Kiadó: Talentum House, Ózd, 2023 · 

196 oldal · puhatáblás · ISBN:9786156567222 · 

Illusztrálta: Nagymáté Nádja

Fülszöveg:

„A ​hiány hagyatéka örök sebhely, szemnek láthatatlan, bőrünk alatt a szív környékén hordozzuk, idővel halványul ugyan, de soha el nem múlik.”

Kevés súlyosabb trauma érhet egy embert, mint eltemetni a gyerekét. Hanna másfél éves volt, amikor kezeletlenül hagyott kórházi fertőzés miatt elvesztette az életét. A könyvből megismerhetjük a kórházban eltöltött négy nap eseményeit, az okokat, amelyek Hanna halálához vezettek. A történet az anya szavai által kel életre, kíméletlen őszinteséggel mutatja be a család gyötrelmét és talpraállásukat. A Hanna-heg kendőzetlenül szembesíti az olvasót az élet törékenységével. A sorstársak számára vigaszkönyv, reményt hordozó útitárs. A segítő szakembereknek gyászolók támogatásához útmutatás. A társadalomnak tükör, a hozzátartozóknak bátorítás: a gyászolót magára sose hagyd! Az orvosok számára felkiáltójel, egy anya kérlelése. A könyv a szeretet erejéről, az élet szentségéről, választásaink jelentőségéről, összeomlásról és újrakezdésről szól, arról, hogy van élet a halál után, és hogy a boldogság tanulható.

Véleményem:

Végtelenül szomorú, felkavaró és egy életre nyomot hagyó olvasmány, ami az orvosi hanyagság megrendítő bizonyítéka. A  legkisebb koporsó a legnehezebb... 

Talán ez a memoár egy vékonyabb olvasói réteget érint az érzékeny témája miatt, de nagyon fontos üzenetet hordoz magában, és egyben segítő kezet nyújt azok felé, akik hasonló veszteséget éltek át. 

Az első indok amiért el szerettem volna olvasni,  hogy a kislányom orvosi hanyagság miatt majdnem elvesztettem. A mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni az eseményeket. A mi történetünk végül szerencsésen záródott, amit ezúton is szívből köszönök a szegedi PIC dolgozóinak.  Nélkülük a mi történetünk is másként alakult volna...

A másik oka pedig, hogy felnőttként tudtam, az egészségügy haldoklik, de azt gondoltam, legalább a kisgyermekeket biztosan minőségibb ellátásban részesítik. Ma más tudom, hogy ez a gondolat nem teljesen helytálló. Persze vannak lelkiismeretes gyermekorvosok is, de tapasztaltam a másik oldalt is... Azt gondolom, erről beszélnünk kell! Hallatnunk kell a hangunkat, mert ez így nincs rendjén! 

2004-ben egy család élete végérvényesen megváltozott. Hannát félve a kiszáradástól anyukája kórházba vitte, de ekkor még nem sejthette, az érkezésüktől a homokóra szemei végérvényesen és kegyetlenül elkezdtek peregni... Hol lehetne nagyobb biztonságban egy beteg gyerek, mint a kórházban, ahol szakszerű és felkészült orvosi gárda lelkiismeretesen dolgozik azon, hogy mihamarabb meggyógyuljanak? 

Csakhogy ha ez igaz lenne, Hanna is hazajöhetett volna...

Éva a pokol legmélyebb bugyrait élte át, és vetette papírra. Az első oldalaktól mély gyász költözött a szívembe, és könnyekkel küszködve haladtam oldalról oldalra. A veszteség felfoghatatlan, és elképzelhetetlen. Őszinte szavai a lelkemig hatoltak. 

Éva a saját tapasztalatain keresztül tárja elénk, Ő hogyan élte meg a gyászt, hogyan próbálta feldolgozni, vagy legalábbis megtanulni együtt élni a veszteséggel. Elmeséli, miként talált szépen lassan vissza saját magához, hogyan tért vissza apránként az élni akarás a mindennapjaiba. Hogyan tanulta meg, miként élhet együtt ezzel a teherrel...

Életem egyik legnehezebb olvasmánya volt, minden könnyem elsírtam, és sok ideig magam is a hatása alá kerültem. Viszont azt gondolom, aki hasonló traumát szenvedett el, talán egy olyan mentsvárat, kapaszkodót jelenthet ez a memoár, ami a hétköznapok túlélésében, vagy a fájdalommal való együttélésben segíthet. Éva sem egyik napról a másikra jutott el arra a pontra, ahol most tart. Neki is egy hosszú, küzdelmes út volt, amiből ma már erőt tud meríteni, és ezáltal többek között rálelt élete hivatására is. 

Hatalmas erő és bátorság kellett ahhoz, hogy felvállalja a saját érzéseit, szembenézzen a bűntudatával, és mindezt papírra vesse. Többek között az egyik legnehezebb pillanat számomra az volt, mikor a lelkiismeretével számolt el, és a saját döntéseit vette sorra. Mi lett volna, ha...? Mint anya, én is hasonló démonokkal küzdenék. Persze ha külső szemlélőként nézzük, több orvos is hibázott, hiába kértek segítséget, csak legyintettek. Nem a szülők voltak a hibásak, hogy bíztak az orvostudományban, és hittek az orvosoknak... 

Mindebben van még egy dühítő, és egyben végtelenül elszomorító dolog is. Egy másfél éves kislány vesztette életét, amit némi odafigyeléssel elkerülhetettek volna a kezelő orvosok. Éva megtette azokat a szükségszerű lépéseket, hogy a felelősök szembenézzenek az igazságszolgáltatással, és más gyermek halálát ne okozhassák. Csakhogy mégsem vonták őket felelősségre...

"Az orvostársadalom összezár, pedig a szakma presztízsét a színvonalas és emberséges feladatellátás adná. Nem árulás kivetni magunk közül azokat, akik gyógyítás helyett ártanak, ha nem tűrnék meg egymás között az orvosi arroganciát, akkor végre rangja lenne ismét a gyógyításnak. Nem bajtárs az, aki a pusztításban társ."

Nagyon nehéz olvasmány volt, és valóban megviselt. Ezt követően napokra volt szükségem, míg felocsúdtam a szívembe költözött gyászból. Mélyen átéltem minden apró pillanatát. Szívből remélem, hogy Hanna tragikus halála nem volt értelmetlen.  

Remélem, hogy az egészségügyben dolgozó orvosok egy pillanatra meg tudnak állni, és  elgondolkodnak saját felelősségükön. 

Remélem, hogy a jövőben már nem legyintenek a pánikoló anyukák segélykiáltására, hanem komolyan vesznek minden apró panaszt, hogy megelőzhessenek egy újabb tragédiát... 

Szeretném hinni, hogy Hanna történetének segítségével pozitív változást érhetünk el!

Ha szeretnéd megvásárolni a könyvet, ide kattintva megteheted. 

Utóirat.:

Kedves Éva! Köszönöm, hogy bátorságoddal példát mutatsz, hogy veszteségedből erőt merítesz, és mindezt felhasználva másoknak segítesz. Szívből sajnálom, hogy ilyen nehéz élet utat kellett bejárnod, és az emberi élet legnagyobb fájdalmával kell együtt élned. Ismeretlenül is ölellek, és köszönöm, hogy beengedtél életed legsötétebb és legfájdalmasabb időszakába. Hálás vagyok, mert általad magam is olyan gondolatmorzsákkal találkozhattam, amivel a jövőben erősebben és határozottabban tudok boldogulni, ha ismét szembe kell néznem az egészségüggyel. Köszönöm az útmutatást, és a legjobbakat kívánom Neked, és a Családodnak is!

Farkas Éva coach-ként tevékenykedik, többek között a gyászfeldolgozásban is segít, útmutatást ad. Emellett pedig Hanna emlékére egy alapítványt is létrehozott, amely a "Nagymáté Hanna Alapítvány" nevét viseli. Ha úgy érzed segítségre van szükséged és egy olyan szakember társaságában szeretnél továbblépni aki érti, ismeri a fájdalmad, fordulj hozzá bizalommal.

www.hannahelp.hu