"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar író a 20. század elején. Ez az író tele volt kíváncsisággal, érdekelték a fölfedezések, a természettudományok, a lélektan legújabb eredményei, a fizika csodái. Képzelőereje világirodalmi méretekben is páratlan, fantasztikus világokat talált ki: Capilláriát, a tengermélyi társadalmat és Faremidót, a tökeletes géplények országát. Sziporkázó ötletei voltak, komikus képessége meghatározta a 20. század magyar humoros irodalmát. Mégis: a legnagyobb sikert egy szerény külsejű novellafüzérrel aratta. Húsznál alig több történettel, amelyek egy 19. század végi pesti iskolába kalauzolnak, 19. század végi diákokról szólnak, s amely mű a 21. évszázadban is éppen olyan friss, eleven és korszerű, mint volt kilenc évtizeddel annak előtte – itthon és külföldön egyaránt. A párizsi, a londoni vagy a pekingi diák pontosan ugyanazt érezte meg benne, amit a mai vagy tegnapi szegedi, nyíregyházi, kolozsvári, kassai vagy szabadkai iskolás, magyar és román, magyar és szlovák, magyar és szerb.Kiadványunk a Tanár úr kérem 1916-os első kiadásának (Vértes Marcel rajzaival, Dick Manó kiadása, Budapest) szövegét igazította – a szerző szándékát figyelembe véve – a mostani helyesírás szabályaihoz. 1945 után minden kiadás változtatott az eredeti szövegen, illetve néhányat kihagyott a történetek közül. Immáron fél évszázad óta most veheti az olvasó először kezébe a valódi, hiteles kiadást."
Egy antikváriumban jutottam hozzá csupán 100 Ft-ért, így azt nem állítom, hogy megbántam a megvételét, de abban viszont ezer százalékig biztos vagyok, hogy nem fogom többet újra a kezembe venni...
Szívem szerint a 25. oldalon befejeztem volna, de úgy éreztem, ha már belevágtam, illene befejezni, így több napos szenvedés után végre elmondhatom, átrágtam magam mind a 88. oldalon... Elméletileg humoros szeretett volna lenni, de elárulom, egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor nevettem el magam olvasás közben.
És ezek után csodálkozunk, miért nem akarnak a fiatalok olvasni? Hát ha nekem ezt fiatalon el kellett volna olvasnom, most biztos nem foglalkoznék könyvekkel... Szerintem nagyon túlpontozták, gondolom abból kifolyólag, hogy klasszikus...
Persze azért voltak jobb részek, alkalmanként még azonosulni is tudtam a kis diákkal aki próbálja menteni a menthetőt, de ez akkor is kevés... Bár 'csak' 88. oldal, elérte, hogy napokig ne akarjak könyvet a kezembe venni. 10-ből 3 pontot adnék rá, de azt is csak azért, mert elismerem Karinthy munkásságát, és elfogadom, hogy valami oknál fogva egy klasszikushoz volt szerencsém.
Nem a legjobb olvasmány, nem annyira ajánlom elolvasásra, mert ettől szerintem sokkal jobb klasszikusok is vannak.
Ez a könyv az idei könyvkihívásom 33. pontjaként megállja a helyét, azaz egy klasszikus 20. századi könyv.
Ez a könyv az idei könyvkihívásom 33. pontjaként megállja a helyét, azaz egy klasszikus 20. századi könyv.
