Harmatcsepp
Kovács Eszter
Let's kifli
magyar
Kovács Eszter - Let's kifli
"Van egy lány. Londonban él, egy cukormázas városban, melynek színpompás felszíne csupa meglepetést rejt. Különös barátságok és édes-bús szerelmek szövődnek itt, a honvágy hazájában, a már nem is olyan új otthonban.
Egy kivándorlás ismerős, mégis líraian egyedi története egy lányról, no meg például a brit fiúról, aki hozzábújva félig magyarul, félig angolul azt suttogja a fülébe: Let's kifli!
A kötet az Athenaeum Kiadó „Magyarok külföldön" sorozatának nyitó darabja, izgalmas élménykalauz mindenkinek, aki menni, vagy éppen maradni szeretne."
Már a megjelenés óta szemeztem ezzel a könyvel, így nagy volt a boldogság, amikor a könyvtárban rábukkantam. Hazaérve egyből bele is merültem...
Mi az első gondolatom a könyvel kapcsolatban? Egyedi. A fejezetek mind egy-egy rövidebb novella, ami nem a megszokott E/1-ben kerül elmesélésre, hanem E/3-ban "a lány"-ként emlegeti magát (?). Igen, abban sem vagyok biztos, hogy a saját emlékeit olvashatjuk. Persze biztos, hogy a nagy része emlékképekből épül fel, hiszen egyébként hogyan tudna ennyire pontos képet adni Londonról. Viszont szerintem sok kép került kiszínezésre.
A könyv első fele tetszett, mert izgalmasak találtam már csak a stílusa miatt is. Majd ahogy haladtam az oldalakkal, nem sokkal a fele előtt csúcsosodott, és onnan úgy éreztem, a minőség rohamos romlásnak indult. De az is lehet, hogy csak meguntam a néha semmit mondó történeteket, és már kevésbé tudtam értékeli azt, amit adott.
Őszintén kicsit rosszul is éreztem magam, mert az új évben (bár még csak 20 nap telt el), több olyan könyv volt a kezemben, ami nem igazán tetszett, és néha úgy éreztem, fuldoklom az olvasásuk közben. De utána rájöttem, ennek az az oka, hogy az utóbbi időben 'túl sok' jó könyvhöz volt szerencsém, és amiatt sokkal mélyebb nyomot hagynak a rosszabb könyvek.
Nem mondom, hogy ne olvasd el. Azt hiszem ez a könyv olyan, mint a máj. Bár csúnya hasonlat, de van akinek nagyon tetszik, és van, akinek nagyon nem. Így Te is csak úgy tudod eldönteni, hogy melyik táborhoz tartozol, ha adsz egy esélyt neki. :)
Továbbá mindenképp szeretném még kiemeli, hogy nem igazán jártam külföldön, így Londont sem jártam, csak a filmekből és a könyvekből ismerem. Viszont ez a könyv elolvasása után azt hiszem egy tisztább képet kaptam, és nem csak a mézes-mázos mű Londont.
Egyébkét pedig nagyon jó ötletnek tartom, hogy az Athenaeum Kiadó lehetőséget ad külföldi magyaroknak is ezzel a sorozatával!
Egy kis érdekesség: Különböző országok számunkra érdekes szokásai:
Írország: A fura szokásaikról talán nem annyira ismert íreknél tapasztalható a következő szokatlan dolog a buszközlekedésben. Nem, nem azt akarjuk elmesélni nektek, hogy le kell inteni a buszt ha fel akarsz rá szállni, az más helyen is ‘divat’. Az ír leszállási etikettre szeretnénk felhívni a figyelmeteket! Szokás, sőt elvárás, hogy a leszálló utasok megköszönik az utazást a buszsofőrnek. Ez a reggeli csúcsban úgy néz ki, hogy sofőrünk kb. 25-30 izmos ‘Thank you!”-val lesz gazdagabb minden egyes megállónál. Egyesek szerint egyszerűen meg kell köszönni a sofőrnek, hogy épségben hazavitt minket, mások szerint ez egy szolgáltatás, ha hiánytalanul teljesítik, jár érte a dicsérő szó. Úgy, ahogyan a boltosnak, a kocsmárosnak, a postásnak vagy a pincérnek és még sorolhatnánk. Mindenesetre szerintünk furcsa ez a köszöngetés dolog, pláne, ha belegondolunk, hogy milyen lenne Magyarországon, mondjuk a ‘piros hetesen’ az első ajtónál leszálló pesti utazó közönség szájából hallani a sok-sok ‘köszönömöt’!
Spanyolország: A spanyol viselkedési norma két területen tér el a leginkább a magyartól: az időhöz és az emberekhez való viszonyulásban. A késés része a kultúrának, ha megbeszélünk egy találkozót, nem érdemes pontosan menni, mert valószínűleg senki sem lesz még a helyen. A találkozók időpontja is furcsának tűnhet, elég gyakran csinálnak a spanyolok programot éjjel 11-12 körül, amikor a magyarok általában már hazafele ballagnak. Nem isznak sok alkoholt, visszafogottak, kevés édességet fogyasztanak; a mértékletesség az étkezésben és ivásban kimondott nemzeti erény. Viszont változatosan étkeznek, és míg mi magyarok féltve őrizzük a saját tányérukat, addig ez a fogalom Spanyolországban csak elvétve létezik. Mindenki szabadon belekóstolgat a másik ételébe, lényegében ezen alapul a tapas kultúrája. Kimondottan társasági lény a spanyol, a buszon nem azokat az üléseket foglalják el, ahol üres mindkét szék, hanem azt, ami mellett már ül valaki, és még Barcelonában is köszönnek a buszsofőrnek felszálláskor. A spanyolok nagyon beszédesek és nyitottak, illetlenségnek számít nem csevegni. Még egy hivatalos munkahelyi első napon is végigpuszilják az újonnan jövőt bemutatkozásképpen, senki sem fog kezet fogva üdvözölni.
A család szent nekik, és ugyan egy bárban bármikor, bármilyen időpontban lehet velük találkozni, a lakásukba nem hívnak meg, csak nagyon közeli barátokat, családtagokat. A barátoknak, közeli ismerősöknek pedig nem illik nemet mondani, olyankor inkább elkezdenek magyarázkodni, hogy az van, hogy…, olyannyira, hogy a NEM körülírását gyakran kimondottan gyakorolják a spanyolórákon.
- Apero (forrás: boulangerie-patisserie-suisse.com)
Franciaország: A WC-papírt használják zsebkendőként. Sosem fogjuk megérteni miért, hiszen az abszolút alkalmatlan orrfújásra. A sztereotípiát részben igazolva, a franciák valóban nem figyelnek annyira oda arra, hogy minden nap zuhanyozzanak, tisztelet a kivételnek. A TV-ben pár éve egy dezodort a következő “szlogennel” reklámozták: “Nincs idő minden nap zuhanyozni. Használd a XY dezodort!”
Előfordulhat, hogy 4-5 órás családi étkezéseket csapnak a franciák. Sorrendben: előétel, bor, első fogás, bor, második fogás, pezsgő, desszert, bor és pezsgő kifulladásig. Étkezés előtt valamiféle aperitifet fogyasztanak és utána jön az ebéd vagy vacsora. A bank étkezdéjében, ahol tudósítónk dolgozik, bort is lehetett kérni az ebéd mellé. Vidéken két órás az ebédidő, sokan hazamennek ebédelni a munkából. Előbbi nagyon szimpatikus, az viszont már sokaknak nem annyira, hogy Franciaországban átlagosan maximum húsz fokig fűtenek, így elég hidegek a lakások.
Barcelona: Szieszta időben a boltok zárva vannak 14:30 és 16-17:00 óra között. Vacsorázni este 10-11 körül szokás, így mindazok, akik nemrég érkeztek ide, rendszeresen éhen akarnak halni, mire étkezésre kerül sor. Sok klubban olyan szigorú a dresszkód, hogy nem is engednek be, ha nem vagy úgy kiöltözve, mintha bálba mennél. Ráadásul mindezért el is kérnek kb. 18-25 eurót. Láttunk olyat is, hogy magassarkúban ingyenes a belépés, lapos szandálban viszont fizetni kell! Vasárnap minden zárva tart, csak a kínaiak vagy pakisztániak által üzemeltetett boltok és zöldségesek vannak nyitva. Hiába a turisták augusztusi rohama, rengeteg üzlet, sőt még bár is végig zárva van ebben a hónapban. A lakások nagy részében nincsen fűtés télen.
Franciaország, Spanyolország: A bankkártyát nem kell átadnunk a boltosnak, hanem azt magunk kezeljük, így fizetünk vele.
Malajzia: Malajziában az emberek nem használnak zsebkendőt. Kis mennyiség esetén ez apró szipogásokkal kezelhető, megfázás, csípős ételek fogyasztása és berögzült rossz szokások esetén azonban komoly szívó erőt kell kifejteni a váladék visszatartásához, ami elég kellemetlen hanghatásokkal jár. Amikor a férfiak teszik ezt, az kevésbé zavaró, viszont amikor gyönyörű nők gurguláznak és nyelnek le ilyen feleslegeket, akkor bizony kerekedik az ember szeme. Kezdetben ez idegesítő, főleg ha az ember éppen étkezik, de idővel megszokható, hosszabb idő után pedig már fel sem tűnik.
Dél-Korea: Dél-Koreában elég a reptérre kitenni a lábunkat, hogy szembe jöjjön egy furcsa szokás: a koreaiak nem évszaknak megfelelően öltöznek, inkább a divatnak. A nyári hőségben is lehet látni kardigános, kabátos vagy téli pulóvert viselő diákot, a februári nulla fokokban pedig van, aki nyári szandálban mászkál. Másik számunkra fura szokás lehet, hogy a nők, mikor beszélnek, sokszor a kezükkel takarják a szájukat. Ez például tanítás közben elég zavaró lehet. Azt viszont egyáltalán nem bánja a környezet, hogy akkor is takarják a szájukat, mikor például a metrón telefonálnak.
Sajnos köpködnek az utcán, amit sok esetben hanghatás is megelőz, így ha valaki mögötted is sétál, mindig tudhatod, hogy mit művel. Az orrukat nem fújják túl gyakran, nemre való különbség nélkül inkább szívják. Az utcán sétálva sokszor lehet látni, ahogyan a koreaiak leguggolva várják a buszt, vagy a zebránál a zöld jelzést.
- Hongi (forrás:swaindestinations.com)
Új-Zéland: Magyarországon üdvözlésképp általában két puszit adunk. A britek például csak egyet szoktak. Új-Zélandon viszont azok között, akik nincsenek közeli barátságban, semmilyen fizikai rituálé sincs, még a férfiak sem fognak kezet. Ha valakivel közeli barátságban vagy (ezt nehéz felismerni, hogy mikor), akkor megölelik egymást, de csak fél oldallal, tehát, például valaki a jobb karjával átöleli a másik bal vállát. Tudósítónkkal előfordult már az is, hogy mivel sok az európai bevándorló, és van, aki az ölelés közben puszit is ad, az már csak a fülére sikerült.
Az igazi új-zélandi őslakos, maori üdvözlés nem a Hakatánc, hanem a Hongi. Az történik, hogy a két ember összeérinti az orrát és a homlokát.
Jemmett-Szatmári Lilla szerint ez nagyon szép, és jó érzés is. Próbáljátok ki valakivel! Leginkább hivatalos maori ceremóniákon látható, de biztosan maori családokban is megejtik néha.
Itt nem úgy kínálják az ételt, mint Magyarországon. Ha egyszer megkérdik, kérsz-e még, és te udvariasan azt mondod, hogy “á, nem”, senki sem fog unszolni. Sőt, még el is mondják, hogy milyen jó, hogy ilyen sok süti maradt, el tudják vinni a holnapi vendégségbe. A másik, ha vendégségbe mész, és viszel ajándékba csokit vagy sütit, de nem fogy el, akkor hazamenetelkor visszaadják azt. Ez elsőre bántó volt Lillának, hiszen ez nálunk azt jelenthetné, hogy „köszönjük, elég gusztustalan ez a süti, inkább vidd haza”. Új-Zélandon viszont inkább csak praktikusan kezelik ezeket a finomságokat, talán nincs is ajándék értéke.
Anglia: „Good morning!” (Jó reggelt!) – köszönt az angol és utánna rögtön kérdezi is: „How are you?”(Hogy vagy?) Az igazság az, hogy az angol embert nem érdekli a hogyléted sem a reggeli, sem a délutáni sem az esti köszöntésnél. Ez csak egy szófordulat. Ami viszont teljesen biztos, hogy ebben a mondat összefüggésben nem tudod őket megelőzni. Mire viszonoznád a köszöntést és válaszolnál a kérdésre az angol illető már tovább is lépett.
A „Teatime” az egyik legfontosabb elfoglaltsága az angol embereknek. Angliában a tea megoldás mindenre. Leesett a gyerek az ágyról és megütötte a fejét? „Don’t panic, have cup of tea!” (Ne pánikolj, igyál egy csésze teát!) Megkaptad álmaid állását? Elütött a villamos? Nyertél a lottón? „Don’t panic, have a cup of tea!” Természetesen a legdrágábból! „Tea is always a good idea.” (A tea mindig egy jó ötlet)
A cikk megírásában elengedhetetlen szerepe volt a következő tudósítóknak:
Vízhányó Katalin, Zsiray Eszter, Vida Zsuzsanna, Schóber Judit,Sinka Zsófia, Jemmett-Szatmári Lilla és Talabérné Fésüs Erika.
Forrás: http://globspot.hu/nezz-szet/fura-szokasok-a-vilag-minden-sarkabol/
~Harmatcsepp~
.jpg)
1 megjegyzés
"Már a megjelenés óta szemeztem ezzel a könyvel, így nagy volt a boldogság, amikor a könyvtárban rábukkantam."
VálaszTörlés"Mi az első gondolatom a könyvel kapcsolatban?"
Nem könyvel, hanem könyVVel... Pfff...
Hogy azt az analfabéta k... a...t!