Anyakét – kiégve
Ritkán esik szó arról, hogy milyen nehéz anyaként helytállni. Mióta megszületett a második gyermekünk, sokszor azt érzem, fuldoklom a feladatok alatt. Minőségi időt tölteni a gyerekekkel, mindkettőjükre annyi figyelmet fordítani hogy a lelkük szépen-lassan fejlődhessen és ép legyen. Lavírozok a két gyerek között, mardos a bűntudat, hogy kevés vagyok.
Közben vidd a háztartást, moss, főzz takaríts… Borzasztó nehéz ebben a 0-24-es szolgálatban épnek maradni, nem beszélve arról, hogy nekem is szükségem van én időre.
Most ezt töltöm. Elutaztam egy hétvégére, mindent és mindenkit otthon hagytam, hogy csak magammal foglalkozhassak, töltődjek, pihenjek, csinálhassam nyugodtan a kis dolgaimat.
A társadalmi nyomás elvárja, hogy minden szinten tökéletes legyél, csillogjon a házad, de ha ki vagy égve, hogyan is tudnád ezt megtenni?!
Belefáradtam, de szerencsére van egy olyan támogatói közegem, köztük a férjem, aki elengedett engem erre a pár napra. Mert tudja, hogy szükségem van egy kis magányra, csendre.
Sokan önzőnek bélyegeznének miatta, hiszen milyen anya az, aki lelép azért, hogy pihenjen? Akkor miért vállalt gyereket? Ezek a nyomások és gondolatok mérgezőek, és hidd el, Te is megérdemled azt, hogy megpihenj egy picikét! Hiszen ha anya nincs rendben, minden megborul, és a gyerekek ezt hidd el, érzik.
Szóval most nyugodtan iszom a kávét, tétlenül ücsörgök az erkélyen, és élvezem a csendet.
Élvezem, hogy kicsit magam vagyok, egyedül.