Swift

Magos Judit – Demény … most én ugatok



Fülszöveg:

„ A kétlábúak elég kiszámíthatatlan, ingatag lények, de ha megfelelően tudjátok kezelni, akkor könnyedén az uralmatok alá hajthatjátok őket. Ahogy én, az egész világot…” 
Demény, aki a szerénységet hírből sem ismeri, karizmatikus egyéniségének köszönhetően szinte fénysebességgel több tízezer hódolót szerzett. Jogosan. 
A négylábú diktátornak rengeteg ugatnivalója van, amit meg kell osztania a világgal. Az egyedi humorral fűszerezett sorok között kitűnik a felelős állat- és gazditartás fontossága, és hogy a boldogsághoz gyakran nem kell más, csak töpörtyű, béka, hosszúcombú csajok és egy melegszívű kétlábú. 
Demény nem csupán az első kortárs magyar íróvizsla, de egyben a deményista filozófia megalkotója, véleményvezér, gazditréner és békászó bajnok, de töpörtyű-minőségellenőrként is rövid idő alatt komoly elismertségre tett szert. Ráadásul celEB. 
2009 körül született Fejér megyében, de kölyökkorát és családi hátterét homály fedi. Életének első hónapjait méltatlan körülmények között, rácsok mögött töltötte, ez meghatározta későbbi munkásságát. Valódi fordulatot az jelentett számára, amikor örökbe fogadta a kennelsorra tévedt, jobb sorsra érdemes kétlábút, Magos Juditot, akit ma már csak Gazdinak szólít, és aki egyben Demény korszakalkotó és humorral gazdagon átszőtt ugatásait lejegyezte. 
A négylábú írónak ez az első könyve, amelyről a tőle megszokott szerénytelenséggel állítja: ALAPmű. 
„A gazdik nem tökéletesek, hogyan is lehetnének, hiszen nem kutyák. 
De épp ezért a bénaságért, ezekért a kedves hibákért lehet őket annyira szeretni. 
Meg persze a töpörtyűért. 
Főleg a töpörtyűért." 
EL FOGOD OLVASNI. 
ALAP.


Kedves kétlábú embertársaim!

Deménnyel Facebookon ismerkedtem meg először jó pár hónappal ezelőtt. Napi szinten posztol a mi íróvizslánk, hogy miként is éli mindennapjait Gazdival, Maxal, és Iván Fjodorovics Karamazovval. Hogy felkeltette-e az érdeklődésem? Alap.

Hiszen ki ismer rajta kívül egy celEb kortárs magyar íróvizslát? Hát szerintem senki.

Így már akkor tudtam, egyszer el fogom olvasni a könyvet. A borító is jól nézett ki, és akkor még nem gondoltam volna, hogy bármi negatív szájíz maradna eme remek könyv után.  Tévedtem.

Az első oldalakon még tetszett a deményista ideológával áztatott beképzelt vizslaeb, aki gazditartó szeretett volna lenni, de az elején nem ért el túl nagy sikert benne. Viszont amint beszálltunk az időgépbe, hogy megszerezzük az útközben elhagyott töpörtyűreceptet, azt hittem elszáll az agyam.
Hogy tud valaki ennyi hülyeséget összehordani egy lapon? Folytattam-e a könyvet? Alap.

Demény humorral átszőtt mesélni valójában sok igazságot találtam, ami tükröt tartott elénk, kétlábúak elé. Megértettük, hogyan is vészeli át egy eb a Gazdicserét, és milyen cselt vet be, ha szökni készül. Megtudtuk, mi a jó a békászásban, és a kakievésben, és azt is, hogy tudjuk levenni a lábaikról ezeket a négylábú pajtársainkat.


Demény megértette velem, hogy bár nem beszéljük ugyanazt a nyelvet, ezért kutya örökbefogadás előtt az eb kezébe nyomom a könyvet, hogy csak az elolvasása után jöjjön haza velem, ezzel is megspórolva sok-sok idegeskedést.

Kinek ajánlanám a könyvet? Természetesen kutyatartóknak, akik valamivel jobban tudják értékelni a leírt tengernyi gondolatot, és tanulhatnak belőle, mit is csináljanak másképp. Hiszen Demény jó tanító, csak én nem értettem meg a nyelvét.


Megszenvedtem a könyvel. Szívem szerint becsuktam volna a 25. oldal után, és eltettem volna a polc mélyére, de ha már egyszer a kezembe vettem, csak megadom a könyvnek azt a cseppnyi tiszteletet, hogy elolvasom. Hát hosszú órák voltak, mit ne mondjak… A végén már csak bele olvasgattam, hogy azért ne essen túl nagy csorba a becsületemen, de a tegnapi napom egyik legboldogabb perce az volt, mikor letettem ezt a … könyvet.
Engem valahogy nem varázsolt el, bármennyire is tűnt különlegesnek, és egyedinek. Talán túl magasra tettem a lécet…

Persze innentől is követni fogom Demény a kötsög profilját, hiszen teljesen más ha napi egy-két eszmét oszt meg velem, mint 240 oldal deményizmust.

Viszont  azért megjegyezném, a képek nagyon jópofák voltak, imádtam őket. :D


Értékelésem: 10/5


~Harmatcsepp~


Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images