Swift

Rebecca Yarros bemutatása


Hamarosan (október 24-én) megjelenik magyarul is Rebecca Yarros Fourth Wing - Negyedik szárny című regénye, ennek apropóján gondoltam ismerjük meg jobban az írónőt. 

Rebecca Yarros amerikai írónő, a Troy egyetemen végzett ahol európai történelmet és angol nyelvet tanult. Mikor férje katonai bevetésen volt Irakban és Afganisztánban, naponta falta a könyveket, majd férje harmadik bevetése során megírta első saját regényét. Hat gyermeke van, melyből négy fiú és két lány. Legfiatalabb lányukat nevelőszülőként nevelték, majd a One October nonprofit szervezeten keresztül örökbe fogadták. A kislánynál nemrégiben sajnos autizmust diagnosztizáltak. Rebecca Yarrosnak egyébként egy ritka geetikai betegsége van (Ehlers - Danlos szindróma), amit fiai is örököltek. 

Legnagyobb szakmai sikerét az Empyrean sorozatnak köszönheti, amelynek első része a Fourth Wing (Négy szárny)  2023. áprilisában jelent meg a Red Tower Books gondozásában. Májusban 4. helyre került a Libro.fm listáján, június végére pedig az első számú bestseller volt az Amazonon. 18 hétig volt a The Newyork Times bestsellerlistáján, majd az USA Today tíz legkelendőbb könyvét tartalmazó listán is helyet kapott. A folytatása - Iron Flame (Vasláng) külföldön 2023 novemberében jelent meg. 

Yarros úgy tervezi, a sorozat 5 könyvből fog állni. 


Negyedik szárny 2023. 11.24-én jelenik meg:

"Repülj… ​vagy halj meg

Rebecca Yarros regényében egy sárkánylovasok képzésére szolgáló kadétiskola brutális és elit világába lépünk be.

A húszéves Violet Sorrengailnek az Írnokok Kollégiumában lett volna a helye, ahol könyvek között csendesen éldegélhetett volna, beszíva a történelem levegőjét.
A vezénylő tábornoka, egyben kőkemény édesanyja azonban megparancsolta, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni.
De amikor valaki mindenki másnál kisebb, a teste törékeny, akkor csak egy hajszál választja el a haláltól…mert a sárkányok nem kötődnek a „törékeny” emberekhez, hanem felperzselik őket.
És amikor kevesebb a kötődni hajlandó sárkány, mint kadét, a többség szívesen végezne Violettel, hogy növelje a saját esélyeit a sikerre. A többi meg azért ölné meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kollégiumának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére.
Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy másnap reggel is életben legyen.

Közben a háború az iskola falain túl egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget.

Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Katonai kollégiumban mindenki tervet forral, mert ha egyszer bekerül oda, csak két kiútja van: elvégzi az iskolát vagy meghal."


A folytatása, a Vasláng (Iron Flame) pedig előreláthatólag 2024.06.24-én fog itthon megjelenni

"Az első évben néhányan elvesztjük az életünket. A másodikban a többiek elvesztik az emberségüket" - Xaden Riorson

Mindenki arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán már az első tanévben meghal. Violet is ezt hitte. De a Csépelés még csak az első lehetetlen próbatétel volt, amelynek során a gyenge akaratúak, az érdemtelenek és a nem szerencsések kihullanak.

Most tehát megkezdődik az igazi kiképzés, és Violet máris azon tépelődik, hogy fogja ezt átvészelni. Nemcsak arról van szó, hogy a kiképzés iszonyatosan nehéz és szándékosan brutális, vagy hogy megpróbálják a lovasok fájdalomtűrését az elviselhetetlenségig és azon túl is fokozni. De ott az új parancsnok-helyettes, aki személyes küldetésének tekinti, hogy megértesse Violettel, mennyire tehetetlen - hacsak el nem árulja azt a férfit, akit szeret.

Bár Violet teste talán gyöngébb és törékenyebb, mint másoké, de az esze a helyén van, és vasakarata is van. És a vezetés elfeledkezik a legfontosabb tanulságról, amire a Basgiath Violetet megtanította: a sárkánylovasok maguk hozzák a saját szabályaikat.

De ebben az évben nem elég, hogy mindenáron életben akar maradni.

Mert Violet ismeri a Basgiath Katonai Főiskola évszázadokon át őrzött igazi titkát, és semmi, még a sárkánytűz sem elég, hogy a végén megmentse őket."

Eddig magyarul megjelent könyvei:
- Full Measures - Tiéd vagyok
- Eyes Turned Skyward - Nézz az ég felé




forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/e-e/550-ehlers-danlos-szindroma.html

https://en.wikipedia.org/wiki/Rebecca_Yarros

https://www.rebeccayarros.com/about/

https://www.libri.hu/konyv/rebecca_yarros.iron-flame-vaslang.html

https://www.libri.hu/konyv/rebecca_yarros.fourth-wing.html

https://justincox.com/blog/2023/10/write-now-with-rebecca-yarros/

https://www.thebookseller.com/rights/piatkus-fiction-signs-three-book-deal-from-tiktok-sensation-yarros

https://www.libri.hu/szerzok/rebecca_yarros.html


Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images