"Harmincöt éves vagyok.

Nem akarok gyereket.

Erről másokkal nem beszélek. Olyasmi ez, amit szégyellek, amitől tartózkodom, hosszú szóbeli kerülőket teszek körülötte. Amikor a barátaim a gyerekvállalásról beszélgetnek, másra terelem a szót. Nem akarok hajthatatlan vagy makacs lenni, mert aztán egy nap hirtelen arra ébredek, hogy olyan lettem, mint ők, egy átlagos, harmincas nő, aki teherbe akar esni, családot akar alapítani, ki akarja bővíteni az életét, a testét, a szívét, hogy önmagán kívül más is elférjen benne. Szabad meggondolni magunkat."

Fontos témát boncolgat Linn Strømsborg regénye, ami egyben szerintem picit tabunak is számít, bár a mai modern társadalomban már egyre inkább elfogadott az a nézőpont is, ha egy nő nem vállal gyereket. Ezt általában a karrierépítéssel teszik párhuzamba, de van, aki 'csak' egyszerűen érzi, ez a szerep nem neki való.

Míg nem volt gyermekem, nem gondoltam, hogy az ehhez fűződő kérdések milyen mély sebeket tudnak ejteni. Én mindig is fiatal anyuka szerettem volna lenni, így kicsit a másik oldalba is betekintést nyerhettem. A fiatal, 30 éves főszereplő nevét nem tudtuk meg, így kicsit nehezebben hivatkozom rá. 

Ő mindig is tudta, nem szeretne gyereket, teljesnek érzi az életét egyedül is. Persze a lehetőséget nyitva hagyja, ha egyszer a jövőben mégis meggondolná magát. Megismerjük az anyukáját, és a nagymamáit is, ahol különböző indokokkal vállalták a gyermekeket. Volt ahol a társadalmi nyomás hatására, volt ahol becsúszott, de olyan is akadt, aki nagyon vágyott rá, és sok küzdelem után érkezett meg a gyermek. Mind más élet utat jártak be, talán ennek a látott, saját bőrön tapasztalt élménynek is szerepe lehet abban, miért nem szeretne családot alapítani.

Komoly törést jelentett, mikor legjobb barátnője is terhes lett. Ekkor már 8 éve élt együtt párjával, Philippel. Bár a kapcsolatuk elején letisztázták, valószínűleg sosem lesz gyermekük, a férfiban mégis elültette a vágyakozás magvát, apává szeretett volna válni. Így bármennyire is szerették egymást, el kellett búcsúzniuk, hogy saját vágyaikat teljesíthessék be. Emellett ez a fordulópont a barátságban is törést okozott, mivel már teljesen más életet éltek, más lett a fontossági sorrend, és az életük két teljesen különböző irányt vett.

Mély, tartalmas, elgondolkodtató olvasmány volt, ami nyomot hagyott bennem. Egyrészt még jobban tisztelem azokat a nőket, akik teljes vállszélességgel tudják, nem szeretnének családot alapítani. Hiszen ehhez az elhatározáshoz le kell vetkőzni a társadalmi és családi nyomást is. Egyfajta magánnyal társul ez a döntés, hiszen a legtöbb ember idővel családot alapít, és már a gyermek lesz az első, a barátok akaratlanul is háttérbe szorulnak.

A legjobb barátnőjén keresztül pedig mint friss anyuka, bátorítást is kaptam. Nem kell mindenben tökéletesnek lenni, szabad sírni, és természetes az is, hogy egy olyan fáradtsági szintet érzel minden egyes nap, amit előtte el se tudtál képzelni. És bár nagyon sok lemondással jár az anyává válás, mégis van egy pótolhatatlan szépsége.

A könyv nem akar meggyőzni, sem eltántorítani. Egyszerűen csak bemutatja, melyik élet milyen következménnyel, változással jár együtt. Mindkettő jó döntés, ha az ember azt teszi, amit valójában, szívből szeretne.