Előre le kell szögeznem, hogy a Percy Jackson és az olimposziak az egyik kedvenc könyvsorozatom, és mikor Rick bácsi folytatta Az olimposz hőseivel Percy és a többiek történetét, abszolút nem okozott csalódást. Totálisan megvett kilóra, és ha nagyon nagyon rosszindulatú lennék, akkor sem adhatnék tíznél kevesebb pontot erre a könyvre, úgyhogy aki mocskolódást jött volna olvasni, az fordulhat is vissza. Bocsi.

Nem hinném, hogy bárkinek be kéne mutatnom, miről is szól Riordan világa, és hogy ki is az a Percy Jackson. (Ha mégis kéne, akkor a címre raktam egy linket, ami a moly.hu-ra vezet, ott olvasható a könyv rövid összefoglalója.)

Az elveszett hős után a Neptunusz fia következett Az olimposz hősei sorozatban, és végre megkaptam azt, ami az első könyvben nagyon hiányzott: Percyt. Sosem gondoltam volna, hogy hiányolni fogom, de igen, nagyon jól esett végre újra találkozni vele és az ő részeit olvastam a legszívesebben. Az új szereplők az elején nem voltak túl szimpatikusak, Hazelnek nem nagyon sikerült a szívembe lopnia magát, és az elején kifejezetten unalmasnak tartottam a visszaemlékezős részeit, így örültem, mikor már nem jött több, utána sokkal jobb volt maga a karakter is. Frank pedig nagyon jó példa volt a felemelkedésre, és arra, hogy bárkiből lehet hős. A végére azért megkedveltem a srácot, bár lényegesen ront a helyzeten, hogy Árész, vagyis Mars fiáról van szó.

Az élet csak azért értékes, mert véget ér, kölyök.

És ha már az Árész/Mars szitunál tartunk, akkor elérkeztünk a következő ponthoz is, melyről muszáj beszélni. Az alapkoncepció, hogy Héra/Júnó egyesíteni akarja a két tábort, nagyon király, és Riordan izgalmasan is oldotta meg. A Félvér Tábor után nagyon érdekes volt látni, hogy a Jupiter Tábor hogy működik, hogy mindennek megvan a római megfelelője. Habár én jobban szeretem a görögöket (megszállottan a kedvencem a görög mitológia) még mindig, és az isteneket is a görög nevükön fogom szeretni vagy éppen utálni, teljesen át tudtam érezni, amit Percy is érzett a könyv végén, mikor a csata után végignézett a táboron. Az elején oly idegen területet a végére már én is magaménak tudtam érezni, és valóban úgy éreztem, igen srácok, hazaértünk. (Bár már szeretnék tényleg hazatérni, a Félvér Táborba, úgyhogy remélem a következő részben meg is kapom, amit akarok. :) )

Úgy érzem, hogy kezd kiteljesedni a kép, és már nagyon kíváncsi vagyok a prófécia beteljesedésére, és arra, hogy mi lesz a következő küldetése a heteknek. Várom már, hogy Annabeth és Percy újra együtt sziporkázhassanak, hiszen ők azért sokkal izgalmasabb páros, mint Hazel és Frank, és azt is nagyon várom, hogy Leo újra mosolyt csalhasson az arcomra, őt kedvelem a legjobban az újak közül, és ez vicces, mert nem gondoltam volna, hogy pont Héphaisztosz (vagy akkor már a rómaiak kedvéért Vulcanus ) fia lesz az egyik kedvencem.  És az egyesülő táborok is nagyon várósak, reméltem, hogy kapok majd legalább egy jelenetet még abból, ahogyan a görögök és a rómaiak találkoznak, de ez sajnos a következő könyvre maradt.

Az egyedüli rossz dolog ezzel a sorozattal kapcsolatban, hogy nagyon lassan halad a fordítás, és sokat kell várnunk rá, de totálisan megéri, mert minőségi szöveget olvashatunk, tényleg minden elismerésem a fordítóknak.

Még érdemel pár szót a könyv felépítése is. Aki olvasott már Riordant, az tudja, mire gondolok. Az összes Percy Jackson könyv ezt a tematikát követte, és szerintem ez nem is gond, hiszen nem véletlen ez a hatalmas siker. Nagyon izgalmassá tudja tenni a történetet és a folyamatosan kibontakozó részletek tényleg lekötik az olvasót, legyen az kicsi vagy akár nagy. (Hiszen a könyveket még mindig a gyermekrészlegen árulják.)

10/10 természetesen. :D

Egy már biztos: ősszel az elsők között leszek, akik rögvest megveszik a folytatást, mihelyst lehet.