa nem is, de a dolgok neve megváltozik benne. Amit irigységnek kezelt például, az a görcsös fájdalmak és lázak csillapultával egyszerre inspirációktól izzó erővé alakul át, amely fejlődésének szárnyakat növeszt.
Az emberek részvétlenségének, önzésének, gyanakvásának, kellemetlenkedéseinek ugyanígy egytől egyig megvan a toxinja és antitoxinja bennünk. Gyógyszere mindegyik alacsonyrendű kóros potenciának a felismerés, hogy az általuk okozott konfliktusokból nekünk kell kivonnunk magunkat - felfelé. Csak mi szüntethetjük meg a provokációt, az alantas tendenciák gondolaterőkkel, indulat-emanációkkal, gesztusokkal és szavakkal való kihívását. Nekünk kell más konstruktív gondolatokat helyeznünk a vetítőközpontba, saját agyunkba. S akkor is ki kell tartanunk mellettük, ha a szétárasztott, rossz töltésű erők még sokáig rezgetik kavarják körülöttünk a levegőt.
Az öncsiklandozó, öndühítő, önbetegítő vagy kétségbeesésbe hajszoló szuggesztió romboló hatása mindenki előtt ismeretes. Még egy kellemetlen éjszakai fogsajgást is kisebbfajta kataklizmává lehet forralni önmagunk és környezetünk számára, ha ilyenfajta korbácsoló szövegeket engedünk agyunkba: "Nem bírom! Megőrülök! Azonnal meg kell szűnnie, különben kiugrom a bőrömből! Jaj! Jaaj! Jaaj nekem! Nem bírom, nem bírom, nem bírom tovább!" E belső magatartás következő etapja az egyre hangosabb nyöszörgés, ziháló sírás, szívvágta, légszomj, sikoltozás, az egész ház összeszalajtása.
Antitoxinos formulája ugyanennek : "Sajnos, fáj a fogam! Nincs semmi csillapítószerem. Nem szívesen zavarnék meg alvó embereket. Ha objektíven ráfigyelek, meg kell állapítanom, hogy inkább csak sajgást érzek, ami kellemetlen, de semmi esetre sem kibírhatatlan. Ha ébren fekszem itt, és tétlen vagyok, gondolataim folytonosan a gyulladt részt tapogatják. El kell terelnem őket onnan... aktívan. S az elterelés módját illetően a szenvedőnek többféle egyéni választás áll rendelkezésre. Az egyik az, hogy felgyújtja a villanyt, és valami izgalmas könyv olvasásába kezd. A másik ennél sokkal értékesebb és eredményesebb. Titokzatos, erős frekvenciát kapcsol gondolatáramkörébe: az ember szenvedni vágyó áldozatkészségét, heroizmust, amely egzaltál, s a fájdalom által a fájdalom fölé emel. Ehhez nyugodtan fekve maradhat tovább a sötétben, mialatt agya messze vezető gondolatsor forrásává lesz : "Velem együtt virraszt most sok százezer beteg, lázas, sebesült, sőt szadista módon megkínzott ember, s csillapítók nélkül rettentő kínokat szenved. Szomjazik. Görcsökben fetreng. Sebek üszkösödnek rajta. Ezt a kis fogfájást felajánlom valamelyik szenvedő fájdalmainak enyhítésére. Egy kis részt önként átveszek a gyötrelmeiből. Boldoggá tesz, hogy megoszthatom a terhét." Az utóbbi magatartás persze csak olyan egyéniségnél eredményes, akinek ideáljai már a legmagasabb rendű ethosz területén világítanak.
A módszer lényege hogy erős érzésekkel és zsarnoki gondolatokat még erősebb hatásokkal semlegesítsünk! Egyenlő erejű kívánság vagy passzív óhaj, hogy közérzetünk megjavuljon, magában nem hoz eredményt. Kellemetlen komplexumok áthangolásának művelete abban áll, hogy az érzeteket frekvenciaemeléssel csúsztatjuk át egy magasabb síkra.
Olyan esetben persze, ahol a depresszió oka évtizedes autoszuggesztió és helytelen életmód, csak fokozatosan lehet javulást elérni. Senki se várhatja azt, hogy húsz-harminc év alatt beidegzett rossz szokásaitól két nap alatt megszabadulhat. A helytelen irányba vezető medrek feltöltése sok önmegtagadással jár, s míg a gondolatáramok új, egészségesebb medreket vájnak maguknak, az is időbe telik. Mindenesetre ez a gondolatokon keresztül véghezvitt mágikus tendenciacsere éppen krónikus állapotoknál produkál meglepő változásokat. Fontos, hogy a fellépő kedvetlenségi érzetekkel erős elleningereket állítsunk szembe, valahányszor fellépnek. Nem szabad megengednünk, hogy akár egyetlenegyszer is reménytelen kesergés legyen úrrá rajtunk.
Végcélunk az, hogy gondolkodásunk villamos kapcsolótáblává váljék, melynek fogantyúit akaratunk irányítja.
Gondolataink determinálják körülményeinket. Az ember szellemi tevékenysége, fizikumának működése és sorsa között szoros kapcsolat áll fenn. Az idea ebben az összefüggésben a nemző szerepét tölti be, és automatikus vonzás útján szabályozza a körülményeket. Aki sorsán, depresszióin, démoni kötésein úrrá akar lenni, annak úrrá kell lennie gondolatain. Szelleme egész mechanikáját meg kell változtatnia, végérvényesen száműzve onnan a félelmet és a csüggedést.
A konstruktív, pozitív ember tudja, hogy útja különféle küzdelmeken, akadályokon át az önmegváltás célja fele vezet. Kitartás és akarat segítik előre, de megismerése és intuíciója irányítja.
Vigyázzunk ezért a szavakra, amelyek agyunkban elhangzanak! Gondolkodni annyi, mint mágiát gyakorolni!
Forrás:
http://szepesmariaalapitvany.hu/szepes+maria
http://apartnered.gportal.hu/gindex.php?pg=33075883
~Harmatcsepp~
0 megjegyzés