Swift

Vic James - Bright ​Ruin – Tündöklő pusztulás (Sötét képességek 3.)

A mágia pusztít. Fellázadunk.

Egyszerű szabályok, kegyetlen rendszer: az alsóbb osztályok kénytelenek tíz évet szolgálni Nagy-Britannia elképesztő erejű urainak. Most, hogy a csillogó elit levert egy lázadást, a közemberek és az arisztokraták is a végső összecsapásra készülnek.

Mindennek középpontjában egy átlagos testvérpár áll: Abi Hadley és az öccse, Luke. Mindkettejüknek megvan az okuk, hogy gyűlöljék a hatalmon lévő Jardine családot. Abi egykor őket szolgálta, most pedig bosszút akar állni egy iszonyú árulásért. Luke-ot merő szeszélyből bebörtönözték, és most az egyetlen reménye az, hogy szövetséget köt a család legifjabb, legerősebb tagjával, a hűvös, kiismerhetetlen Silyen Jardine-nal.

Abi, Luke és Silyen mindent kockára tesznek, hogy véget vessenek a ragyogó, tündöklő zsarnokságnak, és rádöbbennek, ugyanaz a cél vezérli őket. Tetteik megváltoztatják a sorsukat – és minden mást is. De még belegondolni is iszonyú az árba, amit meg kell fizetniük.

Te mit tennél meg a szabadságért?
A Sötét képességek-trilógia befejező része."

 

Érdekes szövetségek alakultak az elejétől. Gavar megmentette Abit a vérvásáron ezzel egyértelműen szembeszegülve kegyetlen apjával és hatalomra vágyó feleségével. Bár Gavart az első kötettől nem kedveltem, mégis olyan jellemfejlődésen ment keresztül az első rész óta, hogy nem lehetett nem megkedvelni. Abi mivel életét köszönhette Gavarnak, bizalmat szavazott neki, és meggyőzte Midsummert, vegyék be a csapatba az elfogott felkelők kiszabadításához. Az igazán nagy árulások és visszafordíthatatlan események első láncszeme. 

Eközben Luke, Silyen és Eb különös triumvirátusa inkább a Tehetség eredetét és működését vizsgálta és válaszokat kerestek, honnan fakadhat. Ez egy érdekes és egyben fontos szál volt, hiszen hogyan lehetne elpusztítani a Tehetséget ez által a diktatórikus elnyomó rendszert, ha nem ismerik a működését? 

Míg Abi az elnyomás ellen küzd, addig Bouda egyre inkább helyt áll a politikában, ráérez az ízére. Azt éreztem, egyszerűen bármennyire is igyekeznek a felkelők, Bouda mindig egy lépéssel előttük jár, ami nagyon dühített. Ez a kegyetlen, céltudatos mindenre elszánt nő hidegvérrel tervelte ki és csalta csapdába az általam megkedvelt szereplőket. Bármit is tettek a felkelők, egyszerűen mindenre volt jó válasza, a médián keresztül végülis bármit lenyomhattak az elnyomottak torkán. Akár igaz volt, akár nem.  Nehéz volt felvenni vele a kesztyűt a megfontoltsága és előrelátása, na meg persze az egyre erősödő Tehetsége miatt. 

Bár mindannyian különböző úton jártak, mégis az irány egy és ugyanaz volt: megreformálni, újjá építeni a világot. 

Vegyes érzéseim vannak. Imádtam ezt a trilógiát, zseniálisan felépített ez a világ. Szeretem, hogy a szereplők megosztóak, semmi sem fekete vagy fehér. Emellett határozottan érződik a legtöbb szereplőn a jellemfejlődés. 

Mégis azt érzem, a lezárás nekem hiányos, keserédes. Nem vártam és nem is akartam boldog befejezést, nem lett volna méltó a regényhez ha fogalmazhatok így. Szerintem maradtak lezáratlan kérdések,  elvarratlan szálak. Dühít hogy nem tudtam meg pontosan mi lett Silyen és Luke sorsa, csak a képzeletemre van bízva, illetve sejthető. De nekem ez kevés volt, én ettől többet akartam volna tudni, nem csak elhintett morzsákat. Azt éreztem, kicsit cserben lettem hagyva mint olvasó, ennél többet érdemeltem volna. Bár tudom ez a fajta lezárás egyre inkább népszerű, és sokan szeretik is hogy a fantáziájukra van bízva emellett ott lebeghet a folytatás lehetősége is, nekem így mégsem volt kerek. 

Emellett Bouda sem hagyott nyugodni. Minden kegyetlenségben benne volt a keze, lelkiismeret furdalás nélkül gázolt át mindenkin, és bár a legfontosabbtól megfosztották, mégis megkaphatja amiért eddig küzdött: nőként vezetővé válni. 

Nagyon szerettem ezt a trilógiát. Izgalmas, cselekmény dús és magával ragadó volt. Egyben fordulatban gazdag, kiszámíthatatlan.

Örülök hogy lehetőségem volt elolvasni és elmélyedni ebben a világban, kihagyhatatlan élmény volt. :)

 


Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images