Július 14-e előestéjén Angèle Lieby nem szűnő migrénes fejfájással egy strasbourgi kórház sürgősségi osztályára kerül. Állapota nem javul, ezért mesterséges kómában tartják.
Eltelik néhány nap, de az orvosoknak nem sikerül felébreszteniük: minden igyekezetük ellenére Angèle semmilyen életjelet nem mutat. „Le kell kalpcsolni a gépekről.” – közlik a férjével.
A házassági évfordulójuk napján azonban a lányuk felfedez egy könnycseppet anyja szeme sarkában. Angèle nemcsak él, de teljesen tudatánál van. Az első perctől fogva.
Ezt a misztikus tapasztalatot meséli el ebben a könyvben, a saját testébe bezárt asszony tapasztalatát, aki mindent hallott, mindent érzett, de nem volt képes reagálni semmire.
Megrendítő próbatétel életről, szerelemről, bátorságról.
Mindig mélységesen megrendít, mikor egy valós életúttal találkozom. Ez most sem történt másként, hiszen Angéle Lieby egy nagyon hirtelen bekövetkezett fejfájás következményében esett kómába, és bénult le. Már olvastam korábban egy hasonló szemszögből írt könyvet (Dalton Trumbo - Johnny háborúja), de nem tudtam befejezni, mert egyszerűen annyira nehéz volt lelkileg végigvinni azt az állapotot, hogy úgy éreztem, beleroppan a lelkem.
Most nagyobb volt a kíváncsiság hogy mi is állhat a háttérben, és eközben annyira emberi oldalról volt mindez megközelítve, hogy mint olvasó, nem tudtam letenni a könyvet. Szívbemarkoló volt Angéle küzdelmét végigkövetni, hallani, (át)érezni a belső sikolyait. Szinte ésszel felfoghatatlan az a lelki gyötrelem és kétségbeesés, amit Ő akkor érzett, és amit én éreztem, míg a kezét fogva oldalról oldalra haladva vágytam a gyógyulását.
Sokáig azt gondoltam, ennek a könyvnek nem lesz boldog befejezése, mert annyira reménytelen volt a helyzet. Majd egy felismert könnycsepp volt a fény az alagútban, amivel a külső szemlélők érzékelhették, hogy a nő magánál van, csak a teste tartja börtönben.
Aztán szépen lassan elkezdődött a gyógyulás folyamata is, amit mint egy nyaktól lefele lebénult beteget ápoló személy, nagyon jól tudom, ez milyen küzdelemmel jár... Milyen kellemetlen egy természetesnek tűnő emésztéshez kapcsolódó folyamat, mekkora küzdelmet jelent a székbe történű kirakás és kiülés, vagy épp milyen nehéz megküzdeni minden egyes levegővételért...
A felépülés egy nagyon hosszú folyamat, és végtelen türelem kell hozzá. Nem lehet a gyógyulást siettetni, és minden apró sikernek örülni kell, és meg kell becsülni! Én tudom jól, hogy mit jelentenek ezek az apróságok, hiszen az én mindennapjaimat is ezek a mozzanatok, vagy épp ennek a hiányából fakadó depressziós beteggel kell megküzdenem. Mégis annyira jól szemlélteti ezt az egész állapotot, hogy mindenképp elismerésemet szeretném kifejezni!
Én bátran ajánlanám mindenkinek a könyv elolvasását, mert mindenképpen tanulságos, és mély érzelmeket vált ki az olvasóból! :)
A Kiskapu Kiadó jóvoltából volt lehetőségem a regényt elolvasni, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! Amennyiben felkeltette a regény az érdeklődésed, ide kattintva 23%-os kedvezménnyel van lehetőséged megvásárolni! :)
