Thriller rajongók, figyelem! Loreth Anne White újabb regénye jelent meg, amely A csali második része, bár különálló regényként is tökéletesen megállja a helyét. A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából most bemutatjuk mindkét részt, és ha szerencsések vagytok, megnyerhetitek a Sötét csontok egy példányát is. Tartsatok velünk a turné során, és derítsük ki együtt, ki lehet a hidegvérű gyilkos, aki ismét áldozatát szedi!
Fülszöveg:
Hazatér, hogy megoldja az apja halálát övező rejtélyt, és szembenézzen saját sötét múltjával.
Amikor Rebbeca North nyomozó maga mögött hagyta szülővárosát, megfogadta, hogy sosem tér vissza. Az apja látszólagos öngyilkossága azonban arra kényszeríti, hogy megszegje a saját magának tett ígéretet. A hivatalos jelentés szerint Noah North nyugalmazott rendőr agyonlőtte magát, és egy feldöntött lámpással lángba borította magányos kunyhóját. Ám Rebecca képtelen elhinni, hogy az apja öngyilkos lett.
Igaza bizonyításához szüksége van Ash Haugen segítségére, akit valaha elhagyott. De Rebeccát és Asht nem csak összetört szívük köti össze. Valami sötétebb dolog húzódik közöttük, és a nyomozás újra felkavarja a múltat. A nyomok Olivia West és tizenkét éves, nehéz sorsú lánya, Tori otthonába vezetnek. A lány többet tud a gyilkosságról, mint azt bárki képzelné, de túlságosan retteg ahhoz, hogy beszéljen.
És ahogy a hidegvérű gyilkos újra felbukkan a múltból, Rebecca és Ash attól tart, saját titkaikkal is még nehezebb lesz megbirkózniuk.
Merülj el az izgalmaiban!
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó ·416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635976461 · Fordította: Matyola Melinda · Beleolvasó · Megvásárlás
Véleményem:
Az első részt követően biztos voltam benne hogy el szeretném olvasni a folytatást is. Hasonló történetre számítottam, de így elolvasva azt gondolom, most egy teljesen más típusú nyomozásnak lehettünk részesei.
Rebecca aki a rendőrségnél dolgozik, soha nem akart hazatérni a sok csalódást követően. Viszont ezt az erős ellenérzést és egyben elutasítást az apja látszólagos öngyilkossága felborította, és a nő úgy érzi, muszáj megbizonyosodnia arról, mi történt valójában? Persze szinte az első pillanatban összetalálkozik gyerekkori szerelmével, aki elől lényegében elmenekült. A mai napig hatással van az életére az a csalódás, amit a férfi okozott neki, és bármennyire próbál menekülni a múlt elől, a kellemetlen találkozások elkerülhetetlenek...
Szerintem az eleje sokkal lassabban indult be mint az előző résznél, kicsit zavart is hogy nem erre számítottam. Viszont ahogy elkezdődött a nyomozás, egyben a szálak felgöngyölítése, úgy érzem minden eddigi hiányosság pótlásra került. Nagyon érdekelt hogyan fog a múlt és a jelen összefonódni, és milyen titkokat rejtegetnek a kisváros lakói. Hiszen tudjuk jól, egy ilyen kis közösségben nem igazán lehet titkot tartani, és ha mégis valakinek sikerül, akkor nyomós okkal nem került napfényre.
Rebecca és Ash kapcsolata az első pillanatoktól nagyon sérülékeny. Egyszer hittem a férfinak, a következő pillanatban viszont ismét gyanús volt. Nagyon kíváncsi voltam hova fog kifutni ez a kapcsolat, és milyen szerepe lehet Ash-nek Noah halálával kapcsolatban.
Tori, akit az első részben ismerhettünk meg, jelen esetben kulcsszerepet kap. Végre ezáltal az ő oldalát és gondolatait is jobban megismerhettem. Sajnos a helyzete egyáltalán nem egyszerű, borítékolható hogy sok sérülése van már csak az előző könyvben történtek miatt is, de reménykedtem, hogy könnyebben boldogul a talpra állással, mint ahogy valójában történt. Szerencsére egy biztonságos támogatói háttérrel rendelkezik, és így nem süllyedhet túl mélyre, viszont amíg nem akar, addig segíteni sem tud neki senki, hogy lelkileg feldolgozza az őt ért károkat és veszteségeket.
Az előző részben ismerhettük meg Olivia és Cole párosát is, akik most ugyancsak visszatértek pár jelenet erejéig. Jó érzés volt ismét látni őket, és megbizonyosodni arról, hogy az életük végre sínre került, és hogy megtalálták egymás mellett a számításaikat.
Bár ez egy sorozat második része, egyáltalán nem egybefüggő, így önálló könyvként is olvasható. Sőtt ami engem meglepett, teljesen másnak éreztem ennek a résznek a történet kialakítását, dinamikáját. Ha nincs tudomásom arról hogy ez nem egy önálló regény, akkor szerintem fel sem merült volna, hogy egy sorozathoz tartozhat.
Tetszett ez a rész is, legfőképp hogy sokáig homályos volt a gyilkos/ok kiléte, és valóban sok idő kellett ahhoz, hogy alaposan megismerjük az indítékokat, és egy olyan összefüggő képet kaphassunk, amiből már mint olvasó is talán összerakhatom a kirakós darabjait.
Én szerettem mindkét részt, és szívesen olvasok a jövőben is az írónőtől.
Nyereményjáték:
A játék során nincs más dolgotok, mint különböző hírhedt sorozatgyilkosokat felismerni a leírás alapján, és a helyes megfejtést beírni a rafflecopter megfelelő sorába.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
Az én feladványom:
Amerika „legnagyobb” sorozatgyilkosa legalább 360 embert ölt meg saját bevallása szerint 20 év alatt, de 157 emberölésről bizonyították csupán be, hogy ő volt az elkövető. Illetéktelen fegyverbirtoklásért csukták le, de a börtönben mindent bevallott. 2001-ben természetes halállal halt meg a börtönben.
Állomások:
11.27.- Milyen könyvet olvassak? - A csali
11.29.- Könyv és más - A csali
12.01.- Spirit Bliss Sárga könyves út - A csali
12.03.- Milyen könyvet olvassak? - Sötét csontok
12.05.- Spirit Bliss Sárga könyves út - Sötét csontok
12.07.- Könyv és más - Sötét csontok