Fülszöveg:
"Charlotte, a fiatal philadelphiai
védőügyvéd egy nap különös felkérést kap: vállalja el egy háborús bűnös
védelmét Európában. A nő egykor Hágában dolgozott, és most izgatottan várja a
megbízást. Az sem tántorítja el, hogy a volt barátjával kell együttműködnie,
aki évekkel ezelőtt összetörte a szívét…
Csaknem kilencvenéves védencét azzal vádolják, hogy 1944-ben elárulta a bátyját, aki zsidókat mentett. A férfi nem tagad, nem tesz vallomást, és nem segít az ügyvédeinek. Vajon miért hallgat? Charlotte megérzése azt súgja, kell lennie valamilyen bizonyítéknak, amely az idős férfi ártatlanságát igazolja… Amikor repülőre száll, nem is sejti, hogy egy olyan szövevényes történetbe csöppen, amelynek szálai a második világháború előttre, egészen a huszadik század elejéig nyúlnak vissza.
Csaknem kilencvenéves védencét azzal vádolják, hogy 1944-ben elárulta a bátyját, aki zsidókat mentett. A férfi nem tagad, nem tesz vallomást, és nem segít az ügyvédeinek. Vajon miért hallgat? Charlotte megérzése azt súgja, kell lennie valamilyen bizonyítéknak, amely az idős férfi ártatlanságát igazolja… Amikor repülőre száll, nem is sejti, hogy egy olyan szövevényes történetbe csöppen, amelynek szálai a második világháború előttre, egészen a huszadik század elejéig nyúlnak vissza.
Pam Jenoff
regénye úgy mutatja be egy évszázad történelmét, hogy közben váratlan
találkozások, személyes álmok hálóját rajzolja meg. Titkon dédelgetett álmokét,
amelyek vagy a háború és a távolság miatt hiúsulnak meg, vagy a zord körülmények
ellenére is valóra válnak."
Azt a … még mindig a könyv hatása alatt vagyok! Még ezer ilyet szeretnék a kezembe venni!!
Charlotte egy igazán belevaló karakter. Nem elég, hogy baromi okos, művelt, de még melegszívű is, aki nem tántorodik el a nehéz munkától, sőt, imádja a kihívásokat. Életét a munkájának szentelte, ahol lezüllött, elhagyott, magányos kiskorúakat képvisel a bíróság előtt, mint védőügyvéd. Mindent megtesz, hogy a fiatalok még egy esélyt kapjanak a jobb életre, bár sokszor sejti, hogy visszatérnek abba a fertőbe, ahonnan jöttek, és nem fogják kihasználni, amiért annyit küzdött. De ez mégsem tántorítja el a munkájától, mert reménykedik, ha legalább egy fiatal életét jobbá teheti, az már nagy siker.
Nyakig úszik a munkában, mikor a volt párja felkeresi, hogy segítsen egy háborús bűnös ügyében. Charlotte elvállalja a munkát, ezzel felszakítva az összes sebet, amit Brian okozott.
A történet két szálon fut. Egyrészt a háborús bűnökkel vádolt Roger Dykmanst életébe nyerhetünk bepillantást, miközben mi sem tudjuk, vajon igazak-e a vádak, miszerint elárulta a zsidókat menekítő testvérét, ezzel rengeteg gyermeket és felnőttet a halálba küldve?
A másik szál pedig számomra nagyon izgalmas, egyedi, és kalandos volt: egy óra végtelenül hosszú életét követhettük, sok embert, és sorsot ismertünk meg, és emellett élhettünk át. Nagyon érdekes volt, ahogy a két szál összekapcsolódott, és a titkokra is fény derült.
A karakterek nagyon is a helyükön voltak, a kedvencem talán Jack volt, és persze Charlotte.
Pontosan ez az a könyv, amit ha lehetőségem lenne, betennék a kötelező olvasmányok közé, hiszen Pam Jenoff kalandosan tálalta a történelmet, pont annyit mutatott a rút arcából, mint amennyit muszáj volt, és szerintem nagyon jól felkeltené a fiatalok figyelmét, és szívesebben tanulnák a történelmet ezután. Emellett pedig az olvasást is megszeretnék, hiszen a nyelvezete teljesen érhető, a szerelmi szál is nagyon el lett találva, és tényleg kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni 10 oldallal később.
Bátran ajánlom mindenki kezébe a fiataloktól az idősekig, mert nem fogjátok megbánni! Nagyon színes könyv, sok izgalmat tartogat! :)
A könyvet a General Press Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni, ezúton is köszönöm Nekik! :)
Ha felkeltette az érdeklődésed, ide kattintva tudod megvásárolni. :)
10/10
Egy kis érdekesség:
Napjainkban, az okos-telefonok korában, amikor a pontos
időt már az interneten ellenőrizzük, a karórák egyre inkább ékszerekké,
öltözetünk díszítő elemévé, egyéniségünk kifejezőjévé válnak. Ám felmerülhet bennünk
a kérdés: az óra mint időmérő szerkezet vajon milyen múltra és előzményekre
tekint vissza.
A
mai értelembe vett első hordozható órák Peter Henlein műveként 1500 körül jelentek
meg. Ezek voltak az úgynevezett "nürnbergi tojások". Ezek a zsebórák
ősei voltak, bár inkább tarisznyákban mint zsebben vitték magukkal azok, akik
ilyenekkel rendelkeztek Később, az 1500 -as évek vége felé fokozatosan
kialakult a ma is használatos kerékbillegő-szerkezet. A hajszálrugót kutatásai
"melléktermékeként" 1675-ben Huygens fedezte fel, gyakorlatilag egy
időben az angol Robert Hooke-val (az angol szakirodalom máig Hooke-t tartja az
elsőnek). Ezzel megszületett a hordozható órák ma is ismert szabályozó eleme.
Ezen a ponton már élesen szétválik a stabil állóórák és a hordozható órák
fejlődése. Az állóórákat forradalmasította a Galileo Galilei által 1583 körül
felfedezett inga. Ennek felhasználásával az első valóban használható ingaórát
szintén Huygens készítette el 1657-ben.
Ez volt a világ első igazán pontos, csillagászati mérésekre is használható (és
használt) órája. Ezek az első órák még hatalmas méretűek voltak.
John Arnold neves angol órásmester
műhelyében 1764-ben készült az első olyan működőképes óra, melynek mérete a
„tűrhető” kategóriába került. (Igazság szerint remekműnek számított, mivel III.
György angol királynak készítve egy pecsétgyűrű köve helyére építette. Ez a
különlegesség cilinderjárattal működött, és emellett egy negyedütős
ismétlőszerkezetet tartalmazott. Még mai szemmel nézve is csúcsminőségű
"mütyürnek” számított.) Ebben a korszakban már az egyes államok is
támogatni kezdték az óra fejlesztéseket. Ennek oka pedig a hajónavigációban
volt keresendő. Ugyanis a földrajzi hosszúságot leginkább a
helyi, és a referenciának számító kikötő idejének összehasonlításával lehetett
volna meghatározni, éppen csak a referencia idő megőrzése volt
megoldatlan.
A
megoldás az lett volna, ha egy pontos órát vihetett volna a hajó magával, és a
nap helyi delelésének és az otthoni időnek az összevetésével meghatározható
lett volna a földrajzi hosszúság. De ez bizony nagyon pontos, az akkori utak
sokszor több hónapos, esetlegesen akár egy éves hosszúságát figyelembe véve
legfeljebb napi néhány másodperc eltéréssel működő óra kellett. Ennek a
megoldására 1714-ben Anna királynő jelentős, 20000 fontos pályázatot írt ki
pontos óra kifejlesztésére. Ez akkor nagyon komoly összeg volt, el is indult a
versengés. A pályadíjat az időközben technikatörténeti fogalommá vált John
Harrison nyerte el (aki Graham műhelyében tanult), gyakorlatilag egy élet
munkájával, négy különböző konstrukció kidolgozásával. Valójában az ő
konstrukciói és órái nem terjedtek el de munkája és tapasztalatai utat
nyitottak az utána jövőknek. Például a francia Pierre Le Roy –nak, aki 1750
körül feltalálta a kronométer gátszerkezetet. A minőség javításában szintén
nagy jelentőséggel bírt, hogy 1704-ben. Nicolaus Fatio genfi órás bevezette
a drágakő csapágyak alkalmazását az órákban. Erre az a felismerése
vezetette rá, hogy azonos keménységű anyagok sokkal jobban koptatják egymást,
mint az eltérő keménységűek.
Az
1800-as évek második felében születtek meg a Rieffler ill. Strasser féle szabad
gátszerkezetes csillagászati ingaórák. Ezek zárt burkolatban, kompenzált
ingákkal működve elérték a napi 0.006 - 0.01mp pontosságot, amely körülbelül
évi 2-3mp eltérést jelent. (Erre még a mai kvarcórákból is csak a magas árú
stabil laboratóriumi példányok képesek. Ez valahol a mechanikus órával elérhető
pontosság csúcsa.) Az első karórát, az 1847 –ben
alapított Cartier cég gyártotta 1904 –ben, mégpedig egy Alberto
Santos-Dumont nevű pilóta megrendelésére. A pilóták a repülésre koncentrálva
értelemszerűen nem tudtak zsebórákat használni. Tőlük vették át a karórák
használatát a XX. század első évtizedeiben a hétköznapi életet élő polgárok.
Az
óra fejlődésében a következő lépés a tisztán elektronikus időalap kialakítása
volt. Ezen irányú kutatások egyik eredményeképpen született meg a kvarcóra. Az
első kvarcórát 1928-ban Morrison készítette. Ez még
elektroncsöveket használó, ruhásszekrény méretű, mázsás szerkezet volt, de már
ez is napi 0.001s járáseltérést tudott produkálni. A kvarc karóra a 60-as évek
végén - a japán SEIKO műveként - jelent meg. Itt már a ma szabványosnak
tekinthető 32768 Hz frekvenciájú kvarckristályt alkalmazták. (Az első
kvarc-oszcillátoros karóra 1968-ban jelent meg, ez volt a Seiko Astron
modellje.) Innentől a fejlődés rohamossá vált. Egymás után jelentek meg a mind
tetszetősebb kivitelű és egyre modernebb rendszerű karórák (amivel párhuzamosan
megmaradt az érdeklődés a mechanikus órák iránt is).
Forrás: http://tortenelemcikkek.hu/node/486
~Harmatcsepp~
