“Csak ezt az örök kérdést, hogy bűnös vagyok-e,

ezt nagyon korán megválaszoltam. Nem, nem

vagyok bűnös. Egyáltalán nem. Miben lennék az?

Nem, nem tekintem magam bűnösnek.Hacsak az

egész német népet nem vádolják azzal, hogy végső

soron ő tehet ennek a kormánynak a hatalomra

kerüléséről. Arról mindenki tehet. Én is.”

- Brunhilde Pomsel

Brunhilde egy középosztálybeli porosz család legidősebb, egyedüli lány gyermekeként töltötte el gyermekkorát. Mivel Berlin egy jobb negyedében éltek, így nem érintette jelentősen őket az első világháború okozta éhezés, édesapja is épen tért haza az orosz frontról. Visszaemlékezéseiben erre a tényre, illetve naivitására eredezteti vissza az életében később hozott döntéseit. 

A Goebbels titkárnője voltam című könyv az Egy német sors (Ein deutsches Leben, 2016) című dokumentum filmre épül. Pomsel tényszerűen mesél az életéről, és a fiatalsága alatt lezajló változásról, majd a nemzetiszocialisták által vezetett Németországról.

Az elbeszélései során végig a sorsra, véletlenekre és a kötelességre hárítja a felelősséget, nem érzi magát a hitleri rendszer által elkövetett szörnyűségekben részesnek. Elbeszéléseiből kiderül, hogy a Propagandaminisztériumban titkárnőként az ő feladataik közé is tartozott a rendszer által elkövetett kegyetlenségek eltusolása, a háborúban elért sikerek felnagyítása és az ellenséges csapatok által elkövetett kegyetlenségek felnagyítása.

A könyv Thore D. Hansen, német újságíró előszavával kezdődik. Hansen politológiát és szociológiát tanult Hamburgban és Bostonban. A könyv utolsó harmadában az újságíró kutatásokkal és cikkekkel alátámasztva hasonlítja össze az 1920-as év végén, 1930-as években lezajló folyamatokat az Egyesült Államok és Európa közelmúltbeli politikai és szociológiai történéseivel.

Be kell valljam, hogy irreleváns érzéseket támasztott bennem a könyv. Kezdetben nehéznek éreztem Brunhilde Pomsel elbeszélésének olvasását. Az elbeszélés eleinte csapongott az időben, ami miatt nehézkes volt követnem a történéseket. Először nem szimpatizáltam az elbeszélővel, zavart, hogy teljes mértékben hárítja a felelősséget a döntéseiről. Azonban minél tovább jutottam az elbeszélésében, annál inkább azonosulni tudtam vele, megértettem az általa hozott döntések mögötti érzelmi motivációját. Mikor még az első két fejezetet olvastam, meg voltam győződve róla, hogy bezzeg én másképp cselekedtem volna, nem hajlottam volna meg a környezeti nyomás alatt.

A története előrehaladtával megértettem, hogy valószínűleg én sem cselekedtem volna másként. A rádöbbenésemet csak erősítette Hansen elemzése.

Az összehasonlítás elején ismét nehezen haladtam, úgy éreztem, mintha egy tudományos cikket olvasnék könyv helyett. Az elemzés olvasása közben tudatosult bennem, hogy mekkora a hasonlóság az 1930-as években, a háttérben zajló történések és a napjainkban lejátszódó események között. A Hansen által megfogalmazott tények hitelességét a hivatkozott cikkek és kutatások is erősen alátámasztották. A könyv végére lebetonozódott bennem, hogy a kezdeti előítéletem és haragom Pomsel ellen milyen téves is volt. A napjainkban történő változásokat nézve én is ugyanolyan vagyok mint ő, csak a modern árnyalatokkal megszínezve.

Összefoglalva tehát, elgondolkodtató élményben volt részem a könyv olvasása közben, melyből egy alapos önvizsgálattal jöttem ki. Szívemből ajánlom a könyvet, bár tudd, hogy valószínűleg te is megkérdőjelezed magad az olvasása közben és után is.