Swift

Stephens-Sarlós Erzsébet: Mellimolli - Mozgásfejlesztő mesekönyv „szenzoros” gyerekeknek


A Kulcslyuk Kiadó egy különleges válogatással készült számotokra, hiszen találkozhattok a turnénk során önismereti, motivációs, táplálkozással kapcsolatos, pszichológiai vagy éppen szenzoros gyermekfejlesztő könyvvel is, így mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő olvasmányt. Tarts velünk a turné során, és nyerd meg a Kiadó által felajánlott 2 könyv egyikét.


Turnéban résztvevő könyvek:


Thuróczy Bertalan: Futni, hinni, élni

Mátai Tamás, Osgyáni László: Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára

Buda László: Mit üzen az életed? 

Szentgyörgyi Barbara: Azt tényleg megeszed? 

Hoffmann Kata: Megsebzett gyermekkor

Stephens-Sarlós Erzsébet: Mellimolli

Fülszöveg:
A ​gyermek megriad a hangos zajoktól, menekül az erős fény elől. Szúrja a pulóver, szorítja a zokni. Nem viseli el, ha piszkos lesz a keze. Zsúfoltabb helyeken szorongani kezd. Gyakran óriási érzelmi reakciókat ad kisebb ingerekre is, túlterhelődik és „összeomlik”.
De éppenséggel az is lehet, hogy hangos zajokra vagy erősebb érintésre sem reagál, nem veszi észre a sérüléseket, és azt sem, ha másnak fájdalmat okoz. Százszor kell szólni, hogy odafigyeljen. Egyensúlyzavarokkal küzd, ügyetlenkedik.
Vagy éppen állandó mozgásban van, kényszeresen ficereg-mocorog, ugrál, fut, forog. Folyton matat, igyekszik megérinteni tárgyakat vagy embereket, mert szenzoros ingereket keres. Durván játszik, vagy nekimegy dolgoknak, ordít, hangos zajokat kelt.
A felgyorsult élet egyik kedvezőtlen mellékterméke a szenzoros feldolgozási zavar. A könyvünkben szereplő borz, Mellimolli is erősen „szenzoros”. Baj, ha fúj a szél, ha a szőréhez ér egy ágacska, ha a szemébe süt a nap, vagy az ebédre feltálalt giliszta nem elég hosszú/rövid. A sok-sok jaj és baj közepette megjelenik régi ismerősünk, Vulpi, a róka, aki már sokat tornázott, és van tapasztalata abban, hogy egy-egy gyakorlatnak milyen kedvező hatása lehet az életre.
Vulpi egyezséget ajánl: ő elmond egy mókás versikét, és ha Mellimolli elmosolyodik, akkor meg kell csinálnia három gyakorlatot. Hogy ebből mi lesz? Rötyögés, kacagás és hahotázás! Végül nemcsak Vulpi mondókáit szereti meg Mellimolli, hanem a tornázást is, s közben észre sem veszi, hogy már nem zavarja a napsugár, az avar szaga, a bogarak vagy a szél.
Ez a különleges könyv nemcsak szórakoztat, hanem segít a gyermekek szenzoros feldolgozási zavarainak enyhítésében is. Stephens-Sarlós Erzsébet mozgásfejlesztő meséjét és szellemes versikéit Paksi Veronika illusztrációja színesíti, a gyakorlatok leírását pedig Kecseti Zsolt grafikái teszik szemléletessé.

Véleményem:
Manapság egyre többször találkozhatunk a szenzorosság fogalmával ha gyermekünk születik, illetve ha elkezd közösségbe járni. A kislányom jelenleg két éves, és oxigénhiányosan született. Emlékszem, elsőnek egy éves kora körül találkoztam ezzel a kifejezéssel miközben az étkezési problémáit igyekeztük felgöngyölíteni, és megtalálni a megoldást. A szakember próbálta kizárni a szenzorosságot, vagy épp erre fogni, miért is táplálkozik a lányom úgy - ahogyan. Emlékszem, utánaolvastam mi is lehet ez, mert még sejtésem sem volt róla... mintha hideg zuhannyal öntöttek volna le, teljesen kétségbeestem, milyen méreteket ölthet ez a fogalom, és mennyire megbélyegezheti a mindennapunkat. 

Azóta eltelt egy év, és már teljesen más színben látom ezt a fogalmat. Sok kivizsgáláson voltunk, és ma még nem mondta ki a szakemberek csoporja hogy a lányom teljes bizonyossággal szenzoros, de minden jel erre utal, és valószínűleg a következő évi kötelező vizsgálaton már mi is megkapjuk ezt a matricát. Kicsit kanyargósan, de eljutottunk oda, amiért mindenképp szerettem volna a kezembe venni ezt a könyvet.

A TSMT torna kapcsán már nagyon is tudom, milyen mértékben stimulálható az idegrendszer, fejleszthető az agyi éretlenség, és mennyit segíthet a figyelemzavaron, hiperaktivitáson, és számos más tüneten is, ami a szenzorosságnak köszönhető. Stephens-Sarlós Erzsébet egy olyan hézagot igyekszik kitölteni ezzel a könyvvel, ami nagyon értékes számomra, hiszen viszonylag kevés olyan könyv van jelenleg magyar nyelven, amit mi szülők is kézbe fogva magunkban is fejleszthetjük a gyermekünket.  Minden fejlesztés komoly anyagi megterheléssel jár, így egy kincsként tekintek erre könyvre, hiszen végre valaki az otthoni hétköznapokban is segítséget nyújt.



A mesében Melimolli a borz nagyon szomorú, és Vulpi igyekszik felvidítani, miközben különböző vicces versikéket mond, és tornázik. Mellimolli elkezdi utánozni a gyakorlatokat, amelybe bevonjuk a gyermekeket is. Minden versikénél meghatározott tornagyakorlatokat kell egy megadott ismétlésszámban elvégezni. Ahogy haladunk előre a mesében, összesen hatszor három feladatsort kell a gyerekeknek elvégezniük. A mese nagyon jó összekötőelem a fejlesztésre, és a fantáziára is nagyon jótékony hatással van. Vulpi és Mellimolli csodás szereplők, akik valóban jókedvet hoznak a gyerekek életébe, miközben pedig szülőként szakember jelenléte nélkül is fejlesztjetjük a kicsiket. 



A könyvet Stephens-Sarlós Erzsébet a 4-8 éves korosztálynak ajánlja, szülői felügyelet mellett. Mint tapasztaltam, nem biztos, hogy a gyermek azonnal együtt fog működni. Fontos a türelem, és hogy odafigyeljünk arra, a gyermekünknek mi a jó. Ha nem tudja a kellő ismétlésszámot produkálni, a könyv leírja, az sem baj. Az a fontos, hogy csináljuk, és a gyerek majd szépen fejlődni fog. 

Szerintem nagyon jó lehetőség ez nekünk, szülőknek, és egyben hiánypótló is a szenzoros gyerekekkel kapcsolatban. Örülök, hogy Erzsébet egy ilyen érzékeny témát dolgozott fel, és ilyen hatalmas ajándékot adott a kezünkbe. Igyekszem minden lehetőséget megragadni hogy fejlesszem a lányom, és hálás vagyok, hogy ezáltal egy további lehetőséget is kaptam. Emellett pedig köszönöm a Kulcslyuk Kiadónak, hogy egy ilyen fontos téma mellé álltak, és kiadták ezt a lenyűgöző mesekönyvet!



Nyereményjáték:


A nyereményjáték során nincs más feladatotok, mint megfejteni, kitől származhatnak a különböző idézetek, és a helyes megfejtést beírni a Rafflecopter megfelelő sorába. A játék során a Kulcslyuk Kiadó felajánlásából 2 különböző könyvet is kisorsolunk a szerencsések között, amelyek az alábbiak lesznek:


  1. Stephens-Sarlós Erzsébet: Mellimolli

  2. Mátai Tamás, Osgyáni László: Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára


(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


Az én feladványom:
 “A hajó nagyobb biztonságban van a kikötőben, de a hajókat nem ezért építik.”


Állomások:


Blogturné Klub

01.02. - Milyen könyvet olvassak? - Stephens-Sarlós Erzsébet: Mellimolli

01.03. - Könyv és más - Stephens-Sarlós Erzsébet: Mellimolli

01.04. - Szembetűnő - Buda László: Mit üzen az életed? 

01.05. - Hagyjatok! Olvasok! - Osgyáni László · Mátai Tamás: Nem ​is emlékszem, mikor ettem utoljára…

01.06. - Könyv és más - Thuróczy Bertalan: Futni, hinni, élni

01.07. - Szembetűnő - Hoffmann Kata: Megsebzett gyermekkor

01.08. - Könyv és más - Szentgyörgyi Barbara: Azt tényleg megeszed? 

01.09. - Szembetűnő - Szentgyörgyi Barbara: Azt tényleg megeszed? 


Ez is érdekelhet...

0 megjegyzés

Flickr Images