A vágyak élete
groteszk
Harmatcsepp
milyen könyvet olvassak
Salvador Dalí
szürreális
Thomas Glavinic
Thomas Glavinic - A vágyak élete
Thomas Glavinic - A vágyak élete
„Nem vagyok
tündér, és ez itt nem mese.”
Jonas teljesen átlagos, hétköznapi életet él. Van két kisfia,
felesége és szeretője, szövegíróként dolgozik egy reklámügynökségnél, nem
nagyon szereti a munkáját, de nem is nagyon ért hozzá. Míg egy napon, a parkban
eltöltött ebédszünetben oda nem lép hozzá egy férfi, azzal, hogy teljesíti
három kívánságát… Glavinic írásmódjának jellemző vonása, hogy mindig valami
geg, valami jól ismert toposz indítja el a történetet, amely aztán egyszer csak
váratlan fordulatot vesz, és alaposan kicselezi az olvasó elvárásait. A vágyak
élete groteszk és szürreális, szép és kegyetlen könyv, amely az álmok
szenvtelen pontosságával beszél a vágy, a szorongás, a szerelem és a bűn
természetéről.
Nemrégiben tettem szert erre a könyvre, egy leértékelés
során jutottam hozzá. Mikor megláttam, beleszerettem a borítóba, így
gondolkodás nélkül hazahoztam. Mielőtt nekiálltam volna a könyvnek, kíváncsi
voltam, Ti hogy vélekedek róla. Hát nem sok pozitívat találtam… Szóval nem is
fűztem túl sok reményt ahhoz, hogy a kedvenceim közé kerüljön.
Könyvünk főszereplője, Jonas nem éppen egy említésre méltó
karakter. Egy csalfa férjet alakít, aki szürke kisegérként éli a mindennapokat,
csak szeretője mellett borul virágba pár órácskára. Maga az alaptörténet, hogy
egy ismeretlen férfi azt mondja, teljesíti három kívánságát, nagyon izgalmasnak
tűnt. Egyből elkezdett járni az agyam, hogy vajon nekem mi lenne az a három
kívánság? Vajon jól választanék ha
sürgetnének, és nem lenne időm átgondolni? Nagy feladatnak bizonyulna. De Jonas
nem töri soká a fejét, elkezdenek záporozni a jobbnál jobb kívánságai. -.-’’
És azt hiszem itt vesztettem el fonalat... Annyira
szürreális volt az egész könyv, hogy bármilyen szégyen, nem tudtam kibogozni a
mondanivalóját. Pedig törekedtem. Napokig gyűrtem a lapokat, feladta a leckét.
De nem mentem semmire vele… Az egész egy se eleje se vége regény. Alkalmanként
azért vissza-vissza tértem a könyv világába, és felcsillant a szemem, hogy végre
megvan az a fonál. De mire elkaptam volna, megint nyoma veszett.
Sajnos nem tudok túl sokat mesélni a könyvhöz fűződő
élményeimről, mert bár sok időt ültem fölötte, nem maradt meg belőle semmi. (Kivéve
az a sok olvasási póz, ami végig kísért a könyv alatt. :D)
Azért elárulom, találtam némi pozitívat is a könyvben.
Tetszett, ahogy az ottani embereket jellemezte. Senkit nem érdekel senki, és semmi.
Az emberek nem vállalták a felelősséget tetteikért. És talán a legszomorúbb,
hogy hiába vagyunk tömegben, talán néha úgy vagyunk a legmagányosabbak, mert senkit sem érdeklünk...
Szomorú, de tökéletesen jellemezte a társadalmunkat. Szóval részemről volt némi pozitív tanítása is, mert nem akarok olyan ember lenni, mint akik a könyvben szerepeltek. Szörnyű, elrettentő példák voltak. Nem akarok olyan fásult lenni, hogy nem tudom értékelni a körülöttem levő barátokat, családot.
Az első oldaltól az utolsóig úgy éreztem magam, mintha
Salvador Dalí valamelyik szürrealista festményébe kerültem volna, és nem
találtam a kijáratot.
Ha jót akartok magatoknak, nagyon sajnálom, de nem ajánlom,
hogy a kezetekbe vegyétek. Azt kell mondjam, ismét egy jó lecke volt, hogy nem
minden a külső. Szóval tanuljatok a hibámból, és válasszatok szerencsésebben!
10/4
Egy kis érdekesség:
 |
| Salvador Dalí |
Salvador Felipe Jacinto Dali 1904. Május 11-én Spanyolországban, Figuerasban született. Igen korán megmutatkozik utánozhatatlan tehetsége, ugyanis már 1918-ban, mintegy tizennégy évesen kiállít. A Madridi Képzőművészeti Akadémiára jár, azonban a tanári-karral több alkalommal is összetűzésbe kerül, így néhány igencsak viharos év elteltével kizárják onnan. Madridban barátságot kötött García Lorcával, Barradasszal, Bunuellel és más alkotókkal. 1929-ben Párizsban telepedett le, ahol kapcsolatba került a szürrealisták csoportjával, majd csatlakozott is hozzájuk. Ebből a korból való vásznaival (A nagy önfertőző, Az emlékezet állandósága) néhány kritikusa szerint legjobb műveit alkotta meg. Ekkor dolgozta ki a maga paranoiás kritikus módszerét, amikor irracionális kényszerképzeteit hagyja érvényesülni, de éber logikával választ közülük. Egymást követően nyílnak meg kiállításai Párizsban, New Yorkban, Londonban. 1936-ban a TIME magazin címlapjára kerül. 1939-ben a New Yorki Metropolitan Opera bemutatja a Bacchanália című balettet, amelynek díszleteit maga Dalí formálja meg. 1940 és 1955 között az Egyesült Államokban élt, ahol megalapozta művészi tekintélyét. Spanyolországba visszatérvén elvonult a nyilvánosság elől. Egyetlen társa Elena Diakonova (Gala) maradt, aki egykori barátjának, Paul Éluardnak volt a felesége. Ő lett a múzsája, és őt örökítette meg számtalan portrén. 1960-ban megfesti nagyformátumú misztikus mesterműveit, többek között Az ökumenikus zsinatot. 1971-ben Clevelandben megnyílik a Salvador Dalí Múzeum. 1989-ben szülővárosában, Figuerasban tér örök nyugovóra. Végrendelete értelmében birtokát, műalkotásait és teljes vagyonát a spanyol államra hagyja.
0 megjegyzés