"Felkavaró ​történet igazságról, hazugságról és a boldogság kereséséről.

Amikor a vámosok megtaláltak a francia határon egy kamion rakterében lapulva koszosan és büdösen, tizenkét éves voltam. Fogalmam sem volt róla, hogy az útlevelem hamis, és néhány papagáj módra ismételt francia szó kivételével csak oroszul beszéltem. Nem tudtam elmagyarázni, hogyan jutottam el a Kaukázusból idáig, az emberi jogok és Charles Baudelaire hazájába. A legnagyobb baj, hogy útközben elveszítettem Gloriát. Gloria Bohème-et, aki azóta vigyázott rám, hogy anyám meghalt. Vele a háború, a határok, a nyomor és a félelem ellenére szabadon éltem. Rettenetesen hiányzott nekem, de nem mondtam le a reményről, hogy egyszer megtalálom ezt a hatalmas szívű asszonyt, aki elvarázsolta az életemet."

Keresem, de nehezen találom a szavakat. A borító egyáltalán nem adja vissza a könyvnek azt a mélységét, amit olvasás alatt átéltem. Egy gyermek szemén keresztül láthatjuk, milyen is háborús menekültként élni - napról napra, nem tudva mit hoz a holnap. Szerencsére egy csodás asszony karolja fel, aki segít elkísérni őt ezen a hosszú, kudarcokkal teli úton, hogy végre megtalálja az igazi édesanyját.

"Tudja, hogy nem szabad összetörni az álmaimat, különben még egy darabot elveszítek a szívemből, és a végén már csak morzsák maradnak belőle."

Maga a regény igazán rövid, csupán 180 oldal, mégis mennyi életigazság elhangzott benne...

Szívszaggató látni, hogy egy kisgyermek miként éli meg a folytonos menekülést, a szerettei elvesztését. Mégis felemelő az a gyermeki naivitás ahogy Blase Fortune a veszteséget éli meg, mennyit jelent a hit és a remény. Nem lenne szabad egy gyermeknek ennyi szenvedésen keresztülmennie. Felkavaró miként hat a háború, főleg annak tudatában, hogy jelenleg is nem messze tőlünk hasonló események zajlanak. Nem tudtam elkövetkeztetni a mai valóságtól, hogy vajon hány gyermek osztozik ugyanebben vagy épp hasonló sorsban. Nekik még gondtalanul kellene élvezni a gyermeki éveiket, hallomásból se lenne szabad ismerniük a halál, éhezés, kirekesztés, menekülés fogalmát. 

Emellett pedig Gloria viselkedése is példaértékű, az utolsó leheletéig bátran küzdött, hogy Blase-nek a legjobbat adhassa. Tanulságos történet egyben az anyai szeretetről és önfeláldozás határtalanságáról. 

Most, hogy az utolsó oldalt is elolvastam, egyszerűen csak hálát adok azért a békés életért, amit én és a családom élhetünk. Minden nap van mit ennünk, van fedél a fejünk fölött, biztonságban vagyunk és szerethetjük egymást. Néha az ilyen aprónak tűnő dolgok másnak a mindenséget jelentené.

Számomra ez a könyv a mély gondolatai miatt és a mondanivalója miatt kedvenc lett, és ajánlom mindenkinek elolvasásra! Nem tudtam könnyek nélkül befejezni, és biztosan újra fogom olvasni! 

"Odalépek hozzá. Lehajolok, hogy megcsókoljam mozdulatlan homlokát. A hatalmas bánat ellenére, ami letaglóz, elmosolyodom, és megszorítom a kezét, nagyon erősen. Mindazok között, amit tőle kaptam, ott van a csalhatatlan orvosság a csüggedés ellen: a remény. S ekkor, miközben kicsordulnak a könnyeim, megígérem neki, hogy úgy élem az életem, ahogy ő tanította. Mindig csak menni előre.

Új látóhatárok felé."

Az első oldaltól egyfajta nyomasztó érzés kerített hatalmába. Fontos és egyben nehéz témákat boncolgat Kuang: elnyomás, kihasználás, rabszolgaság, kizsákmányolás, rasszizmus és még sorolhatnám. Ezek mind egyenként is nehéz témák, nemhogy egyszerre szembesüljön vele az olvasó. A cselekmény lassú folyású, amit az elején még élveztem is. Úgy gondoltam ez kell is ahhoz, hogy teljes mértékben azonosulni tudjunk Robin helyzetével, mi is elmélyülhessünk ebben a társadalmi helyzetben és pontos képet kapjunk arról, milyen is egy kutató/professzor élete - milyen kitartás és eltökéltség kell ahhoz, hogy valaki ezt az utat végig tudja csinálni. Érdekes volt, ahogy R.F. Kuang átadta a rengeteg kutatómunkával összegyűjtött információt, úgy éreztem én is gazdagodom tőle, és mást nyújt, mint az átlag olvasmányaim. 

Csakhogy a kezdeti lelkesedés alább hagyott, egy idő múlva egyre nehezebben tudtam értékelni a szavak jelentésének hosszú fejtegetését, elkezdett untatni. Mintha egy hullámvasúton ültem volna... Körülbelül a 200. oldalnál tarthattam, mikor erősen elgondolkodtam, abbahagyom az olvasását. Annyira tömény volt minden egyes oldal, az érdeklődésemet elvesztettem, és azt éreztem, már szenvedés az olvasás. Erre a legjobb példa, hogy már szívesebben álltam neki takarítani, mint hogy folytassam. Aztán valahogy túllendültem rajta, és folytattam. Talán csak dacból nem akartam feladni.

Swift egyre inkább keresi a helyét, egyszerre gyűlöli és imádja Bábelt, és a Hermész kiutat kínál neki. Csakhogy fel tudná-e adni azt a kényelmet és tudásszomjat, amit a Bábelben mind kielégíthet? Szembe tudna-e menni az Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézettel, hiába tudja mennyire kihasználják őt? 

"A hatalom nem a toll hegyén található. A hatalom nem cselekszik a saját érdekei ellen. A hatalmat csak olyan ellenszegüléssel lehet térdre kényszeríteni, amilyet már nem tud figyelmen kívül hagyni. Nyers, tántoríthatatlan erővel. Erőszakkal."

Az események a továbbiakban sem lettek gyorsabbak, nem indult be a gépezet, továbbra is tartotta a lassú építkezést. Kisebb meglepetéseket okozott, de semmi eget rengetőt.

Végigrágtam magam a 628 oldalon, talán az utolsó 100-150 oldal alatt kicsit ismét jobban lekötötte a figyelmem, de számomra ez volt az idei évem legrosszabb olvasmánya. Jelen esetben nem találkozott a kereslet a kínálattal, nem én voltam ennek a regénynek a célközönsége, és ezt követően ha azt látom bármelyik könyvnél, hogy a dark academia típusába tartozik, háromszor átgondolom biztos el szeretném-e olvasni. 

R. F. Kuang munkásságát elismerem és tisztelem, egyértelműen brutál sok energia, kutatómunka előzte meg a regény megírását, de nem hiszem, hogy a jövőben olvasni fogok tőle. Mély nyomott hagyott bennem, de nem úgy, ahogy szerettem volna. 

1828, Kanton. Robin Swift elárvul a kolera következtében, és hamarosan Londonban találja magát a titokzatos Lovell professzornak köszönhetően. Ott éveken keresztül tanul latint, ógörögöt és kínait, hogy felkészüljön a napra, amikor beiratkozik a patinás Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézetébe – más néven a Bábelbe. A torony és annak hallgatói a fordítói világ szíve, és ami még fontosabb, a mágiáé is. Az ezüstmunka – a fordítások közben elsikkadó jelentést ezüstrudak segítségével hasznosító tevékenység – a briteket páratlan hatalommal ruházta fel, mivel ezt a misztikus eljárást a Birodalom gyarmati terjeszkedésének szolgálatába állították.

Robin számára az Oxford utópia, amely által tudásra tehet szert. A tudás azonban meghajol a hatalom előtt, és mint Britanniában nevelkedett kínai rájön, hogy a Bábelt szolgálni nem jelent mást, mint elárulni a szülőföldjét. Ahogy halad a tanulmányaival, Robin a Bábel és az árnyak közt rejtőző, a birodalmi terjeszkedést megállítani akaró szervezet, a Hermész Társaság közé szorulva találja magát. És, amikor Britannia alaptalan háborút hirdet Kína ellen az ezüst és az ópium miatt, Robinnak döntenie kell…

Meg lehet változtatni egy nagyhatalmú intézményt belülről, vagy elkerülhetetlen az erőszak, ha forradalomról van szó?"

"Egy rablás…

Egy medál…

Egy szerződés…

Sarah csupán gyerek volt, amikor elrabolták, és elvesztette az emlékeit. Tíz évvel később tolvajként él, és azt tervezi, hogy új életet kezd Amerikában Tessával, akit húgaként szeret.

Csakhogy minden terve meghiúsul, amikor Tessa eltűnik, őt pedig eladják egy titokzatos idegennek. Vajon mit akar tőle ez a férfi? Létezhet olyan egyezség közöttük, ami segíti Sarah-t?

Aiden egy otthonvilágát elhagyó égi, aki évek óta kutatja a szervezetében keringő méreg ellenszerét. Éppen kirabolják, amikor megpillantja gyógyulása kulcsát: egy medált.

Hirtelen új lehetőség nyílik meg előtte, amikor megvásárolja a tolvajt, aki kirabolta. Csakhogy Sarah olyan emlékeket és érzéseket ébreszt benne, amiket már rég eltemetett.

Vajon Sarah és Aiden képes segíteni egymást? Az érdekkapcsolaton túl szövődhet köztük igazi szerelem? Visszakapja Sarah az emlékeit? És ha igen, lesz benne köszönet?

Egyedülálló, a régenskorban gyökerező fantasytörténet."

A KMK oldalán egy akció keretében sikerült beszerezem ezt a könyvet, a borító fogott meg elsőként. Ennek oka, hogy sokkal jobban szeretem az egyszerű, letisztult, szolid borítókat, amit ez a regény is képvisel. 

Sarah még gyerek volt mikor elrabolták és tolvajlásra kényszerítették. Emlékei nem voltak a gyerekkoráról, így biztos volt abban, őt is eladták, mint társait. Mindennapos volt számára a félelem, rettegés, éhezés. Ahogy teltek az évek, fiatal felnőtt lett, és bár a klánon belül nem volt helye szeretetnek, mégis egy kislányt pártfogolt, akiben saját magát látta. Csakhogy a kislány, Tessa hibázott, így a Vezér meg akarja büntetni, persze Sarah közbelép. Azért hogy megóvja a kislányt, bevállalja a lehetetlennek tűnő küldetést. Ekkor ismerkedik meg Aidennel, akit sikeresen meglopott, és egy különös fordulatnak köszönhetően hamarosan már a férfi rabszolgája lesz. 

Egyezséget kötnek, Aiden segít Sarahnak visszaszereznie Tessát, cserébe a lány átadja neki az ellopott térképet és a medált, ami Aiden életének kulcsa. A két szereplő teljesen más egyéniség, mégis egymásra vannak utalva, és egy különleges utazásra visznek ezzel minket. Nagyon izgalmas és érdekes volt, ahogy Sarah és Aiden viszonya változik. A kezdeti ellenséges hangnem szinte észrevehetetlenül átalakult. Kedveltem ezt a párost. Aiden igazi úriember, becsületes, követi az értékrendjét, és képes a saját érdekeit mellőzni, hogy a lány biztonságát biztosíthassa.  Sarah nekem néha túl sok volt, zavartak a döntései, számomra kicsit idegesítő volt, de tiszteltem az elszántságát, bátorságát. Talán a két karakter ellentéte is volt az, ami miatt ilyen jól működött közöttük a kémia. 

Kimondottan tetszik, hogy nem egy sorozatról van szó, hanem ugyanazon világban szereplő FOKA tagokat mutat be minden egyes regény. Így nem ért egyáltalán hátrány, hogy nem olvastam Hercz Júlia előző regényét az Arany és Ónixot, bár rajta vagyok a hiányosságaim pótlásán, már beszereztem, sőt, a Gyöngy és Rubinra is leadtam már az előrendelésem. :)

Ismét egy színvonalas magyar író által írt könyvhöz volt szerencsém, ami jól esik a lelkemnek, mivel szerintem van egy fajta előítélet és sokan szívesebben olvasnak külföldi szerzőktől. Remélem idővel ezeket a gátakat le tudjuk rombolni, és nagyobb teret engedünk a hazai íróknak is, mert higgyétek el, Hercz Júlia munkássága is méltó a figyelemre! 

A Gyöngy és Rubin napokon belül, 2023.12.08-án érkezik:

Elinor azóta tudja, hogy ő csupán ízletes falat a démonok számára, amióta gyermekkorában megtámadták. Felnőve csatlakozott a démonvadászokhoz, ám egy nap holtan találja a mentorát. A nyomok egy rókadémonhoz, Lord Merryweatherhöz vezetnek. Elinor bosszútól és félelemtől hajtva saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást.

Shin, Merryweather bárója sosem tudott ellenállni a nőknek, főleg az olyanoknak, akik a legelképesztőbb indokokkal csábítják légyottra. Ám arra nem számított, hogy épp egy bárókisasszony akarja megölni… Már azt tervezi, miképp is fogja behajtani az elmaradt éjszakát, amikor azzal szembesül, hogy gyilkossággal vádolják, és csupán négy hetet kap ártatlansága bizonyítására. És ha mindez nem lenne elég, a kisasszonyról kiderül: nemcsak ismerte az áldozatot, hanem ő a gyöngy, akinek a szívét fel kellene falnia, majd kivonni belőle az esszenciát, hogy segíthesse az otthonvilágában maradtakat.

Vajon be tudja bizonyítani az ártatlanságát? Megtalálják az igazi gyilkost? És mi lesz Elinorral? Meghal, vagy sikerül megszabadulnia az átoktól, ami egész eddigi életét beárnyékolta?

Hagyd, hogy elcsábítson!"

Arany és Ónix:

A lebilincselő és sodró lendületű regény a 19. századi Angliában játszódik, ahol az udvariasság és az életveszély kéz a kézben jár. Miközben a szereplők útra kelnek megmenteni valakit, szinte tapintható az érzéki feszültség, és számos izgalmas helyzetet szül.

A történet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes regénye.

Hagyd, hogy megbabonázzon!"

Ebben a hónapban 9 könyvet sikerült elolvasnunk. Ebből kettőt a Tesóm, hetet pedig én olvastam. Ha szeretnél bővebben olvasni róluk, a borítókra kattintva megteheted.

Tesóm olvasmányai:

 

   

  

Delia Owens - Ahol a folyami rákok énekelnek:

" A ​mágia pusztít. Fellázadunk.

Egyszerű szabályok, kegyetlen rendszer: az alsóbb osztályok kénytelenek tíz évet szolgálni Nagy-Britannia elképesztő erejű urainak. Most, hogy a csillogó elit levert egy lázadást, a közemberek és az arisztokraták is a végső összecsapásra készülnek.

Mindennek középpontjában egy átlagos testvérpár áll: Abi Hadley és az öccse, Luke. Mindkettejüknek megvan az okuk, hogy gyűlöljék a hatalmon lévő Jardine családot. Abi egykor őket szolgálta, most pedig bosszút akar állni egy iszonyú árulásért. Luke-ot merő szeszélyből bebörtönözték, és most az egyetlen reménye az, hogy szövetséget köt a család legifjabb, legerősebb tagjával, a hűvös, kiismerhetetlen Silyen Jardine-nal.

Abi, Luke és Silyen mindent kockára tesznek, hogy véget vessenek a ragyogó, tündöklő zsarnokságnak, és rádöbbennek, ugyanaz a cél vezérli őket. Tetteik megváltoztatják a sorsukat – és minden mást is. De még belegondolni is iszonyú az árba, amit meg kell fizetniük.

Érdekes szövetségek alakultak az elejétől. Gavar megmentette Abit a vérvásáron ezzel egyértelműen szembeszegülve kegyetlen apjával és hatalomra vágyó feleségével. Bár Gavart az első kötettől nem kedveltem, mégis olyan jellemfejlődésen ment keresztül az első rész óta, hogy nem lehetett nem megkedvelni. Abi mivel életét köszönhette Gavarnak, bizalmat szavazott neki, és meggyőzte Midsummert, vegyék be a csapatba az elfogott felkelők kiszabadításához. Az igazán nagy árulások és visszafordíthatatlan események első láncszeme. 

Eközben Luke, Silyen és Eb különös triumvirátusa inkább a Tehetség eredetét és működését vizsgálta és válaszokat kerestek, honnan fakadhat. Ez egy érdekes és egyben fontos szál volt, hiszen hogyan lehetne elpusztítani a Tehetséget ez által a diktatórikus elnyomó rendszert, ha nem ismerik a működését? 

Míg Abi az elnyomás ellen küzd, addig Bouda egyre inkább helyt áll a politikában, ráérez az ízére. Azt éreztem, egyszerűen bármennyire is igyekeznek a felkelők, Bouda mindig egy lépéssel előttük jár, ami nagyon dühített. Ez a kegyetlen, céltudatos mindenre elszánt nő hidegvérrel tervelte ki és csalta csapdába az általam megkedvelt szereplőket. Bármit is tettek a felkelők, egyszerűen mindenre volt jó válasza, a médián keresztül végülis bármit lenyomhattak az elnyomottak torkán. Akár igaz volt, akár nem.  Nehéz volt felvenni vele a kesztyűt a megfontoltsága és előrelátása, na meg persze az egyre erősödő Tehetsége miatt. 

Bár mindannyian különböző úton jártak, mégis az irány egy és ugyanaz volt: megreformálni, újjá építeni a világot. 

Vegyes érzéseim vannak. Imádtam ezt a trilógiát, zseniálisan felépített ez a világ. Szeretem, hogy a szereplők megosztóak, semmi sem fekete vagy fehér. Emellett határozottan érződik a legtöbb szereplőn a jellemfejlődés. 

Mégis azt érzem, a lezárás nekem hiányos, keserédes. Nem vártam és nem is akartam boldog befejezést, nem lett volna méltó a regényhez ha fogalmazhatok így. Szerintem maradtak lezáratlan kérdések,  elvarratlan szálak. Dühít hogy nem tudtam meg pontosan mi lett Silyen és Luke sorsa, csak a képzeletemre van bízva, illetve sejthető. De nekem ez kevés volt, én ettől többet akartam volna tudni, nem csak elhintett morzsákat. Azt éreztem, kicsit cserben lettem hagyva mint olvasó, ennél többet érdemeltem volna. Bár tudom ez a fajta lezárás egyre inkább népszerű, és sokan szeretik is hogy a fantáziájukra van bízva emellett ott lebeghet a folytatás lehetősége is, nekem így mégsem volt kerek. 

Emellett Bouda sem hagyott nyugodni. Minden kegyetlenségben benne volt a keze, lelkiismeret furdalás nélkül gázolt át mindenkin, és bár a legfontosabbtól megfosztották, mégis megkaphatja amiért eddig küzdött: nőként vezetővé válni. 

Nagyon szerettem ezt a trilógiát. Izgalmas, cselekmény dús és magával ragadó volt. Egyben fordulatban gazdag, kiszámíthatatlan.

Örülök hogy lehetőségem volt elolvasni és elmélyedni ebben a világban, kihagyhatatlan élmény volt. :)

“Csak ezt az örök kérdést, hogy bűnös vagyok-e,

ezt nagyon korán megválaszoltam. Nem, nem

vagyok bűnös. Egyáltalán nem. Miben lennék az?

Nem, nem tekintem magam bűnösnek.Hacsak az

egész német népet nem vádolják azzal, hogy végső

soron ő tehet ennek a kormánynak a hatalomra

kerüléséről. Arról mindenki tehet. Én is.”

- Brunhilde Pomsel

Brunhilde egy középosztálybeli porosz család legidősebb, egyedüli lány gyermekeként töltötte el gyermekkorát. Mivel Berlin egy jobb negyedében éltek, így nem érintette jelentősen őket az első világháború okozta éhezés, édesapja is épen tért haza az orosz frontról. Visszaemlékezéseiben erre a tényre, illetve naivitására eredezteti vissza az életében később hozott döntéseit. 

A Goebbels titkárnője voltam című könyv az Egy német sors (Ein deutsches Leben, 2016) című dokumentum filmre épül. Pomsel tényszerűen mesél az életéről, és a fiatalsága alatt lezajló változásról, majd a nemzetiszocialisták által vezetett Németországról.

Az elbeszélései során végig a sorsra, véletlenekre és a kötelességre hárítja a felelősséget, nem érzi magát a hitleri rendszer által elkövetett szörnyűségekben részesnek. Elbeszéléseiből kiderül, hogy a Propagandaminisztériumban titkárnőként az ő feladataik közé is tartozott a rendszer által elkövetett kegyetlenségek eltusolása, a háborúban elért sikerek felnagyítása és az ellenséges csapatok által elkövetett kegyetlenségek felnagyítása.

A könyv Thore D. Hansen, német újságíró előszavával kezdődik. Hansen politológiát és szociológiát tanult Hamburgban és Bostonban. A könyv utolsó harmadában az újságíró kutatásokkal és cikkekkel alátámasztva hasonlítja össze az 1920-as év végén, 1930-as években lezajló folyamatokat az Egyesült Államok és Európa közelmúltbeli politikai és szociológiai történéseivel.

Be kell valljam, hogy irreleváns érzéseket támasztott bennem a könyv. Kezdetben nehéznek éreztem Brunhilde Pomsel elbeszélésének olvasását. Az elbeszélés eleinte csapongott az időben, ami miatt nehézkes volt követnem a történéseket. Először nem szimpatizáltam az elbeszélővel, zavart, hogy teljes mértékben hárítja a felelősséget a döntéseiről. Azonban minél tovább jutottam az elbeszélésében, annál inkább azonosulni tudtam vele, megértettem az általa hozott döntések mögötti érzelmi motivációját. Mikor még az első két fejezetet olvastam, meg voltam győződve róla, hogy bezzeg én másképp cselekedtem volna, nem hajlottam volna meg a környezeti nyomás alatt.

A története előrehaladtával megértettem, hogy valószínűleg én sem cselekedtem volna másként. A rádöbbenésemet csak erősítette Hansen elemzése.

Az összehasonlítás elején ismét nehezen haladtam, úgy éreztem, mintha egy tudományos cikket olvasnék könyv helyett. Az elemzés olvasása közben tudatosult bennem, hogy mekkora a hasonlóság az 1930-as években, a háttérben zajló történések és a napjainkban lejátszódó események között. A Hansen által megfogalmazott tények hitelességét a hivatkozott cikkek és kutatások is erősen alátámasztották. A könyv végére lebetonozódott bennem, hogy a kezdeti előítéletem és haragom Pomsel ellen milyen téves is volt. A napjainkban történő változásokat nézve én is ugyanolyan vagyok mint ő, csak a modern árnyalatokkal megszínezve.

Összefoglalva tehát, elgondolkodtató élményben volt részem a könyv olvasása közben, melyből egy alapos önvizsgálattal jöttem ki. Szívemből ajánlom a könyvet, bár tudd, hogy valószínűleg te is megkérdőjelezed magad az olvasása közben és után is.