Swift

Hidas Bence - És ​mindent betemet a hó

Ígéretesnek tűnt az első könyves szerző, Hidas Bence regénye. A molyon lényegében csak pozitív visszajelzést kapott, és mivel szerettem volna egy jó krimit olvasni, így esett erre a választásom. 

Budakeszin rettenetes gyilkosság történt, így Pinelli Károly és Márzay Ottó lett megbízva azzal a feladattal, hogy megtalálja a gyilkost. Csakhogy egy kis faluban mindenki tud mindent, és mindenkinek van véleménye mindenről, így az ott lakó emberek nem könnyítik meg a nyomozók munkáját. 

Egyértelműen komoly kutatómunka előzte meg a regény megírását, mégis valahogy engem nem tudott elérni. Sajnos a szereplőket nem éreztem magamhoz közel, és ebből fakadóan a regénnyel is nehezebben azonosultam. Pedig valóban voltak jó fordulatok, a cselekmény nagyon szépen fel lett építve, a gyilkosságok kellően nyomasztóak voltak.

Maga a helyszín és időbeli ábrázolás szerintem nagyon hiteles volt, a nyelvezete pedig érdekes, ahogy a sváb nyelv keveredett a magyarral. Örülök, hogy egyébként egy magyar szerző végre itthoni helyszínt választott a regénye helyszínéül, ez manapság egyre ritkább. 

Őszintén sajnálom hogy nem sikerült most ehhez a regényhez kapcsolódnom. 

Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images